5. Fejfájás

   Ha most azt mondanám, hogy soha nem fájt még ennyire semmim mint most mindenem, egy cseppet sem túloznék. Mondjuk a bal csuklóm többé kevésbé tűrhetően érzi magát, de ezen kívül mindenem csíp, szúr, harap. Na jó, a szememmel sincsenek bajok így kihasználom a helyzetet.
   Valami itt nem stimmel. Létezik, hogy egy óriás otthonában vagyok és valami bazinagy párnán fekszem? Ja nem, csak még mindig macska vagyok. Visszaváltozva hót lazán megállapítom, hogy pucér vagyok, ami azt jelenti, hogy régen nem voltam magamnál. Körülbelül egy nap alatt tűntek el régebben a ruháim, de már egy ideje nem próbáltam.
   Oké, ki kéne találni, hogy kihez tartozik ez az észveszejtően kék szoba. Ai biztosan imádná, bár az ő ízléséhez mérve talán túl sok benne a fekete. Ó baszki! A lábaim nem feltétlen bírják el a súlyomat. Hmm. Rendben, az a szekrény pont eléggé stabilnak tűnik ahhoz, hogy ne dőljön el ügyködésem alatt. Igen, igazam volt, simán fel tudtam húzni magam rajta ráadásul a vége nincs messze egy ajtótól. Az pont megfelel a tájékozódási akaratomnak, mármint az ha én most ott bemegyek.
   Miért érzem úgy, hogy a hátam ketté akar szakadni? Uff basszuskarikaszöcske! Rendben ez már az ajtó kilincs, le kellene nyomni... Egy, két, há' és- Még egyszer, egy két há' éééés, Siker! Félve bekukucskálok, élvégre akár egy szekta is bezárhatott abba a szobába. Fürdő. Végül is szomjas vagyok, úgyhogy nem származhat bajom belőle, ha egy kicsit felfrissítem magamat.
   Körülnézve egyértelműen látható, hogy egy jó nagy, ezüst színű fürdőről van szó. Vissza szívom. A csap a lehető legtávolabb helyezkedik el, úgyhogy igenis származhat belőle bajom, gondolom érzékeim szerint egy óra múlva, immár a mosdóra támaszkodva. Lihegek még egyet kettőt és behajolok a csap alá, hogy megihassam a világ fél ivóvíz készletét.
   Dolgom végeztével elzárom a hideg vizet és felegyenesedek ami rossz ötletnek tűnt.
  -A jó édes ku-!- üvöltöttem teljes tüdőből a hátamba nyilalló fájdalom hatására, de későn jutott eszembe, hogy éppen bujkálok.
   Nyilvánvalóan valaki már hallgatózhatott egy ideje, mert alig estem össze a padlóra, már ki is csapódott az ajtó, így még pont láthatta az illető az emberi alakom, de gyorsan vissza változtam macskává. Az kell még, hogy rájöjjön, hogy kivel van dolga!
  -Claire hozz valami orvosi cuccot! Szétnyílt a sebe a hátán!- üvöltötte ezúttal egy kellemesen mély orgánum -Te hülye! Miért nem tudtál addig várni a mozgással amíg valaki azt nem mondja, hogy mozoghatsz?!- szavait meglepően kedves hangon hallatta, de amikor felemelt szívesen megkarmoltam volna, olyan kibaszottul fájt tőle a hátam -Bocs, nem direkt volt- válaszolta a panaszkodásomra. Lehet, hogy egy picit, egészen véletlenül mégiscsak megkarmoltam?
   A szobába érve nem állt meg hanem kiment egy ajtón és valamennyivel később lerakott egy nagyon hideg asztalra. Fájdalomtól bódult fejjel sikerült felfognom egy érdekes személy jelenlétét. A nő még Anyunál is sokkal kisebb volt, de arányos, úgyhogy kizárásos alapon csak kicsi nem pedig törpe. Nagyon kicsi, maximum 160 lehet, de most, hogy így ebben nem vagyok biztos, mert a csávó aki most volt oly kedves és nem éppen gyengéden lefogni- később ezért még megkarmolom! -eléggé óriásnak tűnik, úgyhogy van egy olyan tippem, hogy kicsit nagyon nem biztos most a megfigyelő képességem.
  -Mi történt?- hallatszott tompán a nő hangja.
  -Felébredt, ami nem is lett volna baj, csak a hülyéje még hajolgatott is párat- felelte jóval aggódóbb hangon az előző férfi. Nem karmolom meg.
  -Miért nem akadályoztad meg?- csattant fel, és valamit pakolászni kezdett -Nem vagyok én állatorvos, nem tudom a gondját viselni, ha valami baja esik!- hmm. Lehet, hogy vissza kellene változnom? Lehet, de még mindig pucér vagyok... -Az isten szerelmére, fogd már le!
