10. Akkor is aludni fogok!

   Egyenletes csipogás olyan ismerős. Hol a francban vagyok? Szép lassan kinyitom a szemem. Hát ez nem a szobám. Oké, egyáltalán milyen nap van? Na jó, ez egyenlőre sztornó. Felülve meglepetten tapasztalom, hogy valószínűleg egy kórházban vagyok és Ai az ujjaimat markolászva nyöszörög. Azon a kezemen ahova egy tűt döftek bele. Huh, oké. Nem ájulok el!
   Fájdalomcsillapítót nem adagolhat, mert határozottan érzem a hátam minden egyes négyzetmilliméterét. Hát, határozottan a fájdalom tengerén hánykolódik. Szitkozódok egy párat, csak úgy szelíden mint egy taxisofőr a dugóban.
   -Ao?- hallom Ai suttogását. Sikeresen felébresztettem szegényt.
  -Gyere csak prücsök- nyújtom felé a karomat. Szemeit dörzsölgetve feláll és szerencsére nagyon óvatosan befészkelődik a karomba.
  -Jól vagy?- fél álomban van, de azért még nyitva vannak a szemei és a tenyerét a homlokomra tette -Már nem forró.
  -Azért próbálj meg nem ficánkolni, mert a hátam az kivan. Mióta vagyok itt?- megrázom egy kicsit, mert ez azért fontos.
  -Tegnap óta, még csak szerda van. Anyu most ment ki egy kávéért. Aludhatok?- kicsit morcos a hangja, de mosolyog.
  -Aludj csak, majd én őrzöm az álmodat Csipkerózsika- nem kellet többet mondanom, azonnal elaludt.
   Éppen azon gondolkodtam, hogy megéri-e hátradőlni amikor Anyu benyitott. Meglepődött, nem számított arra ami a szeme elé került. Mielőtt mondhatott volna valamit a szám elé emeltem a mutató ujjamat. Elmosolyodott.
   Az ágyam mellé sétált és megnyomta a nővérhívót. Ő is ellenőrizte a lázamat, majd leült oda ahol az előbb Ai volt.
   -Végig veled volt, csak az éjszakára vittük haza, de az se biztos, hogy aludt valamennyit- suttogta -A többiek is jönni akartak, de őket berugdostuk a suliba. Apád már elment értük.
  -Mi az orvosi diagnosztika?- kérdeztem az éppen bejött nővértől. Először megnézte a kartonom, csak utána válaszolt.
  -Megfázás. Azt gondoltuk, hogy elfertőződött e sebe, ezért volt a nagy ijedtség, de vaklármának bizonyult. Addig nem mondhatom biztosra míg az orvos még egyszer meg nem vizsgálja, de valószínűleg az éjszakát már otthon töltheti- mondta az asszony -Fáj valamije?
  -A hátam. És talán szédülök. Még nem próbáltam meg felállni- bólogatott párat és elment megkeresni a doktort.
  -Átvegyem?- simogatta meg Ai fejét Anyu.
  -Nem kell. Tennél egy párnát a hátam mögé?- kérdeztem Anyu-t, de választ nem kaptam, mert alig fél óra alvás után Ai kinyitotta a szemeit és ásítozva nyújtózni kezdett.
  -Feküdj csak le Bátyó, én majd melléd fekszem- motyogta.
   Pár perccel az után, hogy Ai elaludt nekem is lecsukódtak a szemeim. Ezúttal semmit sem álmodtam, csak a monoton pittyegés volt a nagy sötétségben, ami egy kicsit furi volt, de megnyugtató is.
   Nem sokáig aludhattam. Rázogatásra ébredtem, még szerencse, hogy nem ijedtem meg annyira, hogy felüljek, mert akkor Ai-t is megint felébresztem. A doki (negyvenes éveinek közepén járhat, enyhén őszülő égimeszelő) hozott egy kerekesszéket és azon elvitt pár vizsgálatra. Miután megállapította, hogy nagyon gyorsan gyógyulok, minden rendben, visszavitt a szobámba ahol már ott volt mindenki.
   Miután kitessékelte Aki-t és Azu-t, (Ai még mindig húzta a lóbőrt így ő maradhatott elmondta, hogy amennyiben a hét végéig nem erőltetem meg a hátam, ergo ágyban maradok a lehető legtöbbet, már most hazamehetek és a jövő héten pedig suliba. Azt is hozzátette, hogy ha így halad a gyógyulásom mire felkelhetek az ágyból csak a hegek bizonyítják majd a balesetet.
   Még beszélt egy kicsit Anyu-val, meg kitöltetett vele pár papírt és magunkra hagyott minket.
  -Ez a hónap neked nagyon összejött fiam- dörmögte Apu és beállt a leellenőriztük le Ao lázát sorba.
  -Nekem mondod? Azt se tudom, hogy miből hol tartunk a suliba- nyögtem kínlódóan, mert ilyen se volt még, de nem nagyon tetszik.
  -Szerencsére vannak testvéreid akik a te kis kalandjaid közben végig suliban voltak- mondta a szigor megtestesítőjét alakítva Apu -Jól jött, hogy nem Yuki agykapacitását örököltétek- lökte meg egy kicsit a vállam.
  -Hallottam- upsz. Ilyenkor jön jól, hogy a szüleim ilyen kibírhatatlanul szeretik egymást. Elég egy kis csók és máris elfelejtődik, hogy az előbb még vihar készülődött. Csak az a baj, hogy ha egyszer elkezdik nehezen állnak le.
  -Khm- néztem máshova, mondjuk le, Ai fejére -Nem akarok megzavarni semmit, de tényleg, viszont abbahagynátok? Aludni szeretnék, de az úgy nem megy, hogy ti ott közben egymásnak estek- pirulok mint a... Paradicsom? Nem inkább csak úgy nézek ki.
  -Jól van na, abbahagytuk- KUNCOGTA Anyu, de azért adott még egy jó nagy cuppanóst Apu szájára.
  -Ezt azt hiszem nem akartam hallani...- bámultam színpadiasan magam elé.
  -Jól van Humor Herold ideje felöltözni- borzolja meg jóapám a fejemen lévő kóccsomót. Jut eszembe. Mostantól tényleg odafigyelek a rendszeres hajmosásra. A fene se gondolta volna, hogy ilyen undorító lesz ez a szénaboglya, ha öt napig nem mos az ember hajat. Vagy négy? Lényegtelen, szombat volt szerda van és úgy érzem önálló életet él a fejem.
  -És mégis mibe?- kérdésem költőinek szánom, de végül aktualitását fejezi ki amikor a szüleim egymásra néznek nagy szemekkel.
  -Megkérdezem a dokidat, hogy átváltozhatsz-e, ha igen úgy jössz haza, ha nem hazaugrok valamiért- bólint egyet Apu, és már itt sincs.
  -Őszintén megmondom, mi úgy gondoltuk, hogy még benntartanak- ült le mellém a bal oldalamra Anyu -Szabad- kiáltott fel, mert abban a pillanatban, hogy lerakta a fenekét mellém kopogtak az ajtón.
  -Csak mi vagyunk azok- nyit be Aki -Hogy vagy?- alig tudja befejezni kérdését Azu nagy átéléssel löki félre az útból és Ai-ra ügyet sem vetve vetődik mellém amit három pár hatalmas szemmel és egy fájdalmas nyögéssel díjazunk.
  -Minden rendben? Nem fáj semmid? De most komolyan, minden-minden oké?- hadarja el max két másodperc alatt a kérdés arzenált.
  -Huh, igen. Nyugi, nem fogok meghalni. Inkább te, vegyél már levegőt- mosolygok rá. Ai balomon, inkább úgy dönt, hogy elhagyja a süllyedő hajót és Aki karjaiba veti magát, hogy jó majom módjára felmásszon a nálánál kétszer akkora bátyjának a mellkasára csak hogy tovább aludjon -Nem hallottad a dokit? Ma már haza is mehetek.
  -De hallottam, viszont ki az a hülye aki hisz egy sarlatánnak miután az öccsét mentővel viszik a kórházba?- teljesen beleélte magát az anyatigris szerepébe.
  -Az a doki nem sarlatán, én pedig a bátyád vagyok. Az meg ott a húgod akinek a gyomrába mélyesztetted a térdeidet- bökök fejemmel (még mindig mosolyogva) az immár csukott szemmel agonizáló Ai-ra.
  -Az most majdhogynem lényegtelen. Túléli, térjünk csak vissza rád- legyint egyet a kezével. Anyu közben felállt és kiment a szobából, mert csörgött a telefonja -Mi is történt tulajdonképpen hétfőn? Farkas barátod égen földön keresett és addig nem is tudtunk róla, hogy hazamentél míg Anyu fel nem hívta Akira-t. Már kezdtünk pánikba esni és a két hülye majdnem egymásnak esett- pilóka what?
  -Ácsi, kik és miért estek egymásnak- pillantgatok szigorúan egyetlen perpill feltűnően másfelé néző bátyám felé -Az iskolában?!
  -Mondom én, ez a két hülye. Aki és az a farkasfiú- magyaráz tovább Azu. Észre se veszi, hogy nem is rá figyelek -Csak azért álltak meg egymás lökdösésénél, tiszta röhej volt az egész, mert Anyu felhívta Aki-t. Aztán meg persze alig lehetett őket a suliban tartani- mérgelődött én pedig lefagytam. Mégis mi a faszért csinálta ezt Noe?! -Aztán még az a csávó... Mindegy, farkasfiú, na neki még volt képe kihisztizni, hogy hazavigyük, mert mindenképpen beszélni akart veled- azt hiszem ennél a pontnál vesztettem el a cérnát. Azu még az után is hisztizett, hogy Anyu visszajött, tényleg pont leszarta, hogy senki se figyel rá.
   Aki Ai-val a karjában ringatózott, talán egy kicsit bűntudatosan a szoba tőlem eső legtávolabb sarkában, Anyu engem nézett megfejthetetlen tekintettel, én meg őt néztem tátott szájjal és azon gondolkoztam, hogy mégis mi a jó kibebaszott kurva élet folyik itt. Na így talált minket Apu amikor jó másfél órával később megjelent egy táskával (abban volt ruha és cipő ami végül valahogy rám is került) a kezében. És hogy Azu miről is beszélt? akkor éppen azt ecsetelte, hogy az egyik kilencedikes teherbe esett,aki történetesen nyúl úgyhogy sokas ikreket vár. És hogy honnan tudom? Arról fogalmam sincs, mert még mindig magam elé meredtem.
   Noe nálunk járt. Amikor beteg voltam. És amikor én beteg vagyok, mindent kimondok amire éppen gondolok. Basszus, nekem végem! Az egyszer hót ziher, hogy én ott szerelmet vallottam, minimum közöltem vele, hogy bejön. Asszem... Igen ezaz. mostantól magántanuló leszek, mondjuk úgy... Örökre! Igen, ez határozottan kitűnő ötlet. Már csak ki kell találnom egy elfogadható indokot. Elhiszik, ha azt mondom zaklatnak a melegségem miatt? Lenne alapja de... Basszus tudják, hogy Akira mindenkit kinyír aki bántani merészel, nem vennék be! 

9. Lázálom

   Álmomban Noe az ágyam szélén ült és csak nézett. Én is néztem. A fülbevalóit kiszedte, haja is csak a természetétől adódóan állt a szélrózsa minden irányába. Csak néztük egymást, és ő szólalt meg először. Nagyon fura álom volt, mert azt kérdezte miért futottam el. Válaszoltam is neki, azt hiszem azt, hogy nem akarom, hogy utáljon. Erre ő megint kérdezett, ezúttal azt, hogy már miért utálna. Nagyon sokáig nem válaszoltam. Még egyszer megkérdezte, de ezúttal az arcomat is megsimogatta. Elmondtam neki, hogy szeretem. Hogy mielőtt felfoghattam, vagy megakadályozhattam volna már szerettem.
   Sírtam és egyre csak a szeretlek és a sajnálom szavakat ismételgettem, de nem hagyta abba az arcom simogatását. Egy idő után megunhatta, mert kitakart és az ölébe vett, hogy ott ringasson. A pólójába zokogtam, hangtalanul, de végtelen fájdalommal vegyítve, ő pedig egyre csak ringatott és ringatott.
   Jóleső melegség áradt belőle, pedig én is majd meggyulladtam. Egyenletes dübörgés, ahogy fejemet a mellkasába passzíroztam, aztán eltűnt. Minden sötétté vált és mire újra világos lett már a takaró alatt vacogtam a hidegtől. Egyedül. Se Noe, se Anyu. Senki se volt mellettem. Ha esetleg kiabáltam volna valaki mellém jön, de az nem ő lesz. Szuggeráltam az ajtót, hogy nyíljon ki, de az csukva maradt. Egyenletes kopogás ahogy a szél az ablaknak veri az esőcseppeket, de ezen kívül? Mindenhol csend, csak én sípolok minden egyes lélegzet vételemnél.
   Legközelebb amikor magamhoz tértem még mindig hideg volt. Nem is a hideggel volt bajom. A szemem égett, nem tudtam kinyitni, valaki meg a mellkasomnál motoszkált. Langyos, sima érintés ahogy nekem nyomnak valamit. Meg akarom kérdezni, hogy ki az, és mit akar, de a torkom üvegszilánkokkal van tele. Sok pici szilánk ami nyeléskor és levegő vételnél is kész kilyuggatni a torkomat.
   Hangokat hallok. Anyu, Apu és egy idegen, talán egy nő. Anyu sír, Apu azt kérdezi mikor jövök rendbe. Valaki a kezemet fogja, hát megszorítom. Hálából összenyomja azt, de valami meleg ér a homlokomhoz. Beszél hozzám, Anyu az. Azt mondja minden rendben, meggyógyulok, de én nem érzem magam betegnek. Nem.
   Úgy érzem már meghaltam. Meghaltam és valahogy a testembe ragadtam. Elmondanám neki is ezt, én tényleg! De a torkomban még mindig szilánkok táncolnak, legalább a szememet ki tudom nyitni. Mintha egy kaleidoszkópba néznek, mosolygok, mert gyönyörű. Végre valami ami tetszik. Mély levegőt veszek, hogy elmondjam ezt Anyu-nak is, de levegő helyett homokkal telítődik meg a tüdőm, úgyhogy köhögök. Köhögök és elfordulok Anyu-tól, mert valami itt nagyon nincs rendben.
   A torkomat kaparom és könyörgök magamban, hogy legyen már vége. Anyu most már hangosan zokog, én remegek. Az idegen? Apu-val beszél. Kórházat és mentőt emlegetnek, de nem értem tisztán. Minden mintha egy szűrőn folyna át. Szép lassan, én pedig újra kapok levegőt. Visszadőlök a hátamra és Anyu-t keresem a kezemmel, de őt már nem találom.
   Érdes, bőrkeményedésekkel teli erős kéz emeli fel az enyémet, és Aput hallom. Ezúttal ő mondja, hogy minden helyre fog jönni, de kérdem én van-e itt bárminek is helye? Van-e valami amit egyáltalán el lehetne rakni? Sehol semmi, ő sincs itt. Kiabálás, ezúttal egy kemencében vagyok. Valami erővel szétfeszíti először a jobb majd a bal szememet. A kaleidoszkóp fehérré változik, minden szín eltűnik belőle, akárha a nap felé tartod.
   Nem is kiabálás. Ebben a hangban nincs semmi emberi. Tudom már, mentő! Ez egy mentő szirénája. Minden hangot elnyom, még a szívverésemét is. Semmi más, csak a meglepően nyugtató sziréna. Az utolsó gondolatom mielőtt elnyel a sötétség az, hogy szeretem a szirénát, úgyhogy mosolyogva alszom el.
   Egyenletes pittyegés. Kinyitom a szemem, de eltűnt a gyönyörű kaleidoszkóp. Egy fehér szoba. Biztos a kórházban vagyok. Hosszú idő óta először nem fázok és nem is sülök meg. Körülnézek, egy órát keresek. Megtalálom, azt mondja fél egy. Kinézek az ablakon, sötét van és esik az eső. Biztos este van, nincs bent senki. Felülök és a kezemre nézek. Egy bazinagy tű. Hogy mi? Még egyszer leellenőrzöm, de tényleg infúzióra kötöttek. Én ezért még megölök valakit.
   Gondolom, és ezúttal normális álomba merülök. Nem látogat meg senki, minden csendes és békés. Csak a hátam fáj egy kicsit.

8. Hétfő 2/2

   Rázogatásra ébredtem. Lustán a hátamra fordultam az ágyamban, és még mindig csukott szemmel felültem. Beletellett két pislogásba míg rájöttem, hogy a suliban vagyok, és még azt is felfogtam, hogy valaki betakart egy pokróccal. Körülnéztem, hogy mégis ki a franc volt aki felébresztett és mellettem guggolva Aki csaját azonosítottam be elkövetőként. Morcosan hunyorítottam és mivel még mindig nem tudom a nevét enyhén nagyon álomittas hangon inkább csak ennyit mondtam:

  -Mi van?- igen kövezzenek meg a bunkósságomért, de könyörgöm, kellett neki felébresztenie.

  -Csak egy kicsit beszélgetni akartam veled- mondta ezt úgy mintha, nem is tudom az ő öccse lennék. Körülnéztem, de, hogy hova tűnt Noe az kérsz rejtély -Ha őt keresed leküldtem hagy focizzon- bökött a háta mögé. Ott volt, éppen jó kutyához mérten kergette a labdát, közelébe alig mertek menni. Pedig azt hittem, hogy az a kis játszmánk megmutatta nekik, hogy jobban hasonlít lelkileg egy golden retrieverre mint egy farkasra. Sebaj, több ideje lesz velem lógni, és akkor legalább majd nem fogok magányos lenni.

  -Ja, igen bocs. Mit is akartál?- rázom meg a fejemet,mert egy kicsit elkalandoztam

  -Beszélgetni- ül le mellém mosolyogva. Egy perc kínos csönd után (legalábbis számomra tuti az volt) megunom a hallgatását.

  -Akkor mond.

  -O persze. Tudod lehet, hogy ez egy kicsit furcsa lesz, és ne értsd félre, de te még véletlenül se a lányokra buksz ugye?- reménykedik. Körülnézek, keresve egy kamerát, vagy valami felvevő eszközt, hogy hátha valami szivatás-e ez, de semmi ilyesmit se találok.

  -Miért is kérdezed?- hajolok közelebb hozzá, immár sokkal éberebben.

  -Mert van egy barátnőm, akinek igencsak bejössz, de akármennyire is próbálom vele megértetni, hogy te a másik csapatban játszol nem fogja fel. Na? Van valami esélye?- legyint a kezével, egy amolyan ez most nem fontos féle képpen.

  -Nem hiszem- fújom ki szégyenemben a levegőt -Akira... Ő más. Ő biszex aki a lányok felé húz. De én?- basszus ezt még senki se kérdezte, és bár nem titkolnám, de akkor is. Úgy érzem menten elsüllyedek -Nem úsztam meg ennyivel. Soha a büdös életben nem tettszett úgy még lány, és ha eddig nem tetszett már nem is fog- a pálya felé irányítom a szememet, hogy ne kelljen rá néznem, és lefagyok. Noe engem néz, és basszus! Valószínűleg az egészet hallotta!

   Kihúzom magam és egy kicsit harciasan, ámde pipacsvörös fejjel bámulok vissza.

  -Mi a baj? Ó hogy az a!- na ez meglepett, neki meg mi baja? Felé fordultam, de ő is Noe-t nézte -Na ő aztán tuti hetero! Bocsi, azt hittem, nem hall el idáig- fordult felém. Kedvesebb, mint azt gondoltam volna, mert süt az arcáról az aggódás. Megértem, a pirosság valószínűleg az északi sarkra költözött, és helyet cserélt a hó színével az arcomon. Egy kicsit kiütött az előbbi beszámolójával, de kibírom. Most legalább nem vallottam mielőtt megtudtam, hogy a kiszemeltem hetero.

  -Túlélem. Ez most egy kicsit bunkó lesz, de mi is a neved?- állok fel, mert látom, hogy Noe a lépcső felé igyekszik. Még csak sétál, de meg merem kockáztatni, hogy nemsokára már futni fog. Mégpedig felém, és nem akarom tudni, hogy most csak üvölteni fog-e velem, vagy pedig csak megverni. Egyiket se akarom megvárni.

  -Elizabeth. Hívj csak Eliza-nak- mondja meglepetten.

  -Na akkor Eliza. Mond meg Aki-nak, hogy nagyon fáj a hátam,és sürgősen haza kellett mennem jó? Ami pedig itt történt köztünk marad, és csak, hogy tudd, nem egy szörnyeteg elől menekülök. Hidd el, ha egy veréb közelítene felém így- mutatok a most már futó pasira -Akkor is kereket oldanék. Inkább nem akarom tudni, hogy mit akar, de beszélgess vele nyugodtan, nem fog bántani. Akkor én most elmentem, viszlát- kapott két puszit is, csak mert ilyen megértő és kedves volt majd én is futni kezdtem. 

   Egy zsákutcába. A kurva életbe. Vérbeli zsákmány állatként néztem körül, valami kiutat keresve, mert mindjárt itt a fal, mögöttem meg már hallani Noe káromkodásait. Megértem,én is bevertem pár helyen a lábamat, de az adrenalintól nem érzem egyenlőre a fájdalmat. Basszus! Elértem a falat, de még mindig semmi. Megfordulok és a hátamat a falnak vetve farkasszemet nézek a farkassal. Haha, de vicces, basszus, hogy én milyen gyáva kisegér vagyok! Egér,ez nem is olyan rossz ötlet.

  -Arrivederci!- intek felé, majd egérként elhúzom a csíkot. Mondjuk a soha viszont nem látásra-t még oda vethettem volna, de már veszélyesen közel járt és nem mertem kockáztatni.
   Szerencsém van, mert valamikor Eliza-val való beszélgetés közben Jade elengedte az osztályt, úgyhogy az ajtó nyitva volt mikor odaértem. Befutottam egy bokorba, majd rövid gondolkozást követően az esőre való tekintettel, meg persze tapasztalatra alapozva, kolibrivé változva folytatom az utamat az osztályba. A kolibri esőerdőben él, és madárként hamarabb haza találok ugyebár. Miután magamhoz vettem a táskámat, és felvettem a kabátom, hogy ne kelljen másnak hazacipelnie a cuccom és hazarepültem.
   Kulcsom nem volt, mert könyörgöm minek, ha a testvéreimnél mindig ott van, úgyhogy bőrig ázva bekopogtam. Ilyenek ezek a hétfők, ráadásul már megint elmenekültem, ahelyett, hogy megbeszéltük volna a dolgokat. Bő egy percnyi ön ostromolást követően Anyu kinyitotta az ajtót. Rám nézett. Meglepődött, de beengedett. Figyelte az arcomat, miközben mindent leraktam a földszinti szobában, de egy szót se szólt.
  -Azu-ék kérdezik, azért jöttem haza, mert fáj a hátam- mondtam neki csendesen.
  -Legalább most nem ütöttek el- hozzám jött és megfogta a fejemet, hogy a szemébe nézzek -Mi a baj?
  -Eliza össze akart hozni az egyik barátnőjével de mindenek előtt megkérdezte, hogy szeretem-e a lányokat- kezdtem bele a történetbe -Mondtam neki a csúf igazságot, hogy esélye sincs a csajnak, de arra nem gondoltam, hogy a majdnem száz méterre lévő Noe meghallja- mosolyogtam kínomba -Tudod mint ma kiderült ő farkas, és kurva jó a hallása.
  -Ao!- szólt rám kedvesen, de határozottan.
  -Bocs, nagyon jó. És hát ezt követően Eliza közölte, hogy na ő tuti hetero, én pedig elmenekültem mielőtt Noe elkaphatott volna, de igazad van. Most legalább hazataláltam!- és itt törött el a mécses.
   Újra Anyu karjai közt sírtam, de ezúttal a lábam felmondta a szolgálatot és a hideg csempére estem volna ha Anyu nem tart meg, de mivel szorosan fogott csak szépen lassan leereszkedtünk. Bőgtem egy kicsit, cseppet sem férfihoz illő módon, de egy buzitól ez nem olyan fura.talán fél óra múlva csendesedtem el, akkor is csak azért mert fagyni készültem. Anyu a fejemet simogatva rosszallóan jegyezte, hogy lehetett volna több esze, mintsem hagyni, hogy csurom vizesen a hideg kövön fagyoskodva fázzak meg.
  -Na menjél fürödni,majd én hozok neked pizsamát és valami teát- adott puszit a homlokomra és kiment.
   A fenti fürdő se kicsi, de Anyu klausztrofóbiája miatt az alsó óriási. Bal oldalt egy hatalmas tükör, előtte a nagy családra tekintettel egymás után sorba négy csapból lehet folyatni a vizet, egy a tükör méretével megegyező enyhén befelé lejtő téglalap alakú medencébe. Előtte két méter vastag üres tér, a falon az ajtóval szemben, pedig törölköző tartó. A kádat, ami egyébként a szoba felét elfoglalja és teli van masszírozó egységekkel, két zuhanyfüggöny takarja el. Na igen. Anyu és a klausztrofóbiája.
   Mire végeztem a fürdéssel a tükör teljesen bepárásodott. Megtörölköztem, és felvettem a pizsamát, amit Anyu behozott, majd keresni kezdtem a hajszárítót.Tiszta homály volt minden, ráadásul a testem is nehéz, a sebem felszakadásáról meg csak annyit, hogy a kád rózsaszín volt a vértől és szédültem. Hogy a láztól vagy pedig a vérveszteségtől, azt nem tudom, de legalább miután megtörölköztem elállt a vérzés.
  -Anyu!- krákogtam az ajtót kinyitva, ahonnan jóleső hideg özönlött be az eddig szaunaként viselkedő fürdőbe. Megköszörültem a torkom, és ezúttal halhatóan is megismételtem.
  -Igen?- amint elém ért rögtön a homlokomra tette a kezét, és jólesően bújtam a hideg érintésébe -Tudtam, hogy lázad lesz.
  -Nem találom a hajszárítót- motyogtam.
   Miután elővette (a csap alatti szekrények egyikében volt) megszárította a hajam. A hajam családunkban egyedül álló képviselet, mert míg a többieké egyenes, az enyém, ha eléggé megnő, mint például most, akkor erősen göndörödik. Vizesen a vállamig, és talán még az alá is leér, de most, hogy hajszárítóval meg lett szárítva a füleim körül göndörödik. A nagyi szerint olyanok mint a csigák és igazat kell neki adnom.
  -Hiányzik a Nagyi- mondom ki ami a fejemben van.
  -Menj fel a szobádba és takarózz be. Én addig megkeresem a telefont és felhívom neked- borzolta össze a hajamat, én pedig bólogatva megtettem amit kért, bár a lépcsőn kénytelen voltam igénybe venni a vállát, mert a szédülés erőtlenséggel párosult.
   Miután betakargatott elment megkeresni a telefont, ami tulajdonképpen mindig a hátsó kertre nyíló ajtó mellett van a töltőjén, de ezt folyamatosan elfelejti. Mire belépett a szobába, már a Nagyival beszélgetett. Birtoklóan nyújtottam a kezem felé és mellém ülve belehelyezte a készüléket. Miközben elsírtam neki az életemet, és megbeszéltük, hogy neki milyen, illetve mikor látogat meg minket (leghamarabb jövő nyáron, de az is lehet, hogy csak az azutánin) Anyu végig simogatta a fejem.
   A vége fele mindkettővel megígértettem, hogy legfeljebb csak Apu-nak mondhatják el azzal a feltétellel, hogy ő se adja tovább. Elköszöntem a Nagyitól és Anyu kezébe adtam a készüléket, aki szép csendben magamra, hagyott, hogy ő is beszélhessen az anyjával. Sokáig nem jött vissza, én pedig nem tudtam elaludni a járó kerekeim miatt. Sokszor átgondoltam, hogy milyen arcot vágott a tesi teremben, Noe, de mindannyiszor arra jutottam, hogy semmi fenyegető nem volt az arcmimikájában. Ettől függetlenül jól tettem, hogy elfutottam, mert nem bírtam volna ki, ha valami bántót mond.
   Gondolataimat a kopogás, majd Anyu és a kezében lévő tea és gyógyszer szakította félbe úgyhogy nagy nehezen felültem.
  -Tessék, idd meg mind. Már csak langyos, nem kell visszafognod magad- adta a kezembe a bögrét -Hoztam lázcsillapítót is, ez majd segít elaludnod. Nekem el kell mennem Ai-ért és a testvéreidért. Meg leszel addig?- kérdezte miután megittam a teát és bevettem a gyógyszert.
  -Ha ez tényleg segít elaludnom akkor öt percen belül már megleszek egyedül is. Hulla vagyok, ráadásul a torkom is fáj.
  -Holnap elviszlek orvoshoz, nem mész suliba úgyhogy aludj csak nyugodtan.
   Megfogadtam a tanácsát és mire kiment az ajtón én már szinte elájultam.