   Erőtlenül a férfi karja felé fújok, és nem törődve erőfeszítéseivel a hasamra fekszem. Ösztöneim üvöltözését figyelmen kívül hagyva a változásra koncentrálok, ami nem megy könnyen.
  -Te, ez nem lehet, hogy-
  -Biztos!- gyors eszmecseréjüket még épphogy hallom, de egy újabb kísérletet követően, ami szerencsére sikerrel is végződött, elájultam.

4. Elhamarkodott, helytelen döntések

    Az eső először alig esett. Az elején alighogy feltűnt, viszont utána még a vakok is észrevehették volna, hogy szinte folyó nőtt az úttestek helyén.
  -Emberek, nem tudom, hogy ti, hogy vagytok ezzel, de nekem ez volt a végszavam. Azt hiszem én hazamentem, jössz velem prücsök?- szegény drágám, mindjárt leragad a szeme.
  -Ühüm, megyünk gyalog?- miért szikrázik a szeme? -Esik az eső- wáá, most még tapsikol is.
  -Elkélne a segítség- nézek a kis társaságunkra -Josh! Te pont jó leszel, úgyis minél több időt akarsz a nagy Ő-vel lenni, kísérjétek már haza Ai-t! Majd Aki elvezet a kocsival a házunkig, ott pedig, megtalálod és mehetsz is haza! Na?
  -Van jogsid?- fordult komoly képpel Aki felé.
  -Lassan másfél éve.
  -Akkor jó. Vidd- dobta fel a kulcsot. Mondjuk a padlón végezte, de utána végül is Aki-hoz került.
   Ha nem lett volna egyre sötétebb még meg is öleltem volna Josh-t, de így sietnem kellett a kocsiba.
  -Apu ki fogja nyírni a csávót?- vetettem fel egy életbevágó kérdést fivéremnek útban hazafelé.
  -Kétes. Anyu szerintem eleve bátorította Azu-t, de azt nem tudom, hogy Apu tud-e már ró- ó, ezt a helyet ismerem! Most jobbra, kettő utca előre balra, majd az út végén megint jobbra és onnantól pedig egyenesen. Közel van hozzánk a cukrászda, az már biztos- mondta miközben kikapcsolta a GPS-t.
   Otthon első dolgom volt megnézni, hogy milyen időjárás várható. Szerencsére erre a hétre még csak esőt mondanak, de a következőre már egy komoly vihart tűztek kilátásra. Villám, mennydörgés, jég, ráadásul még hurrikán is?!
  -Ne aggódj, majd a kezedbe nyomom a kabátot mielőtt kiteszed a lábad a házból- nyugtatgatott Anyu -Majd addigra beszerzünk még egy kocsit, és akkor mehettek egyedül is a suliba, az igazgatótól megkérdeztem, és azt mondta, hogy a tanárok parkolójában megkaphatjátok az egyik hejlyet-  ő a legjobb Anyukája a világnak, még akkor is, ha golyó van a lába között! Brr. Ezt túl gyorsan akartam mondani. Oké, töröl. Még akkor is ha férfiból van! Igen, ez így sokkal jobb.
   Másnap majdhogynem későn ébredtem, mert az éjjel nehezen aludtam, így mire leértem a konyhába már csak egy gyors puszira volt idő kedvenc Anyukám arcára és be kellett szállnunk az autóba.
  -Milyen volt a tegnapi cukrászda?- kérdezte  Anyu.
  -Jó nagy, finom a választék ráadásul még ilyenkor is árulnak fagylaltot! Volt Citromos is!- meséltem a mellettem ülő férfinak.
  -Miért nem ezt mondtad először?! Tudod, hogy Apád is imádja a citromos fagyit! Úgyis régen voltunk randizni, főleg mióta ideköltöztünk. Azt hiszem kezdenek elvonási tüneteim lenni- hülyének nézne, hogy ha én most közölném vele, hogy a részletekre azért nem vagyok kíváncsi? -Na kifele, megérkeztünk- hesseget az irányomba, mert a többiek már kiszálltak az autóból -Meg kell szerveznem egy randit- hallom még a motyogását, de az utolsó szavakat már csak tippelni tudom, mert becsukódott mögöttem az ajtó.
  -Azért lehet, hogy meg kellett volna említeni, hogy nem akarunk több testvért- jegyezte meg mellettem Aki -Ha az is lány lenne abba mindketten belerokkannánk- célozgatott Josh-ra. Mintha az előbb még mellettünk lettek volna, de most már egyiküket se látom. Pedig még csak most értünk a suliba, mennyire akarja ő kisajátítani Azu-t?
   A válasz hangosan el nem mondott kérdésemre az volt, hogy nagyon. Annyira magány érzetem volt a suli vége felé, hogy ezúttal én ugrottam Jade nyakába. Először egy kicsit meglepődött, de rögtön viszonozta ölelésem.