8. Hétfő 1/2

   Hát igen, egy kicsit meglepődtem. Az új tanuló egyértelműen Noe volt. A haja, a füle, meg a ruhája összezavart, de a szemei elárulták. Sose láttam az övén kívül ilyen színűt, és erősen kétlem, hogy ez csak véletlen egybeesés lenne. A teremben először néma csönd, majd röhögés terjedt szét. Ez a nap biztosan a röhögjünk Ao-n világnapja.
   Vörös fejjel ültem le, és a csöngőig magamba mélyedtem, de amint meghallottam azt az irritáló hangot felpattantam és tanárt diákot leszarva húztam magam után Noe-t. Először nem tudtam merre menjek, de végül a tető mellett döntöttem biztos ami biztos alapon, mert ki az a hülye aki zuhogó esőben kimerészkedik oda.
   Picit tévedtem, mert páran voltak ott (cigiztek) az esernyőjüket tartva, de biztos távolságra mentem tőlük, és az eső is elnyomta a hangokat.
  -Mit keresel te itt?- támadtam le azonnal.
   Lustán zsebre tette a kezeit és csak utána szólalt meg fülig érő szájjal.
  -Ide járok- villámokat szóró szemekkel néztem rá, úgyhogy egy sóhajtás után már nyugodt, de barátságos arckifejezéssel folytatta. Legalábbis úgy látszott nagyon erősen próbált nyugodtnak látszani -Claire férje itt tanít és amikor a hétvégén szóba került náluk, hogy mi történt az elütött macskával a személyleírás alapján felismert. Úgyhogy úgy döntöttem megéri a suliba jönni.
  -És miért nem voltál eddig suliban?- értetlenkedtem, mert már tényleg, miért?
  -Könyörgöm az osztály egyik fele barom, a másik pedig fél tőlem. Ilyen helyzetben ki az a hülye aki nem használja ki azt, hogy akár magántanuló is lehet?!- vágott savanyú pofát.
  -Hé!- tiltakoztam, mert például Josh baráti társasága elfogadható.
  -Az az egy kettő aki normális meg megtalál otthon is- vonta meg a vállát.
  -Szerintem a suliban pont az a jó, hogy nem otthon unatkozik az ember. Itt legalább látni, hogy van aki még nálad is nyomorultabb.
  -Ez igaz, de nem szeretem a szabályokat-  ez a mostani kinézetéből is megállapítható. Nem hiszem, hogy jóban lenne a házirend a külsejével.
  -Én tudom, hogy nagyon szeretni való ember vagyok, de azt hiszed elhiszem, hogy csak a sziporkázó személyiségem miatt döntöttél úgy, hogy suliba fogysz jönni?- vágtam egy kicsit hitetlenkedő, fejet, de egy részem ami az Anyu-val folytatott beszélgetés során éledt fel dorombolni tudott volna a gyönyörtől.
  -Na jó, azt hiszem az is közre játszott, hogy az utolsó kémia dogám egyes lett- a fejem felett elnézve mondta mindezt, de inkább tűnt egy csintalan kisgyereknek, mintsem egy bűnbánó gimisnek. Főleg a vigyorának köszönhetően.
  -Ezt már inkább elhiszem- bólintottam -Most viszont menjünk vissza a terembe, mert nem tudom mi a következő óra. És a seggem is mindjárt befagy- látványosan megborzongtam.
  -Dettó.
   A terembe visszatérve testvéreim majdnem letámadtak, de a becsöngő és a húgyhólyagom (ami úgy döntött leadna valamennyit a súlyából) megakadályozták őket ebben. Sietősen a gondjaikra bíztam Noe-t és kilőttem a mosdók felé. Dolgom végeztével szökdécseltem visszafelé amikor összefutottam egy lepedőt cipelő rajztanárral.
  -Eltekintek a felett, hogy már becsöngettek, mert amúgy is meg kell kérjelek, hogy öltözz át- nyomta a kezembe azt a fehér szart -Az alsónadrágot magán hagyhatja, de azon kívül mindent vegyen le, és valahogy úgy kösse ezt magára, hogy az egyik vállán, meg a csípőjén legyen megkötve. Felőlem az is jó, hogy ha más hogy oldja meg, de nézzen ki olyan görögösen. Fél óra múlva maga után küldök egy lányt, hogy segítsen, ha nem ér vissza- az utolsó mondatot már csak úgy tessék lássék közölte, mert közben tovább ment az osztály felé.
   Okééé. Akkor most szépen lassan mehetek vissza a mosdóba. A dolog nehezebbnek ígérkezett mint gondoltam, mert a lepedő, de az is lehet, hogy inkább függöny, nagyobb volt mint azt elképzeltem. Először magam köré csavartam mint a lányok a törülközőt, de eszembe jutott, hogy mit mondott a tanár. Emlegetett valamit a vállaimmal kapcsolatban, úgyhogy levettem és újra kezdtem.
   Megfeleztem a törcsit,vagy mit, hosszában és valahol a közepénél a derekam köré tekertem egyszer és a felfelé eső csücsköknél megfogva megkötöztem a vállamon. Egész jó lett, de azért a kényelem érdekében az alsó csücsköknél is összekötöttem, hogy azért ne villantsam az egész mellkasom, ha megmozdulok. Nem hiszem, hogy elértem a célomat ezért a tükört nézegetve gondolkoztam amikor kopogtak és választ nem várva benyitott az illető.
  -A tanárnő küldött, hoztam biztosító tűűűűket- asszem egyértelmű, hogy mikor fogta fel Azumi, hogy mi van rajtam -Hát az egyszer biztos, hogy ezek után nem tudod majd levakarni magadról a csajokat- mondta faarccal, de alighogy elhallgatott a földre esett a rá telepedő röhögő görcstől -Már bocs, de ez hihetetlen! Még szerencse, hogy nincs a tanmenetben akt rajzolás.
  -Inkább használd azokat a szarokat és menjünk be az osztályba- sziszegtem az ajtót nézve. Ha a mai nap még egyszer nevetni fog rajtam valaki szerintem elsírom magam. Mi a fasz van mostanában az életemmel?!
   Költői kérdésemre választ nem kaptam, tekintettel arra, hogy csak magamban tettem fel, de Azu megérezhette a hangulatomat, mert ezek után nem szólalt meg többször. Ruháimat kérés nélkül összehajtogatta és a magával hozott tornazsákba tette majd a terem felé vettük az irányt.
   A földre szegezett tekintettel vánszorogtam, de Azu megtorpant és egy puszit nyomott az arcomra. Döbbenten figyeltem  távolodó alakját. Ritkán szokott ilyesmit csinálni, úgyhogy kifejezetten boldog voltam, mire én is beértem a már hőn áhított osztályba. Öltözetemről megfeledkezve szökdécseltem a tanár felé amikor feltűnt a csönd. Mind engem néztek, némelyik tátott szájjal, és valahogy éreztem, hogy csak az ördögöt festettem a falra a WC-ben.
   A legszörnyűbb az egészben, hogy Aki kezdte a röhögést. Ha legalább valamelyik liba indította volna szabadjára az áradatot talán még kibírtam volna, de nem. Tisztán kivehető volt az a máskor vicces, jellegzetes röfögés ami a száját elhagyta a pillanatnyi csend után. Kezeimet ökölbe szorítottam és tűrtem az egészet, mert valahol igazuk volt, tényleg nevetségesen néztem ki. A hajam ráadásul az utóbbi időben egy kicsit nagyon megnőtt és most a vállaim felett göndörödött az időjárástól. Mint valami megelevenedett ókori görög portré, úgy néztem ki.
   Azu félve pillantott rám, már akkor is a helyén ült amikor beléptem az ajtón. Mielőtt elbőgtem volna magamat jól kiérdemelt boldogságukat élvező kortársaim előtt megfordultam és nagy levegőt vettem. Viszont a sebemre nem gondoltam, úgyhogy jól el is rontottam a kedvüket. Mindegy legalább nem bőgtem el magam.
   Visszafordultam és ezúttal nekem kerekedett felfelé a szám sarka. Őszintén megmondom én még nem láttam a sebhelyet, de némelyikük arcáról arra következtettem, hogy akármennyire nem érzem fájdalmasnak bizony csúnya lehet. Mondjuk a testvéreimnek nem akartam megmutatni, gondoltam miközben Azu természetellenesen sápadt fejét méregettem. Meg volt az a sanc, hogy perceken belül elájul.
  -Legalább már tudjuk, hogy miért nem volt jelen a múlt héten- monda a tanárnő meglepően kedves hangon. Eddig nem nagyon csípett -Ha szabad megkérdeznem, miért van összevarrva a háta?
  -Elütöttek, de nem fáj. Anyám reggel belém tömött valami fájdalomcsillapítót- azaz csak a kezembe nyomta én pedig lenyelése helyett zsebre tettem, mert tényleg nem fájt. Zsibbadni zsibbadt, de a pénteki morfium óta szerintem megijedt a testem, és elnyomja a fájdalmat, vagy valami ilyesmi -Az új srác kapart fel az útról, innen ismerem- biccentettem hátra Noe-ra. Nem szeretem, ha velem foglalkoznak.
   A dupla óra fennmaradó részében galamb szárnyal a lapockáim mellől kinőve egy valahonnan előszedett fapadon feküdtem féloldalasan. Olyan támla nélküli izészerű pad volt, széles és hosszú, de én összekucorogva az egyik szárnyamat takaróként előre rakva a másikat pedig hátul a földre engedve a közepén feküdtem. Na jó bevallom, majdnem végig aludtam, de ettől függetlenül kaptam egy órai munka ötöst, és a tanárnő rólam készül portréját.
   Nem kellett volna meglepődnöm, de jobban tettszett mint eddig Akira bármelyik rajza, pedig azok is gyönyörűek. Ha nem tudtam volna, hogy én feküdtem modellt nem is jöttem volna rá, hogy én vagyok az. Az egészet grafittal csinálta. Mintha árnyékkal lettem volna körülvéve, csak a pad, én, és egy kicsit az ezek körül lévő rész volt világos hátterű, körülötte egyre sötétebb. Olyan élethű lett, hogy még a sebhelyem is hiteles volt.
  -Hasonlít?- kérdeztem az éppen mellém kerülő testvéreimet.
   Megfordultam, hogy összehasonlíthassák a hátammal. Szárnyaimat előre emeltem, hogy nagyjából úgy nézzen ki a hátam mint a rajzon. Valamelyikük végighúzta a kezét az alig varasodott bőrön, ami szinte csikizett, de a zsibbadás felerősödése miatt nem volt olyan csiklandós. Úgy látszik minél jobban fájna, annál jobban zsibbad, de legalább nem szar érzés. Megrázkódtam egy kicsit és eltűnt a kéz a hátamról.
  -Fájt?- kérdezte Aki. Nemlegesen megráztam a fejem és megfordultam. Ahogy sejtettem, mindketten borús tekintetten figyeltek. Aki ölni kész ábrázattal nézett, Azu-t pedig Josh ölelte át hátulról, felkészülve egy esetleges ájulásra.
  -Tényleg minden rendben, csak zsibbad egy kicsit- vigyorogtam -Na, hiteles?
  -Az. Élethű, és félelmetes. Biztos minden rendben?- kérdezte ezúttal Josh. A háta mögött feltűnt Noe úgyhogy arrébb lépkedtem és rá mutattam.
  -Higgyétek el, ha fájna akkor az ott már rohanna velem a gyengélkedőre. Látta már az arcom amikor bajom volt- megfordultak, de nem sokáig néztek hátra, mert Noe mögém sétált.
  -Azért ne kezdj el repkedni. A seb a bal szárnyadon is rajta van- húzta végig az említett részen a kezét -Te fürödtél és nem vigyáztál a hátadra? Majdnem teljesen rózsaszín a var körül- morgolódott.
  -Bevallom nem gondolta arra, hogy felszakadhat a seb egy kis meleg zuhanytól- ezúttal én vontam vállat és arrébb húzódtam. Hátraindultam a padomon lévő ruháimhoz, mert kezdtem megfagyni -És ha egy helyen elkezd leesni a var, már szinte lehetetlen nem leszedni az összes többin. Egy kis vér nem tántoríthat el- mondjuk azt nem mondtam, hogy az a kis vér ömlött belőlem és majdnem elájultam a vérveszteségtől, de amiről nem tudnak nem fáj.
   A farmer felvétele után lerángattam magamról a függönyt és felvettem a pólóm és a pulcsim. Amikor megfordultam meglepve vettem észre, hogy többen figyelték ügyködésemet. Testvéreim és párjaik (valamint Noe,) aggódva, míg többen kíváncsian és egy kicsit ijedten figyeltek. Na jó bevallom az a kevés aki kíváncsian nézett inkább felfalt a szemével, de ez már részletkérdés. Úgy tettem mint akinek nem kapcsolt be a sas látása és a többieket figyelmen kívül hagyva mentem a már kicsinek nem nevezhető csapatunkhoz.
  -Na és most mi jön?- kérdeztem amikor lefékeztem előttük.
  -Őő, tesi?- ráncolta homlokát Aki barátnője. Azért az egy kicsit gáz, hogy nem tudom a nevét, de mostantól majd jobban odafigyelek.
  -Az- már éppen fordultam volna vissza amikor kb leüvöltötték a fejem, hogy nem, nem tesizhetek. Francba, tönkretették az eddig amúgy se a legjobb kedvemet.
    A tornaterem felé menet észrevettem, hogy ahhoz képest, hogy Noé viselkedése cseppet sem volt kifogásolható, bár ijesztően keveset pislogott, de alig szóltak hozzá. Aki meg Azu is ferde szemmel nézett rá. Mondjuk Josh normálisan viselkedett, de a még mindig névtelen barátnő a lehető legtávolabb tipegett, szorosan fogva Aki karjait. Elég viccesen nézett ki, mert majdnem egy fejjel magasabb volt nála a magassarkúban. Mármint Aki barátnője Aki-nál.
   Azu észrevette, hogy egy kicsit lemaradtam, úgyhogy aggódva mellém lépett.
  -Minden rendben?
  -Igen csak... Miért vagytok vele ilyen ridegek? Lehet, hogy bizarr az ízlése, de nagyon kedves- szinte szégyelltem magam a viselkedésük miatt. Csak Josh volt a srác egy méteres körzetén belül, a többiek... Jó ha három méterre megközelítették.
  -Te tényleg nem tudod?- megráztam a fejem.
  -Nem hiszem- miközben ezt mondtam Noe hátrafordult és a szemembe nézett. Kicsit dühösnek és reményvesztettnek tűnt, de nem értettem a miértjét. Mintha az előtte lévő sorban álló megvette volna az utolsó olyan pizzát amit szeret. Éhes vagyok...
  -Tudod ő igen ritka. Mármint az állat faja. Most őszintén, én is először látok farkast, ráadásul nagyon erős a... Szelleme? Ez a legjobb szó rá. Üvölt róla, hogy ragadozó- eszembe jutott ahogy Hógolyó megtámadta. Ezúttal én nevettem máson, aki valószínűleg szuper hallással rendelkezik, mert összezavarodottan csörtet felém.
  -Ebben mégis mi volt olyan hű, de nagyon vicces?- morogta amikor megállt előttem fél méterre. Bármennyire tűnhetett ez kívülről félelmetesnek, én csak jobban rákezdtem miatta.
  -Még kérdezed? Az előbb tudtam meg, hogy egy hű de félelmetes farkas vagy. Tudod Hógolyó ismeretében ez igencsak vicces tény!- kis beszámolóm enyhén szólva akadozva került napvilágra jókedvem miatt, de mire felfogta és elpirult (Ha! Ezúttal nem én vörösödtem!) én már a földön fetrengtem. Igen a hígfos színű linóleumot takarítottam fel a szürke pulcsimmal.
   Morgás tört fel a torkából és mire felnéztem rá már átváltozott. Ha azt mondom, hogy fekete az nem fedi azt a színt ami a bundája is volt. Ráadásul hatalmas, emberként jó ha volt közöttünk tíz centi különbség, de így... Abbahagytam a röhögést és hatalmas vigyor feszítette szét az ajkaimat. Ő még mindig morgott és játékosan felém kapott. Nem kellett több nekem, mindent beleadva ellöktem magamtól és mire vissza szerezte az egyensúlyát én is farkas voltam.

  -Na mi van nagyfiú, meglepődtél?- vicsorogtam játékosan. Felé kaptam a fogaimmal és melső lábaimat kinyújtva a mellkasommal együtt a földre szorítottam, hogy csak a hátsó lábaim emelték fel valamennyire a testemet. Külső szemlélő számára úgy nézhettünk ki mint egy kölyökkutya aki játékért könyörög az idősebbtől. Ez is volt a szándékom.

  -Mi az hogy!- a morgást már akkor abbahagyta amikor átváltoztam, most a farkát csóválva körözött körülöttem. Néhányszor felém kapott, de mindannyiszor arrébb szökkentem és szembe fordultam vele. A körülöttünk lévők ezúttal velünk nevettek és nem rajtunk.

   Noe hirtelen megmerevedett és csak egy pillanattal később értettem meg miért. Vér szaga terjedt a levegőben. Megálltam és a levegőbe szagoltam, hogy megtaláljam a forrását. Meglepődve tapasztaltam, hogy a sebem volt oly szíves felszakadni.

  -A francba, hát ez meg mikor történt?- gondolkodtam hangosan. Próbáltam megnyalogatni, mint minden valamit magára adó farkas, amikor árnyék vetült rám. érdeklődve nyújtottam hátra a fejemet, hogy megnézzem ki az.

  -Miért van az, hogy én hamarabb észrevettem, hogy szétnyílt a sebed mint te magad?- ütött az orromra Noe. Hapciztam egyet és megrázkódtam. A fájdalomra nem számítottam, de mire felfoghattam volna már el is tűnt. Hatalmasat ásítottam.

  -Álmos vagyok- feküdtem le a linóleumra. Igen, még mindig arra a hígfos színűre, ami meglepően kényelmes egy fáradt farkas számára. Idő közben a bámészkodók órára mentek, Aki-ék meg körénk gyűltek.

 -Kész istencsapás vagy Ao, tudsz róla?- morogta Aki miközben felemelt a melsőlábaimnál fogva. Kinyitottam a szememet és összenyaltam a képét.

  -Álmos vagyok, és felszakadt a sebem- közöltem vele az egyértelműt nyelvemet lógatva egy farkasvigyorral. Pislogott párat enyhén sokkos fejjel, majd Noe kezébe nyomott.

  -Fogd, te úgyse fogsz ma tesizni cucc nélkül- és tényleg, mindenkinél ott van egy tornazsák, csak nálunk nem -Őrizd az álmát vagy mit tudom én, egy a lényeg: Old meg, hogy ne mozogjon- ezzel hátat fordított nekünk és a többieket maga előtt teregetve elindult. Csak pislogtam utána.

  -Téged aztán lepattintottak- jegyezte meg Noe.

   A vér már nagyjából megalvadhatott, úgyhogy visszaváltoztam emberré. Megvártam míg letesz a földre és csak azután szólaltam meg.

  -Előfordul ez mostanában- jegyeztem meg keserűen -Viszont most legalább mehet arcot mosni- mosolyogtam gonoszan hátra a vállam fölött -Na menjünk, mert tényleg mindjárt összeesek a fáradtságtól.

  -Ez azért van, mert még mindig gyógyulsz, és a tested arra törekszik, hogy rendbe jöjjön- lépett mellém, és egymás mellett lépkedve követtük a többieket.

  -Claire mondta?- néztem fel rá.

  -Nem. Csak egy erős tipp volt, de igaz nem?

  -Ja- ásítottam.

   Az udvaron átvágva bementünk a tesi terembe. eddig még én se voltam ott (mindig valamelyik medencében úsztam a testvéreimmel és Josh-al) úgyhogy meglepetten tapasztaltam, hogy hatalmas és van lelátója is. Miután beszéltünk Jade-el, na jó Noe beszélt, én pedig állva aludtam, felmentünk a lelátó legmagasabban lévő részére. Hosszú kipárnázott fapadok helyettesítették ott a székeket, gondolom pont az ilyen esetekre.

   Lefeküdtem és a karomat párnának használva bóbiskoltam el, még mielőtt Noe bármit is mondhatott volna.

7. Magántanuló

   A hétvégém javarészt bőgésből állt. Az én családom már csak ilyen síros, még Apu sem bírta ki, bár próbálta röhögésnek titulálni a dolgot, erősen kétlem, hogy az lett volna. Ráadásul évek óta most először aludtunk egy ágyban a testvéreimmel. Azaz csak a padlón fértünk el, mert nem volt elég hely a lakásban lévő ágyakon, bár ha Ai nem lenne olyan ficánkolós alvó, esetleg elférhettünk volna az egyikünkén.
   Nagyon be volt zsongva a kis hercegnő, mert ő nem emlékezet egy alkalomra sem amikor együtt aludtunk volna (még pici korában néhányszor előfordult, hogy beszöktünk a babaágyába és gepárd alakjában mellé feküdtünk) így ő örült a történteknek a legjobban, bár reggel mi már kevésbé vigadtunk, mert a kis örökmozgó keresztbe feküdt rajtunk, de megérte.

   A hétfőre virradó reggelen egyedül ébredtem az ágyamban. A magányosság messziről elkerült, még akkor is ha házon kívül zuhogott az eső. Úgy éreztem magamat mint egy tavaszi reggel amikor hétágra süt a nap. Kis híján szökdécselve mentem, le a konyhába ahol becserkésztem Anyut és meglepetéstámadás szerűen átöleltem.
  -Ao!- fordult meg méltatlankodva, miközben a szívére szorította a kezét -Ezt most miért kellett? Majdnem elvágtam a kezemet!
  -A bosszú az injekcióért!- vigyorogtam és elvettem egy sajtot a vágódeszkáról -Hogy máskor átgondold még egyszer mielőtt rám uszítasz egy doktort!
   A fejét rázta, de mosolyogva készített nekem reggelit.

  - Mesélj csak kisfiam, ki is az a fiú a kórházból?- ült le mellém az asztalhoz.

   -Kórház? Ja, Noe-ra gondolsz? 

   -Igen rá- bólintott.

   -Ő talált meg miután elütöttek, meséltem róla, emlékszel?

  -Igen, megvan. Helyes fiú- jött közelebb a székével - Mi is van köztetek?

  -Mi lenne Mami?- mondtam, de közben felforrósodott a bőröm. A nyavajáért kel annak is alapjáraton fehérnek lennie, hogy azonnal feltűnjön a világnak, ha elpirulok. Kínomban felsóhajtottam  - Semmi. Ajj nem tudom, lehet még csak barátok se vagyunk. Nem beszéltünk valami sokat.

  -Megértem, nehéz lehet egy olyan fiú közelében lenned, aki tetszik neked- bólogatott, mint aki valami nagyon igazat mondott.

  -De nekem nem tetszik!

  -Dehogynem! Lehet, hogy nem vagyok nő, és te se lány, de mi most igenis barátnőkként fogunk trécselni a pasikról!- ütött egyet színpadiasan az asztalra az ökleivel, majd nyávogós hangon kezeivel az arcát legyezve folytatta - Ne mond nekem, hogy nem volt egy tuti pasi! Hiszen szó szerint a karjai közé omlottál cuncimókus!

  -Nem tehetek róla- mondtam akadozva a röhögéstől, hasonló hangon mint az előbb a drága szülőm - Egyszerűen muszáj volt! - ácsi. Fagytam le - Azt mondod, hogy ő is fent volt a tetőn?
  -Fent hát. Nem emlékszel? Ő fogott le.
  -Mégis mikor?
  -Amikor beadta a doktor a morfiumot. Mondjuk azt nem tudtuk, hogy ilyen érdekesen reagálsz rá- röhög, már megint, ráadásul még mindig rajtam.
  -Ne nevess! A morfium mostantól tabu! Ne mond ki többet ezt a szót előttem- asszem hozzá kell szoknom a piruláshoz. Rövid időn belül már sokadjára fordul elő..

  -Jól szórakoztok?- csap Anyu fenekére Apu, amit én egy szemforgatással, Ő pedig kuncogással jutalmaz.
  -Nem! Csak ő szórakozik. Én már lassan süllyedni készülök- morgom, de azért felfelé kunkorodik a szám széle. Jó látni, hogy még mindig szeretik egymást -Tényleg, a múltkor elmentetek fagyizni?
  -Nem. Azt majd csak tavasszal fogunk, amikor újra jó idő lesz- ül le Anyu mellé Apu -Ideadod a sajtot?
  -Persze.
   Mire megcsináltunk vagy húsz kenyeret mindenki levánszorgott a lépcsőn, úgyhogy hosszú idő óta először reggelizett együtt a család. A beszélgetés hála jó égnek ezúttal nem rólam szólt. Apunak nemsokára el kell utazni Kai-hoz (szigorúan a bácsi nélkülözése) úgyhogy közel egy hónapig egyedül leszünk itthon.