  -Mi a baj Ao? Nem mintha nem tetszene, hogy ilyen bujdogáló kedvedben vagy, de azért érdekelne miért vagy szomorú- simogatta meg a fejemet.
   Csak megráztam a fejemet és nem válaszoltam. Szerintem el is sírnám magam, ha kinyitnám a számat.
  -Azu passzolt minket az öcsikéd miatt- hangzott mögülem az ideges válasz.
  -Ismerős. Rászóljak?
  -Ige-... Nem, nem kell. Ha észreveszik magukat, majd lesz időnk rájuk szólni. Most valószínűleg túl szerelmesek, hogy észrevegyék a körülöttük lévőket.
  -Az sokáig eltarthat!- figyelmeztetett minket - Miattam pedig ne aggódjatok, bármennyire is tetszene az ötlet nem fogom kihasználni- sóhajtott egy nagyot.
  -Kérlek kérlek, használd ki!- fontam szorosabban köré a karjaimat. Aki már nem engedi, hogy őt ölelgessem, kiakasztottam a "szeretem az öcsémet" mércéjét.
  -Ugye tudod, hogy van egy feleségem?- tol hátrébb, hogy a szemembe nézhessen.
  -Most már. Ó, tudod mit? Leszek a fiatok, csak ne hagyj egyedül!- amit Aki-tól kaptam a fejemre ezekért a mondatokért, nem nevezném egy gyenge tockosnak.
  -Mi már nem is létezünk?- kérdezi egy kicsit megbántottan.
  -De igen, csakhogy nemsokára te is beújítasz egy csajjal, akit titkolgathatsz ameddig csak akarsz, de eléggé nyilvánvaló, hogy nem a WC-t látogatod meg minden szünetben- meglepetten néz le rám -Na és akkor már nem feltétlen én lennék az akivel foglalkozni akarsz!- csak hápogni tudott -Úgy gondolod, hogy nem veszem észre, ha a testvéreim furcsán viselkednek? Képzeld lehet, hogy lassú felfogású vagyok, de titeket jobban ismerlek mint a saját tenyerem, bármilyen közhelyes is ez!- és igen lehet, hogy egy kicsit felemeltem a hangom, és lehet, hogy párszor meg is csuklott, de legalább nem sírtam el magam. Még.
  -Ao-
  -Nem!- vágtam közbe -Igazat mondtam nem de bár?- kérdeztem keserűen.
   Hosszú hallgatás után csak egy bólintást kaptam. Hát ez bizony fáj. Nagyon, pedig előre tudtam, hogy ez lesz és mégis én kezdtem a vitát. Mi is volt a levegővel? Valami... Á mindegy. Azt hiszem egy kicsit száműznöm kell a szótáramból a gondolkodni szót. Körülnéztem és nyugtáztam, hogy felhívtuk magunkra a figyelmet. Holnapra ez lesz a legnagyobb pletykatéma: "Az elválaszthatatlan Ashi testvérek összevesztek a hetedik óra utáni szünetben az italautomata előtt". De lehet, hogy azt fogják terjeszteni, hogy még verekedtünk is egy ismeretlen csaj miatt.
  -Mond meg Anyu-nak, hogy ma nem megyek haza- vágtam oda neki hűvösen a szavakat.
   Csak azért menekülhettem el előle, mert a döbbenet miatt nem reagált időben. Ha megtette volna, biztos nem engedett volna el, de nem tette így volt időm befordulni a sarkon.
  -AO!- üvöltötte. Hallani lehetett, hogy utánam fut.
   Basszus, sokkal gyorsabb mint én, és látni se látok az idő közben eleredt könnyeimnek köszönhetően! Gyorsan megfogtam a dísznövényt és szöcskévé változtam. Már megint a tegnapi pálma, realizáltam amikor szemeim a földbe szúrt ágra tévedtek. Majd holnap megöntözöm, ha már szegény ennyi mindenben a segítségemre volt.

3. A Hercegnő Hercege

   Minden nap van testnevelés, sőt van olyan is amikor egymás után kettő. Szerencsére Jade tanár úr csak ezt az egy tantárgyat tanítja nekünk, így nem fojt meg folyamatosan, ráadásul egyre jobban türtőzteti magát. A harmadik héten már nem ugrott rám mihelyt meglátott. Mondjuk lehet, hogy ez annak a hatása, hogy mindig megütöttem amikor így tett, de mentségemre legyen mondva, halálra ijesztett!
   Na és az időjárásra. Már néha-néha esik az eső, így nem kell sokat várni, már lassan a láthatáron az első vihar. Reggel mindig az az első dolgom, hogy elhúzom a függönyt és a felhőket kuksizom. Egyre többet látni ezért jobb ha egy kicsit utána nézek a dolgoknak. Vagy bebiztosítom magamat, jut eszembe amikor belebotlok a megmentőmbe.