   Ai-t magukkal viszik, csak mi hárman leszünk. Bár ahogy a dolgok alakulnak az is lehet, hogy öten. És én leszek az a bizonyos kerék. A suli előtt már ott vártak Akira és Azumi párjai úgyhogy mosollyal az arcomon köszöntem el a testvéreimtől. Nem mondom, hogy nem voltam szomorú és magányos, mert akkor hazudnék. Legalább magammal őszintének kellene lennem.

   Első utam Jade-hez vezetett. Elmagyaráztam neki a helyzetet, mármint, hogy miért is nem voltam az előző héten a suliban.

 Egy picit furi volt, mert egyfolytában vigyorgott, de betudtam a személyem iránt érzett őszinte örömének és nem akadtam ki rajta, hogy még csak nem is aggódott miattam. Az óra csodák csodájára már negyed órája elkezdődött mire a tanárnő megérkezett. 

  -Gyerekek egy kis csendet kérek- csitította az osztályt (így vettem én is észre) - Köszönöm. Nem tudom mennyire emléketek rá, de bemutatnám Noah Alan Carmichel-t. Utoljára még elsőben láthattátok. Majd a szünetben ismerkedtek, egyenlőre csak ülj le egy szabad helyre- intett a tanárnő az osztály felé.

   Nyilvánvalóan úgy gondolja, hogy ezúttal nem áldozza fel az óráját egy új tanuló miatt. A padok között elhaladó fiút sugdolózás és szempárok követték, némely lány még valamiféle cincogást is hallatott. Asszem kuncogtak, de nem merem biztosra mondani. Már majdnem elérte a padomat amikor észrevettem, hogy pechemre csak mellettem van szabad hely. Akira és Azumi a párjaik mellé ültek,egyedül hagyva engem egy eddig volt üres székkel.

  -Szabad?
   Értetlenkedve néztem fel, mert már miért ne lenne szabad a hely. Közelebbről megnézve egy kicsit mintha ismerős lenne. Elgondolkodva bólintok egyet, és előre fordulok. Oké akkor elemezzük. Barna kb egy centis összevissza néző haj. Bőre olyan nem sápadt világos színű. Uhh a fülében vagy ezer kis bigyó van. Őőő... Fülbevaló! Ruhája alapján eszkimó lehet, mert megfagyok, hogy ha rá nézek. Maximum 15 fok van, de rajta van egy rövid (!) ujjú, egy olyan farmer amin egyenlőre kettő szakadást tudtam csak beazonosítani, és egy bőrkabát az asztalon. Nem rajta, az asztalon! Viszont a táskáját és a cipőjét nem látom.
  -Bámulsz- szólalt meg, én pedig olyan szinten igazat adtam az állításának,hogy amikor megszólalt, majdnem leestem a székről ijedtemben.
   Ingerülten néztem a szemébe, és kis híján visszaszóltam neki, de lefagytam. Ilyen nincs. A szeme barna. Nem is, kék? Mi volt a neve? Noah Alan Carmichel... Noah... Alan... Noah... No-
   -Noe!-üvöltöttem fel.

6. A morfium hatásai

  -Nem!- üvöltöttem. Előttem egy őrült próbál nyugtatni egy bazinagy tűvel a kezében.
   Abba még belementem, hogy valami szarral megvizsgálják a fejemet, de hogy ezek még tűpárnát is csináljanak belőlem!...Hallatlan, majd ha fagy! Esetleg sohanapján kiskedden, vagy békanyúzó pénteken!
  -Na de fiatalember! Muszáj lesz vért vennünk! Nem tudhatjuk, hogy nem kapott-e el valami fertőzést!- szólalt meg újra az ördög.
  -Azt már nem! Csak ki akarja használni az alkalmat, hogy beszerezhessen valamennyit a véremből! Igen tudom, hogy nagyon ritka fajta és a többi, de engem akkor sem érdekelne a véradás, még ha a saját Anyámnak lenne rá szüksége!- az már más, hogy csak azért nem, mert nem egyeznek meg a vércsoportjaink, de erről ennek az élőlénynek nem kell tudnia.
  -Ezt már ezerszer megbeszéltük! Még csak azt se tudjuk, hogy milyen a vércsoportod- közelített meg.
   Ebben az aprócska szobában nem volt ugyan sok hely, de már azóta fogócskáztunk mióta előkerült a semmiből az a szar. Ez az izé biztosan egy denevér! Várjunk csak erre még nem is gondoltam! Hiszen én át tudok változni valami állattá. Valami pici... Szúnyog!
  -Jé egy galamb!- mutattam egy random irányba,és amíg a hülye leellenőrizte az állításomat gyorsan átváltoztam.
   Kimenni az ajtón még könnyű volt, de egy ideig eltartott míg eldöntöttem merre menjek. Pontosan az ajtó nyitódásáig, amikor is megindultam a WC-k felé. Bent szerencsére nem volt senki, így az első fülkébe berepültem, és visszaváltozva magamra zártam. Viszont egyedül egy magányos, meg persze fertőtlenítőtől illatozó, helyiségben lenni igencsak unalmas. Szerintem az alatt a tíz perc alatt amit benn töltöttem minimum hét alkalommal is szebb tájakra transzportáltam az univerzum összes orvosát. Ráadásul hihetetlenül éhes vagyok...
   A folyosón lábujjhegyen mertem csak közlekedni, és vagy nagyon eltévedtem, vagy pedig az orvosom valahol a világ végén keres engem Noah-ékkal együtt, mert egyikükkel se találkoztam. A gyerekrészlegen lehettem, mert felnőttet csak néhány ápoló személyében találtam. Az egyik kislány kísértetiesen hasonlít Ai-ra, csak neki barna haja van és infúzióra van kötve. A sápadtsága hajam színével vetekedett és egy macskás posztert nézett csillogó szemekkel.
   Menekülő antennámat kikapcsolva mentem oda a fal mellé.
  -Hello aranyom, hogy hívnak?- guggoltam le hozzá.
  -Sarah- suttogta félénken. Úgy látszik a temperamentuma már nem hasonlít a húgoméra, de ez nem gátolt meg a beszélgetés folytatásában.
  -Sarah, ha én most átváltoznék egy cicává annak örülnél?- kérdeztem komolyan.
  -Igen!- majdnem hogy üvöltötte ezt az egy szót.
  -Akkor várj egy picit- szememmel megkerestem a nővért aki kicsit gyanúsan méregetett és odamentem hozzá -Jó estét.
  -Miben segíthetek?- kérdezte hűvösen.
  -Igazából én akarok. Láttam, hogy az a kislány- böktem fejemmel Sarah felé -Egy macskás képet nézeget.Gondolom már régóta nem simogatott egyet sem és azt szeretném megkérdezni, hogy a kedvéért átváltozhatok-e. Még mielőtt kérdezi nem, nem vagyok pedofil, csak hasonlít a húgomra akit kedd óta nem láttam.
  -És mivel tudja bizonyítani az igazát?- kérdezte újra, de ezúttal már jóval gyengédebben.
  -Az megfelel, ha megmondom az adataimat? Meg akkor már a húgomét is. Pár hónapja költöztünk ide, és voltunk valamilyen orvosi kivizsgálásokon is, úgyhogy megtalál minket az adatbázisban.
   Miután leellenőrzött a gépen odamentem a kislányhoz és gyengéden elvittem egy közeli fotelbe.
  -Jól van Sarah, ha lehet csak finoman- a földön változtam át, és óvatosan a lány mellé ugrottam.
   Először csak nézett engem, de hamar elkezdett simogatni. Bár csak óvatosan a fejemre rakta a kezeit, de én bátorítás képpen hangos dorombolás közepette dőltem bele az érintésébe. A végére már szabályosan nyomorgatott, de azért a mosolyért mindenképp megérte.
  -Ao!- emelt fel hirtelen valaki.
   Már éppen a karmaimat is használva kezdtem volna menekülni amikor megismertem a férfi illatát. Mintha ezer éve nem éreztem volna, pedig azt az időt nem számítva amikor aludtam csak egy nap telt el azóta. Sietősen vissza változtam emberré és megöleltem őt.
  -Anyu!- suttogtam a nyakának.
  -És most kezdj el beszélni, hogy miért nem láttunk mi közel egy hétig- mondja egy perccel később, szigorú hangon.

5. Fejfájás

   Ha most azt mondanám, hogy soha nem fájt még ennyire semmim mint most mindenem, egy cseppet sem túloznék. Mondjuk a bal csuklóm többé kevésbé tűrhetően érzi magát, de ezen kívül mindenem csíp, szúr, harap. Na jó, a szememmel sincsenek bajok így kihasználom a helyzetet.
   Valami itt nem stimmel. Létezik, hogy egy óriás otthonában vagyok és valami bazinagy párnán fekszem? Ja nem, csak még mindig macska vagyok. Visszaváltozva hót lazán megállapítom, hogy pucér vagyok, ami azt jelenti, hogy régen nem voltam magamnál. Körülbelül egy nap alatt tűntek el régebben a ruháim, de már egy ideje nem próbáltam.
   Oké, ki kéne találni, hogy kihez tartozik ez az észveszejtően kék szoba. Ai biztosan imádná, bár az ő ízléséhez mérve talán túl sok benne a fekete. Ó baszki! A lábaim nem feltétlen bírják el a súlyomat. Hmm. Rendben, az a szekrény pont eléggé stabilnak tűnik ahhoz, hogy ne dőljön el ügyködésem alatt. Igen, igazam volt, simán fel tudtam húzni magam rajta ráadásul a vége nincs messze egy ajtótól. Az pont megfelel a tájékozódási akaratomnak, mármint az ha én most ott bemegyek.
   Miért érzem úgy, hogy a hátam ketté akar szakadni? Uff basszuskarikaszöcske! Rendben ez már az ajtó kilincs, le kellene nyomni... Egy, két, há' és- Még egyszer, egy két há' éééés, Siker! Félve bekukucskálok, élvégre akár egy szekta is bezárhatott abba a szobába. Fürdő. Végül is szomjas vagyok, úgyhogy nem származhat bajom belőle, ha egy kicsit felfrissítem magamat.
   Körülnézve egyértelműen látható, hogy egy jó nagy, ezüst színű fürdőről van szó. Vissza szívom. A csap a lehető legtávolabb helyezkedik el, úgyhogy igenis származhat belőle bajom, gondolom érzékeim szerint egy óra múlva, immár a mosdóra támaszkodva. Lihegek még egyet kettőt és behajolok a csap alá, hogy megihassam a világ fél ivóvíz készletét.
   Dolgom végeztével elzárom a hideg vizet és felegyenesedek ami rossz ötletnek tűnt.
  -A jó édes ku-!- üvöltöttem teljes tüdőből a hátamba nyilalló fájdalom hatására, de későn jutott eszembe, hogy éppen bujkálok.
   Nyilvánvalóan valaki már hallgatózhatott egy ideje, mert alig estem össze a padlóra, már ki is csapódott az ajtó, így még pont láthatta az illető az emberi alakom, de gyorsan vissza változtam macskává. Az kell még, hogy rájöjjön, hogy kivel van dolga!
  -Claire hozz valami orvosi cuccot! Szétnyílt a sebe a hátán!- üvöltötte ezúttal egy kellemesen mély orgánum -Te hülye! Miért nem tudtál addig várni a mozgással amíg valaki azt nem mondja, hogy mozoghatsz?!- szavait meglepően kedves hangon hallatta, de amikor felemelt szívesen megkarmoltam volna, olyan kibaszottul fájt tőle a hátam -Bocs, nem direkt volt- válaszolta a panaszkodásomra. Lehet, hogy egy picit, egészen véletlenül mégiscsak megkarmoltam?
   A szobába érve nem állt meg hanem kiment egy ajtón és valamennyivel később lerakott egy nagyon hideg asztalra. Fájdalomtól bódult fejjel sikerült felfognom egy érdekes személy jelenlétét. A nő még Anyunál is sokkal kisebb volt, de arányos, úgyhogy kizárásos alapon csak kicsi nem pedig törpe. Nagyon kicsi, maximum 160 lehet, de most, hogy így ebben nem vagyok biztos, mert a csávó aki most volt oly kedves és nem éppen gyengéden lefogni- később ezért még megkarmolom! -eléggé óriásnak tűnik, úgyhogy van egy olyan tippem, hogy kicsit nagyon nem biztos most a megfigyelő képességem.
  -Mi történt?- hallatszott tompán a nő hangja.
  -Felébredt, ami nem is lett volna baj, csak a hülyéje még hajolgatott is párat- felelte jóval aggódóbb hangon az előző férfi. Nem karmolom meg.
  -Miért nem akadályoztad meg?- csattant fel, és valamit pakolászni kezdett -Nem vagyok én állatorvos, nem tudom a gondját viselni, ha valami baja esik!- hmm. Lehet, hogy vissza kellene változnom? Lehet, de még mindig pucér vagyok... -Az isten szerelmére, fogd már le!
   Erőtlenül a férfi karja felé fújok, és nem törődve erőfeszítéseivel a hasamra fekszem. Ösztöneim üvöltözését figyelmen kívül hagyva a változásra koncentrálok, ami nem megy könnyen.
  -Te, ez nem lehet, hogy-
  -Biztos!- gyors eszmecseréjüket még épphogy hallom, de egy újabb kísérletet követően, ami szerencsére sikerrel is végződött, elájultam.

4. Elhamarkodott, helytelen döntések

    Az eső először alig esett. Az elején alighogy feltűnt, viszont utána még a vakok is észrevehették volna, hogy szinte folyó nőtt az úttestek helyén.
  -Emberek, nem tudom, hogy ti, hogy vagytok ezzel, de nekem ez volt a végszavam. Azt hiszem én hazamentem, jössz velem prücsök?- szegény drágám, mindjárt leragad a szeme.
  -Ühüm, megyünk gyalog?- miért szikrázik a szeme? -Esik az eső- wáá, most még tapsikol is.
  -Elkélne a segítség- nézek a kis társaságunkra -Josh! Te pont jó leszel, úgyis minél több időt akarsz a nagy Ő-vel lenni, kísérjétek már haza Ai-t! Majd Aki elvezet a kocsival a házunkig, ott pedig, megtalálod és mehetsz is haza! Na?
  -Van jogsid?- fordult komoly képpel Aki felé.
  -Lassan másfél éve.
  -Akkor jó. Vidd- dobta fel a kulcsot. Mondjuk a padlón végezte, de utána végül is Aki-hoz került.
   Ha nem lett volna egyre sötétebb még meg is öleltem volna Josh-t, de így sietnem kellett a kocsiba.
  -Apu ki fogja nyírni a csávót?- vetettem fel egy életbevágó kérdést fivéremnek útban hazafelé.
  -Kétes. Anyu szerintem eleve bátorította Azu-t, de azt nem tudom, hogy Apu tud-e már ró- ó, ezt a helyet ismerem! Most jobbra, kettő utca előre balra, majd az út végén megint jobbra és onnantól pedig egyenesen. Közel van hozzánk a cukrászda, az már biztos- mondta miközben kikapcsolta a GPS-t.
   Otthon első dolgom volt megnézni, hogy milyen időjárás várható. Szerencsére erre a hétre még csak esőt mondanak, de a következőre már egy komoly vihart tűztek kilátásra. Villám, mennydörgés, jég, ráadásul még hurrikán is?!
  -Ne aggódj, majd a kezedbe nyomom a kabátot mielőtt kiteszed a lábad a házból- nyugtatgatott Anyu -Majd addigra beszerzünk még egy kocsit, és akkor mehettek egyedül is a suliba, az igazgatótól megkérdeztem, és azt mondta, hogy a tanárok parkolójában megkaphatjátok az egyik hejlyet-  ő a legjobb Anyukája a világnak, még akkor is, ha golyó van a lába között! Brr. Ezt túl gyorsan akartam mondani. Oké, töröl. Még akkor is ha férfiból van! Igen, ez így sokkal jobb.
   Másnap majdhogynem későn ébredtem, mert az éjjel nehezen aludtam, így mire leértem a konyhába már csak egy gyors puszira volt idő kedvenc Anyukám arcára és be kellett szállnunk az autóba.
  -Milyen volt a tegnapi cukrászda?- kérdezte  Anyu.
  -Jó nagy, finom a választék ráadásul még ilyenkor is árulnak fagylaltot! Volt Citromos is!- meséltem a mellettem ülő férfinak.
  -Miért nem ezt mondtad először?! Tudod, hogy Apád is imádja a citromos fagyit! Úgyis régen voltunk randizni, főleg mióta ideköltöztünk. Azt hiszem kezdenek elvonási tüneteim lenni- hülyének nézne, hogy ha én most közölném vele, hogy a részletekre azért nem vagyok kíváncsi? -Na kifele, megérkeztünk- hesseget az irányomba, mert a többiek már kiszálltak az autóból -Meg kell szerveznem egy randit- hallom még a motyogását, de az utolsó szavakat már csak tippelni tudom, mert becsukódott mögöttem az ajtó.
  -Azért lehet, hogy meg kellett volna említeni, hogy nem akarunk több testvért- jegyezte meg mellettem Aki -Ha az is lány lenne abba mindketten belerokkannánk- célozgatott Josh-ra. Mintha az előbb még mellettünk lettek volna, de most már egyiküket se látom. Pedig még csak most értünk a suliba, mennyire akarja ő kisajátítani Azu-t?
   A válasz hangosan el nem mondott kérdésemre az volt, hogy nagyon. Annyira magány érzetem volt a suli vége felé, hogy ezúttal én ugrottam Jade nyakába. Először egy kicsit meglepődött, de rögtön viszonozta ölelésem.
  -Mi a baj Ao? Nem mintha nem tetszene, hogy ilyen bujdogáló kedvedben vagy, de azért érdekelne miért vagy szomorú- simogatta meg a fejemet.
   Csak megráztam a fejemet és nem válaszoltam. Szerintem el is sírnám magam, ha kinyitnám a számat.
  -Azu passzolt minket az öcsikéd miatt- hangzott mögülem az ideges válasz.
  -Ismerős. Rászóljak?
  -Ige-... Nem, nem kell. Ha észreveszik magukat, majd lesz időnk rájuk szólni. Most valószínűleg túl szerelmesek, hogy észrevegyék a körülöttük lévőket.
  -Az sokáig eltarthat!- figyelmeztetett minket - Miattam pedig ne aggódjatok, bármennyire is tetszene az ötlet nem fogom kihasználni- sóhajtott egy nagyot.
  -Kérlek kérlek, használd ki!- fontam szorosabban köré a karjaimat. Aki már nem engedi, hogy őt ölelgessem, kiakasztottam a "szeretem az öcsémet" mércéjét.
  -Ugye tudod, hogy van egy feleségem?- tol hátrébb, hogy a szemembe nézhessen.
  -Most már. Ó, tudod mit? Leszek a fiatok, csak ne hagyj egyedül!- amit Aki-tól kaptam a fejemre ezekért a mondatokért, nem nevezném egy gyenge tockosnak.
  -Mi már nem is létezünk?- kérdezi egy kicsit megbántottan.
  -De igen, csakhogy nemsokára te is beújítasz egy csajjal, akit titkolgathatsz ameddig csak akarsz, de eléggé nyilvánvaló, hogy nem a WC-t látogatod meg minden szünetben- meglepetten néz le rám -Na és akkor már nem feltétlen én lennék az akivel foglalkozni akarsz!- csak hápogni tudott -Úgy gondolod, hogy nem veszem észre, ha a testvéreim furcsán viselkednek? Képzeld lehet, hogy lassú felfogású vagyok, de titeket jobban ismerlek mint a saját tenyerem, bármilyen közhelyes is ez!- és igen lehet, hogy egy kicsit felemeltem a hangom, és lehet, hogy párszor meg is csuklott, de legalább nem sírtam el magam. Még.
  -Ao-
  -Nem!- vágtam közbe -Igazat mondtam nem de bár?- kérdeztem keserűen.
   Hosszú hallgatás után csak egy bólintást kaptam. Hát ez bizony fáj. Nagyon, pedig előre tudtam, hogy ez lesz és mégis én kezdtem a vitát. Mi is volt a levegővel? Valami... Á mindegy. Azt hiszem egy kicsit száműznöm kell a szótáramból a gondolkodni szót. Körülnéztem és nyugtáztam, hogy felhívtuk magunkra a figyelmet. Holnapra ez lesz a legnagyobb pletykatéma: "Az elválaszthatatlan Ashi testvérek összevesztek a hetedik óra utáni szünetben az italautomata előtt". De lehet, hogy azt fogják terjeszteni, hogy még verekedtünk is egy ismeretlen csaj miatt.
  -Mond meg Anyu-nak, hogy ma nem megyek haza- vágtam oda neki hűvösen a szavakat.
   Csak azért menekülhettem el előle, mert a döbbenet miatt nem reagált időben. Ha megtette volna, biztos nem engedett volna el, de nem tette így volt időm befordulni a sarkon.
  -AO!- üvöltötte. Hallani lehetett, hogy utánam fut.
   Basszus, sokkal gyorsabb mint én, és látni se látok az idő közben eleredt könnyeimnek köszönhetően! Gyorsan megfogtam a dísznövényt és szöcskévé változtam. Már megint a tegnapi pálma, realizáltam amikor szemeim a földbe szúrt ágra tévedtek. Majd holnap megöntözöm, ha már szegény ennyi mindenben a segítségemre volt.

3. A Hercegnő Hercege

   Minden nap van testnevelés, sőt van olyan is amikor egymás után kettő. Szerencsére Jade tanár úr csak ezt az egy tantárgyat tanítja nekünk, így nem fojt meg folyamatosan, ráadásul egyre jobban türtőzteti magát. A harmadik héten már nem ugrott rám mihelyt meglátott. Mondjuk lehet, hogy ez annak a hatása, hogy mindig megütöttem amikor így tett, de mentségemre legyen mondva, halálra ijesztett!
   Na és az időjárásra. Már néha-néha esik az eső, így nem kell sokat várni, már lassan a láthatáron az első vihar. Reggel mindig az az első dolgom, hogy elhúzom a függönyt és a felhőket kuksizom. Egyre többet látni ezért jobb ha egy kicsit utána nézek a dolgoknak. Vagy bebiztosítom magamat, jut eszembe amikor belebotlok a megmentőmbe.
  -Anyu!- fogom meg a vállait -Mond, hogy nem fog ma esni, nincs esernyőm!
  -Esni fog, de nincs esernyőd- küld a sírba -Ne szomorkodj! Tudod létezik egy esőkabát nevezetű dolog amit viszont mindenkinek beszereztünk még a múlt héten!- simogatja meg a fejemet. Közel egy magasak vagyunk, így nem kell nyújtózkodnia -Ha leszakad az ég, majd felveszitek azt. Most pedig felkeltenéd Ai-t? Még nem kezdtem neki az ebédeteknek, és lassan a többiek is kikászálódnak az ágyaikból.
  -Persze Anyu!- kap egy vigyort, majd felmegyek az emeletre.
   Ai szobája van a lépcsőtől a legtávolabb, mert a kislánynak fontos, hogy a fürdőszoba közel legyen. Nagyon kötődik a vízhez, naponta annyiszor fürdik amennyiszer csak megteheti. A családunk legkisebb tagja csak vízi állattá tud átváltozni, de azon belül, hogy legyen kopoltyúja (kivéve a delfinek és társaik akik ugyan vízi állatok, de nem rendelkeznek ilyennel) kihalttá, sose létezett, és most élő állatoknak is felveheti a teljes és részleges alakját. Az ő ereje hasonlít a legjobban Anyuéra és az enyémre.
   Benyitva a hozzá rögtön megállapítható, hogy a hercegnő még mindig alszik. A kék szín miatt, ami a szoba színvilágát uralja, itt is olyan mintha a tengerben lenne az ember.
  -Ai ébresztő- rázogatom a pici vállát, de semmi válasz -Ha nem kelsz fel nem lesz időd fürdeni egyet!- két égszínű kristály. Így lehet a legjobban a szemeit jellemezni -Jó reggelt hercegnő!
  -Nyeggelt!- dörzsölgeti a szemeit -Éhes vagyok.
  -Csinálok neked reggelit, de mire felérek már jó lenne, ha végeznél a fürdéssel- egy kis hajborzolás után ott hagyom ébredezni, de a függönyöket még elhúzom.
  -Mi ma a reggeli?- kérdezem Anyutól, immár a konyhában.
  -Tegnap vettünk kalácsot, a szomszéd azt mondta, hogy miután felvágtuk kenjük meg vajjal meg valami lekvárral és nagyon finom lesz.Vigyél fel még tejet is!
   Rövid keresgélés után megtalálom a hozzávalókat, és sikerül valamilyen szinten a kalácsot is felvágnom. Fent lerakom az asztalára a reggelit és átvonulok a fürdibe. Az a nagy helyzet, hogy már fel vagyok öltözve, úgyhogy a zuhanyt messze elkerülve kopogok a tükrön.
  -Leraktam az asztalodra a reggelit, kend meg lekvárral és úgy egyed.
  -Köszönöm- csilingelt a csöppség.
   Öt perccel később miután hangosan áttrappol a szobájába (minő meglepetés, már megint egy kék ruhát vett elő, és mivel kint már hideg van elővettem egy harisnyát, meg egy kis pulcsit), felkeltem a többieket, de Aki pont akkor nyitotta ki az ajtót amikor én tettem volna ugyanezt
  -Aki! A frászt hoztad rám!- tettem kezeim a kalimpáló szívemre.
  -Bocsi. Mi az?
  -Csak gondoltam felkeltelek, de látom szükségtelen. Menj le a konyhába, lent van a reggeli!- hessegettem ki a szobából.
  -Jól van kislány, mivel a többiek felkeltek most mi is lecuccolunk az ebédlőbe- nyitottam be Ai-hoz,  miután persze Azu-val is eljátszottam egy hasonló jelenetet, aki még mindig az első kalácson nyammogott.
  -Mehetek ma veletek suliba?
  -Nem, de arról lehet szó, hogy érted megyünk! Esetleg elmehetnénk egy cukrászdába is, mit szólsz hozzá?
  -Imádlak!- ugrott a nyakamba. Nem rajtam múlott, hogy nem estünk el.
  -Jól van hercegnő! Ha meg akarod még enni a reggelidet akkor inkább azt ajánlom, hogy támadd meg a konyhát!- nevettem fel.
   A családnak úgy látszik ezentúl új kedvence van. Ez a vajas kalács egyszerűen isteni, főleg egy kis eperlekvárral! Semmi sem űberelheti. Be kell szereznem egy szótárat, nem tudom, hogy ezt milyen szóval mondják az angolok.. Egyáltalán, abban sem vagyok biztos, hogy létezik-e ilyen szó... Mindegy most már létezik.
   Értelmes gondolataimnak a matek óra végén felszólaló csengő vet véget. Ácsi, ácsi, ácsi! Hova tűntek a kimaradt órák?! Ez már az ötödik volt! Jól elkalandozhattam...
  -Csak én érzem úgy, hogy kurvagyorsan telik az idő?-  állok meg a folyosón. Szerencsétlenségemre pont tesi jön -Nem lehet, hogy esetleg vissza menjünk az időben? Lécci!
  -Ao ne rinyálj! Még mindig nem tudjuk, hogy hol vannak a cukrászdák a városban! Már engem is felpörgettél, ha ez most nem jön össze akkor az egész estét a konyhában töltöd és édességeket fogsz csinálni!- hát igen, egy kicsit édesszájú a családunk, de nem tudom, hogy Aki honnan tudja, hogy én jó vagyok a konyhában! Azt hittem, hogy csak Anyu tud róla...
  -Én tudok egy jó helyet- szól közbe Josh. Eléggé hozzánk nőtt mióta a bátyja rám tapadt.
  -Tényleg? Életmentő vagy!- ugrok a nyakába.
  -Hangpróba egy kettő. Hangpróba egy kettő. Be van ez kapcsolva?- recsegi a suli rádió -Jó napot, egy kis figyelmet kérnék. Köszönöm. Azt szeretném bejelenteni, hogy rosszul lett kihirdetve, még a tanároknak is úgy látszik. A megbeszélés közel egy órája már tart, és összesen kettő ember jött eddig el. Jómagam és az igazgatóhelyettes. A tanárokat megkérném, hogy a lehető leggyorsabban jelenjenek meg a 2-es megbeszélő teremben, a gyerekek pedig hazamehetnek. Tanárok 2-es terem, gyerekek haza. Köszönöm.
    A káosz egy enyhe fogalom ahhoz képest ami körülöttem létrejött. Egy perc is alig telt le és máris egyedül szobrozott a társaságunk a folyosón.
  -Mi lenne, ha leellenőriznénk a cukrászdát, hazamennénk és utána mennénk a húgotokért?- vetette fel az ötletet Josh, ezzel megszakítva a hullacsöndet.
  -Nem jó, nincs kocsink, messze lakunk, és nem tudjuk merre induljunk- rázta meg a buksiját Azu. Mintha ma a kelleténél egy kicsit több smink lenne rajta.
  -Tudjátok a címeteket?- bólintás -Akkor megoldjuk. A bátyámnak van GPS a kocsijában. Nekem meg pótkulcsom az ilyen esetekre a kocsihoz. Írok neki egy üzenetet- már írja is -És már minden el is van intézve. Közbe menjünk, ne csak álldogáljunk emberek! Az osztályban maradtak a táskák, legalább is az enyém tuti- na álljunk meg egy szóra! Jól látom, hogy a keze Azu derekán maradt?!
   Most, hogy így... Az utóbbi pár napban igencsak sokat látni őket együtt. Az anyját!! Hiszen tegnap Gyanúsan szépen volt felöltözve Azu amikor elment ruhát vásárolni, és egy nyakláncon kívül nem vett semmit, és ha jobban megnézem az most is ott virít a nyakában, jól látható helyen! Oké, asszem kell nekem egy hideg zuhany.
  -Josh velem jönnél egy percre? Szeretnék valamit kérdezni- kapok pár furcsálló nézést a bejelentésemre, de nem tehetek róla, hogy szikráznak a szemeim!
  -Persze- válaszát meg sem várva vállaira teszem a kezemet, és arrébb vezetem.
   Miközben célirányosan megközelítem az egyik pálmafát (mégis miért tart ez az iskola a folyosó kellős közepén egy pálmát?!) lenyugtatom magam. Végül is Azumi már nagylány. Tud magára vigyázni.
  -Mióta?- térek a lényegre amikor a fa jótékony takarásába érünk.
  -Mi, mióta?- vág igen értelmes fejet, és itt kezdem a hajamat tépni.
  -Mióta jártok? Meg ne próbáld tagadni!- teszem hozzá amikor a száját nyitná, és jó(avagy rossz)tékony hallgatásba burkolódzik.
   Lehet, hogy nem sikerült kellőképpen lenyugodnom? Oksika. Frisslevegő ki, azt be. Ki oszt be. Ki uszt be. Nyugszik a beteg, ilyen szó nem is létezik... Oh! Lehet el kellene engedni ezt az ágat, mert mintha valami reccsenést hallottam volna. Hmm. Jól hallottam. Sebaj, belerakom a földbe és senki se veszi észre. Immár ténylegesen megnyugodva fordultam a mellettem állóhoz.
  -Szóval, mióta?
  -Csütörtök óta- suttogja a földet fixírozva.
  -A legutóbbi?
  -Az azelőtti- félősen a szemembe néz -Most leszünk két hetesek- nehéz úgy mérgesnek lenni, ha a mérgünk tárgya kiskutya fejet produkál.
  -Ha át mered vágni...!
  -Nem dehogy, Soha! Inkább mintha ő...- már megint a földet nézi.
   Mivel sok fejjel felém tornyosul semmi nehézségbe nem kerül megfogni a pulcsija elejét és lehúzni magamhoz.
  -Ide figyelj. Az a lány nagyon fontos nekünk! Mióta járni tudunk mindentől óvjuk Aki-val! Ha bántani merészeled azt úgyis megbánnád a későbbiekben, úgyhogy azt ajánlom ne is tedd- mivel eléggé erősen bólogat egy kicsit megnyugodtam -Amiatt pedig ne aggódj, hogy ő megbántana, nagyon ritkán un rá a dolgokra. Még mindig az első plüssmacijával alszik. Mondjuk szegényt már többször is meg kellett varrni úgyhogy egy polcon pihen, de azóta se kért helyette másikat. Most, hogy ezt megbeszéltük Aki-val ne foglalkozz. Megbeszélem vele a dolgokat, de a szüleinkkel már te fogsz beszélni. Előre közlöm veled, hogy mindketten férfiak- tiszteletére legyen mondva, hogy csak egy igen rémült fejet vágott az elhangzottakra. Utolsó próbán is átment. Francba!
   Lemondóan biggyesztettem fejemet a föld felé és nem törődve a hátam mögött jövő egyén örömködésével becéloztam a termünket. Határozottan nem a hétfő volt eddig sem a kedvencem, de ezentúl se lesz a szívem csücske. Legalább Azu-t biztonságban tudhatom. Viszont Anyu ebédjét a szemetesben. Dupla francba!
  -Ai~ Vigasztald meg a bátyust!- vetődtem le húgom elé amint megláttam az általános udvarán. Miatta még nem kell aggódnom, bár néhány kis csávó eléggé felé pillantgat.
   Egész úton a cukrászdába, haza, és onnan ide azt kellett lesnem, hogy a szemükkel, jobb esetben, falják egymást, nem mellesleg még Aki-t is vissza kellett fognom, bár egy barátságos szkander után már igencsak jól kijöttek egymással Josh-al.
   Egyetlen hercegnőm nem kérdez csak simogat. Hogy egyem meg a szivecskéjét.
  -Mehetünk?- állok fel.
  -Még el kell kérezkednem. Azu-nee segítesz?- megsértődtem.
  -Igenis kapitány- áll haptákban Azu.
   Ai igencsak vidám amikor már táskájával együtt, visszajöttek, ellenben Azu-val. Ő mintha egy kicsit megszeppent képet produkálna.
  -Ao készülj fel, a pöttöm határozottan állítja, hogy a te menyasszonyod- u pardon, what?! -Rögtön észrevette, hogy Josh, az ő szavaival élve, az én Hercegem- folytatta Azu -Ráadásul miután ezt bejelentette hozzátette, hogy nem baj, mert neki már úgyis itt vagy te... Azt hiszem sokkal jobb megfigyelő mint mi azt eddig hittük- és azzal továbbmegy, engem egyedül hagyva egy éles szemű hercegnővel. Mit fogok én még csinálni amikor már nekem is lesz párom? És egyáltalán. Honnan tudja már tizenkét évesen, hogy mit jelent a menyasszony?!
   Az éles szemű hercegnő viszont úgy látszik meg akar ismerkedni egyetlen nővérének hercegével, mert a nadrágját meghúzgálva magára vonta Josh figyelmét aki most leguggolt elé.
  -Mondjad kisöreg- mosolygott a FIATAL húgomra.
  -Lehetek a koszorús lány?
  -Öhm. Izé. Azu- fordult az említetthez lemondóan. Há, ez kell neki! -Azt kérdezi lehet-e a koszorús lány. Lehet?
  -Tőled kérdezi, én már belementem- sóhajtotta lemondóan.
  -Akkor kettő lesz, mert már az én húgom is megkérdezte. Rózsaszín vagy kék ruhácskát akarsz?- ennyi? Semmi hajcihő, hanem csak úgy felveszi és megbeszéli a részleteket? Miért beszélnek ezek ennyire könnyen egy olyan esküvőről, ahol a jövendőbeli házasulandó pár még csak nem is jegyes?Azt hiszem szükségem lesz arra a cukrászdára... Kapni ott egyáltalán citromos fagyit? Ó én buta, hogy nem ellenőriztem!
  -Aki, ha én ma nem öregedtem 2 évet akkor lány vagyok!- omlottam bátyám karjaiba. Uramisten de kemény! Lelapult az orrom.
  -Megértelek Ao, de az öregség miatt nem kell aggódnod- kérdőn nézek rá így kénytelen folytatni -Túl sok mindenben hasonlítasz Anyura. Megmondanád róla, hogy idén múlt 35?
  -Nem.
  -Na menjünk, mert a végén még kihagynak minket az időpont megbeszéléséből. Van egy olyan érzésem, hogy abba lenne pár beleszólásom. Na és a gyerekről, pedig csak a nászút alatt gondolkodhatnak el leghamarabb!- ez az én testvérem!
   A nap további részében már csak egy dolog hozta a boldogsághormonjaimat életképes helyzetbe. Hogy én milyen szépen fogalmazok mostanában! Lehet, hogy jót tett a levegőváltozás? Na szóval az az egyetlen dolog a Citrom Fagyi volt, csupa nagybetűvel, ami végül egy elég hideg folt lett a nadrágom elején. De kaptam helyette másikat és azt Ai puszijaitól távol fogyasztottam el.
   Ennél rosszabb, hogy eleredt az eső. Én meg persze, hogy otthon hagytam a kabátomat.

2. Gyors egymás után

   A kezét beleraktam a vízbe, de nem engedtem el.
  -Felkészültél?
  -Aha.
   Majdnem elröhögtem magam. Az a fej! Fuh. Levegő ki, levegő be. Akkor hajrá!
  -Aki, gyere ide, még mielőtt elájulok- szóltam a bátyámhoz, persze japánul.
   Amikor megéreztem a vállamon Aki kezét átváltoztam. Egyszerre hördült fel az egész osztály. Gondolom nem mindennapi látvány egy sellő. Mivel ilyenkor csak a víz alatt tudok kiadni hangokat így még Aki-val se tudok beszélni, úgyhogy a velem szemben ülő delfinnek a szemébe nézve adtam a tudtára, hogy minden rendben.
   Nem vártam meg, hogy lenyugodjon, rögtön belekezdtem. Sellőként a velem fizikai kapcsolatot fenntartó vizeket tudom befolyásolni, helyzet, vagy hőmérséklet változásra késztetni. Jelen esetben azt akarom, hogy tengervízzé váljon és lepje el a delfin bőrét, ami egy kicsit bonyolult, mert éppen emberként van mellettem, de ezért volt szükség arra, hogy fogjam a kezét. Így egy kicsit könnyebb.
   Mivel kedves bátyám sok vizet hozott ezért a művelet végeztével a maradékot magamra öntöttem, ami pont arra volt elég, hogy ne legyen kedvem elájulni. Fáradtan pislogtam a nagy világba, de azt meg tudtam állapítani, hogy Josh már egy cseppet sem látszik egy sivatagban bolyongó léleknek. Arckifejezését már nem tudtam figyelmen kívül hagyni, így hang híján csak nagyot mosolyogtam rajta, és befészkeltem magamat Aki karjai közé.
  -Mi lenne, ha inkább felvennél valami szárazföldi alakot?- ja, hogy nem kellene eláztatnom...
   Nyaka köré fontam a karomat és (miután rá is rámosolyogtam) átváltoztam kígyóvá. Azaz valami siklóvá, de az már részletkérdés. Egy óriási ásítást követően már a nyaka köré csavarodva aludtam.

1. Bemutatkozás

   November közepe tájt érkeztünk meg, így nem meglepő, hogy mindenki minket bámult amikor átléptük az iskola kapuját. A tanszereket még tegnap meghozta a posta az órarenddel együtt így mindegyikünk hátát egy egy táska súlya húzta le. Ma kivételesen Apu hozott minket iskolába, mert Anyu-nak hamarabb el kellett mennie otthonról, hogy Ai-t bevihesse a suliba, mondjuk a hercegnő hallani sem akart róla, de nem úszta meg.
   Úgyhogy nekünk is új suli, új élet. Lenne, ha másik emberek lennénk. Anyuék úgy gondolták, hogy ha elköltözünk többet fogunk a többi gyerekkel kapcsolatot létesíteni. Nem mintha eddig nem tettük volna, de azt mondták, hogy most már nem számít, mert végeztek a papírmunkákkal, megvan az új ház, suli, munkahely úgyhogy irány pakolni. Szóval pakoltunk, és nemhogy másik városba költöztünk volna, nem. Egy másik kontinensre. Az egyetlen szerencsénk, hogy a nagyi szeret utazgatni, és amikor hazalátogat mindig másik nyelven beszélt velünk, és csak akkor ment tovább amikor már megértettük mit mond.
   Tévedés ne essék, én imádom a nagyit és a szüleimet is, de így az osztály előtt állva negyedmagammal nem a legjobb érzés... Utálok emberekkel ismerkedni! Mondjuk eléggé kedvesnek tűnik eddig az a maroknyi akikkel beszéltünk, de akkor is. Előttem körülbelül harminc szokatlan fejű idegen, mellettem bal oldalt Azu, jobbomon pedig Aki és a tanárnő. Hogy mi a neve felesleges kérdés. Tanárnő. Pont.
  -Jól van gyerekek. Ha lehetne csöndesedjetek el! Mint látjátok új emberekkel bővült az osztály. Nem nekem kéne bemutatnom őket, tekintettel arra, hogy nem én vagyok az osztályfőnök, de mint már tudhatjátok Jhonson tanár úrnak a fia megbetegedett- mégis ki a faszom az a Jhonson?! -Bemutatkoznátok?- fordul felénk.
   Aki csak egy pillantást vet ránk és határozottan, de már jóval lassabban nekikezd. Szerencsére csak akkor jön elő az akcentusunk, ha gyorsan akarunk beszélni.
  -Japánból jöttünk a szüleinkkel. Fajtáinkat nem lehet behatárolni- itt rám pillant -Csak körül írni. Május 5.-kén születtünk, és ha valakit érdekelne, hogy milyen sorrendeben csak végig kell rajtunk nézni, én vagyok a legidősebb és a többiek sorban állnak- egy kis hangzavar támadt, nem is tudom melyik mondatnak köszönhetően. Hát igen, bár a testvériség nem letagadható közöttünk, Azu lány, én pedig majdnem fél fejjel kisebb vagyok Aki-nál, mondjuk ennél több különbség nincs közöttünk, maximum az, hogy én már felnőtt vagyok, de azt nehéz észrevenni.
  -A neveket kifelejtetted- mondta Azu Aki-nak amikor már visszajött, és az osztály elcsendesedett. Hát igen, egymás között még japánul beszélünk.
  -Azt szerintem úgy mondjuk, hogy mindenki a sajátját- magyarázta meg tettét bátyó -Ao menni fog?- fordult felém, mire bólintottam. Már egy kicsit megszoktam a környezetem.
  -Ashi Azumi vagyok, és mint az előbb a bátyám is elmondta a legfiatalabb- hajolt meg. A szokásokat nehéz elhagyni. Neki.
  -Ashi Ao, és a középső- én csak biccentettem.
  -Ashi Akira, és ha szabad megjegyeznem japánul beszéltetek- fordult felénk, mire mi a homlokunkra csaptunk.
   Miután az osztály kinevette magát még egyszer bemutatkoztunk, de már angolul. Mikor végeztünk a tanár bejelentette, hogy kérdezz felelek-et  játszunk, úgyhogy nagyot sóhajtva engedtem a táskámat a földre esni. Két puffanással később meg is kezdődött a játék ami abból állt, hogy az osztálytársaink jelentkeznek a tanárnő pedig felszólítja őket.
  -Mennyi nyelven beszéltek?- na ez jó kérdés...
  -Ha szabad egy kis időt kérnem- Aki se tudja -Azu~
  -Addig folytassátok- adta be a derekát, és számolni kezdett. Ő tudja ezt a legjobban.
  -Amíg Azumi kiszámolja addig csak folytassuk.
  -Nem tudjátok fejből?- értetlenkedett valaki középen.
  -Nem- bólintottunk Aki-val egyszerre.
  -Hány perc van köztetek?
  -Mit akarsz tudni? Azt amikor megindult a szülés és meddig tartott, vagy pedig az amikor kibujtunk?- Aki megköszörülte a torkát, de nem tehetek róla, hogy ennyire részletesen tudom a dolgokat.
  -Ő... Izé... Mindet?
  -Hmm. Akira pontban éjfélkor indult, és 00.37-kor megjött. Én 00.42-kor indultam, és 00.49-kor megjöttem, míg Azumi 00.51-kor, és 01.04-kor érkezett. Szóval akkor Akira és köztem 12 perc volt, Azumi pedig utánam 15 perccel született- lehet, hogy egy kicsit hadartam, de ha jól láttam volt olyan aki jegyzetelt (hogy miért nem tudom) úgyhogy nem érdekel.
  -11 nyelven- mondta hirtelen Azu -6 nyelven tudunk folyékonyan beszélni, míg 5 nyelven írni is tudunk- pontosított -Japán, Angol, Francia, Olasz és Kóreai, de ha nagyon muszáj valamennyire a Kínai is megy.
  -És ezt mind a hárman tudjátok?- hitetlenkedett az egyik (látszatra) plázacica.
  -Ezek azok amiket mindannyian tudunk, de Akira tud valamilyen szinten az állatokkal beszélni, Ao írni tud az összes általa beszélt nyelven, míg én további heten tudok beszélni- hát igen, a nyelvek az egyetlen dolgok amiket mindannyian egyformán szeretünk.
  -Hány évesek is vagytok ti pontosan?
  -Májusban leszünk 18-ak. Leülhetünk?- pillant a tanárnőre Aki.
  -Persze üljetek csak. Ott há- Befejezni nem tudja, mert Aki rám néz, és egy sóhajtással később változni kezdtem.
   Mivel az osztály lépcsőzetesen van kiépítve, jobban nem tudom körül írni, ezért elég lóvá változnom. Amint végeztem, kicsit megráztam magamat és lefeküdtem. Mindenki csak nézett minket, de nem törődve velük csak simán ráültek a hátamra, míg én az osztály felé fordított fejjel várakoztam.
  -Nem éppen erre gondoltam, de nektek így is jó?- sóhajtotta a tanárnő.
  -Szerintem le akart minket ültetni egy asztalhoz- nyerítettem.
  -Az meglehet, de már mindegy- vont vállat Aki.
  -Folytathatjuk.
   Mivel hosszúnak ígérkezett ezért lehajtottam a fejem a padlóra. Ebben az állapotban aligha értenék meg a beszédemet, és a testvéreim amúgy is elboldogulnak nélkülem. Miközben válaszoltak a kérdésekre, Hol lakunk, Van-e még testvérünk, Hol éltünk eddig, stb. Aki és Azu helyet cseréltek, és Azu a földre ülve ölébe vette a fejemet, majd simogatni kezdett. Már majdnem elaludtam amikor éreztem, hogy kicsit megpaskolgatja a nyakamat. Ezt akkor szokta amikor fel kellene kelnem, így kinyitottam a szememet.
  -Az egyik noteszos azt kérdezi, hogy, hogy értettük azt, hogy a fajainkat nem lehet behatárolni, csak körül írni. Megmutatod?- nekem egyszerűbb megmutatni, mert én náluk egy kicsivel különlegesebb vagyok.
  -Azt tudjátok, hogy kik azok a speciálisak?- kérdezte Aki miközben felállt.
  -Egy klánféleség ami olyan emberekből állt akik nem csak egy állattá tudtak átváltozni, hanem sokkal többé- mondta jelentkezés nélkül egy szemüveges csávó az első sorból. Stréber -De ők már évszázadokkal ezelőtt kihaltak. Nem értem, hogy ez hogyan kapcsolódna ide- tolta fel a szemüvegét az agyába.
  -Úgy, hogy nem haltak ki, csak egy kicsit megváltoztak. A nagymamánk által talált feljegyzések szerint egy visszahúzódó klánnal keveredtek aminek köszönhetően megváltoztak az ismertető jegyeik. Annak a bizonyos klánnak tulajdon képpen elég nagy előnye volt, de egy hátránya is. A férfiak is képesek voltak a szülésre- itt egy kicsit megköszörülte a torkát, Azu pedig felkuncogott -Viszont könnyen felismerhetőek a kinézetükről, ugyanis mind fehér hajú és kék szemű, csak nagyon ritka a kivétel, mondhatni száz évente jó, ha akad egy.
   Szünetet tartott, hogy az osztály, meg persze a tanár is, felfoghassa a történet jelentőségét, de nem tudta folytatni, mert Azu megunta a hallgatást.
  -A történet lényege, hogy amikor keresztezték a két családot, rájöttek, hogy a speciálisak ereje nagyban megerősödött, így a két klánt egybeolvasztották. Innentől kezdve a speciálisak visszafogták magukat, viszont szépen lassan kihaltak. Tanulság az az, hogy ne legyen annyira mohó az ember, és mint utóbb kiderült a génünk mindegyik másik génnel szemben megállja a helyét, de ennek is vannak feltételei amiket nem kötnék rátok.
   -Akkor azt mondjátok, hogy ti ennek a kettő klánnak a leszármazottjai vagytok?- fújtatott az okoska -Hmpft! Nem hiszek nektek! Biztos vagyok benne, hogy csak nagyot mondotok! Nem létezik, hogy eddig ne tudott volna rólatok a világ!
  -Már miért ne tudna? Külön törvények vannak amik csak miattunk jöttek létre!
  -Aki fogd vissza magad!- álltam fel.
  -Fogom, fogom. Na mindegy, épp ezért fogom, azaz fogja, ha már ő amúgy is át van változva, bebizonyítani az állításunkat- mutatott rám.
   Jaj de nem szeretem amikor valamiben feltűnősködik! Sebaj, majd csak visszafogja magát.. Egyikünk se szereti, ha túl nagy a figyelem rajtunk. Bosszúként egy kicsit megcsócsáltam a haját, és az idegesítő emberke elé sétáltam. A fejemet az ő fejéhez közel megállítottam és csak néztem rá.
  -Érj már hozzá!- csattant fel Aki amikor megunta a nagy semmit.
   Miután megvoltam az érintkezéssel hátrébb mentem. Erre csak azért volt szükség, hogy tudja tényleg ott vagyok. Amikor először iskolába mentünk nem hittek nekünk és azt mondták, hogy csak egy hologram. Hogy mi az a hologram, azt nem tudom.
  -Róka- mondta Azu.
   Uff nem szeretem a rókákat! Most már legalább tudom, hogy miért ilyen idegesítő. Aki mögé mentem és úgy változtam át rókává, hogy a nyakán tudjak üldögélni. Megdöbbent nyikkanások jöttek mindenfelől.
  -Valami madarat! Azokat szeretem!- mondtam a fülébe.
  -Keress egy madarat! Azt mondja nem szereti a rókákat- tolmácsolja Azu felé úgy, hogy a kis genya is érthesse.
  -De itt nincs egy madár sem. Mindenki földhöz van kötve! Illetve van egy aki delfin. Huh, de rossz lehet neki, errefelé nincs sehol sós víz- szörnyedt el, valahova hátrafelé nézve.
   Morajlás ment végig az osztályon és mindenki egy elég kiszáradt egyén felé nézett. Nem tudom, hogy azon lepődtek meg jobban, hogy Azu tudja, hogy milyen fajta, vagy pedig, hogy igazat mondunk.
  -Adhatok neki vizet? Mondjuk azt fel kellene konferálni...
  -Van valakinél egy kis víz?- kérdezte Aki, de nem válaszolt senki -Tanárnő, kimehetek a vödörrel egy kis vízért?- sóhajtotta.
  -Persze, fordulj jobbra és a lépcső előtt megtalálod a mosdót- válaszolta nagylelkűen.
   Miután lerakott a földre a sarokban lévő vödröt megfogva kisétált.
  -Emlékeztek, említettük, hogy erősödött a speciálisak ereje. Nálam ez abban nyilvánul meg, hogy érzem a körülöttem lévők állatfajait. Akira-nak, aki az előbb kiment, az a különlegessége, hogy tud beszélni az állatokkal és ugyanolyan méretű mintha átlagos lenne. Nem tudom észrevettétek-e, de mi kisebbek vagyunk az átlagnál, ami azért van, mert sok mindenné át tudunk változni.
  -És a harmadikban mi a különleges?- kérdezte az egyik lány. Szinte csillogott a szeme.
  -Szó szerint bármilyen élőlénnyé át tud változni. Csak legyen szabad szemmel látható, és semmiképp se növény. De félreértéseket megelőzvén, ha lát egy a szempontoknak megfelelő élőlényt, akkor nem számít, hogy létezett-e valaha. Ha tudja, hogy milyen tulajdonságai vannak akkor azzá tud változni- miközben mondta mindenki engem nézett. Mármint az alvókat leszámítva mindenki.
  -És miért is ment ki A... Akira a vízért?- tette le a füzetét az egyik írnok.
  -Jó, hogy mondod. Te, delfin! Igen, te. Lejönnél?- a srác felállt és lejött hozzánk.
   Mivel hallottam, hogy Aki már az ajtót nyitja visszaváltoztam és megfogtam a szerencsétlen kezét.
  -Ne félj, nem harapok- mondtam, amikor összerezzent -Felülhetünk a tanári asztalra?
  -Nyugodtan- hebegte a tanárnő.
   Magam után húzva megközelítettem az említett tárgyat. Aki miután kényelmesen elhelyezkedtünk az asztalon közénk rakta a vödröt és Azu-hoz ment.
  -Rakd a kezed a vízbe- mondtam a mellettem lévőnek -Amúgy, hogy is hívnak?
  -Joshua, de hívj csak Josh-nak.
  -Rendben Josh, én Ao vagyok. Csak maradj egy helyben, és ne ijedj meg.