  -Anyu!- fogom meg a vállait -Mond, hogy nem fog ma esni, nincs esernyőm!
  -Esni fog, de nincs esernyőd- küld a sírba -Ne szomorkodj! Tudod létezik egy esőkabát nevezetű dolog amit viszont mindenkinek beszereztünk még a múlt héten!- simogatja meg a fejemet. Közel egy magasak vagyunk, így nem kell nyújtózkodnia -Ha leszakad az ég, majd felveszitek azt. Most pedig felkeltenéd Ai-t? Még nem kezdtem neki az ebédeteknek, és lassan a többiek is kikászálódnak az ágyaikból.
  -Persze Anyu!- kap egy vigyort, majd felmegyek az emeletre.
   Ai szobája van a lépcsőtől a legtávolabb, mert a kislánynak fontos, hogy a fürdőszoba közel legyen. Nagyon kötődik a vízhez, naponta annyiszor fürdik amennyiszer csak megteheti. A családunk legkisebb tagja csak vízi állattá tud átváltozni, de azon belül, hogy legyen kopoltyúja (kivéve a delfinek és társaik akik ugyan vízi állatok, de nem rendelkeznek ilyennel) kihalttá, sose létezett, és most élő állatoknak is felveheti a teljes és részleges alakját. Az ő ereje hasonlít a legjobban Anyuéra és az enyémre.
   Benyitva a hozzá rögtön megállapítható, hogy a hercegnő még mindig alszik. A kék szín miatt, ami a szoba színvilágát uralja, itt is olyan mintha a tengerben lenne az ember.
  -Ai ébresztő- rázogatom a pici vállát, de semmi válasz -Ha nem kelsz fel nem lesz időd fürdeni egyet!- két égszínű kristály. Így lehet a legjobban a szemeit jellemezni -Jó reggelt hercegnő!
  -Nyeggelt!- dörzsölgeti a szemeit -Éhes vagyok.
  -Csinálok neked reggelit, de mire felérek már jó lenne, ha végeznél a fürdéssel- egy kis hajborzolás után ott hagyom ébredezni, de a függönyöket még elhúzom.
  -Mi ma a reggeli?- kérdezem Anyutól, immár a konyhában.
  -Tegnap vettünk kalácsot, a szomszéd azt mondta, hogy miután felvágtuk kenjük meg vajjal meg valami lekvárral és nagyon finom lesz.Vigyél fel még tejet is!
   Rövid keresgélés után megtalálom a hozzávalókat, és sikerül valamilyen szinten a kalácsot is felvágnom. Fent lerakom az asztalára a reggelit és átvonulok a fürdibe. Az a nagy helyzet, hogy már fel vagyok öltözve, úgyhogy a zuhanyt messze elkerülve kopogok a tükrön.
  -Leraktam az asztalodra a reggelit, kend meg lekvárral és úgy egyed.
  -Köszönöm- csilingelt a csöppség.
   Öt perccel később miután hangosan áttrappol a szobájába (minő meglepetés, már megint egy kék ruhát vett elő, és mivel kint már hideg van elővettem egy harisnyát, meg egy kis pulcsit), felkeltem a többieket, de Aki pont akkor nyitotta ki az ajtót amikor én tettem volna ugyanezt
  -Aki! A frászt hoztad rám!- tettem kezeim a kalimpáló szívemre.
  -Bocsi. Mi az?
  -Csak gondoltam felkeltelek, de látom szükségtelen. Menj le a konyhába, lent van a reggeli!- hessegettem ki a szobából.
  -Jól van kislány, mivel a többiek felkeltek most mi is lecuccolunk az ebédlőbe- nyitottam be Ai-hoz,  miután persze Azu-val is eljátszottam egy hasonló jelenetet, aki még mindig az első kalácson nyammogott.
  -Mehetek ma veletek suliba?
  -Nem, de arról lehet szó, hogy érted megyünk! Esetleg elmehetnénk egy cukrászdába is, mit szólsz hozzá?
  -Imádlak!- ugrott a nyakamba. Nem rajtam múlott, hogy nem estünk el.
  -Jól van hercegnő! Ha meg akarod még enni a reggelidet akkor inkább azt ajánlom, hogy támadd meg a konyhát!- nevettem fel.
   A családnak úgy látszik ezentúl új kedvence van. Ez a vajas kalács egyszerűen isteni, főleg egy kis eperlekvárral! Semmi sem űberelheti. Be kell szereznem egy szótárat, nem tudom, hogy ezt milyen szóval mondják az angolok.. Egyáltalán, abban sem vagyok biztos, hogy létezik-e ilyen szó... Mindegy most már létezik.
   Értelmes gondolataimnak a matek óra végén felszólaló csengő vet véget. Ácsi, ácsi, ácsi! Hova tűntek a kimaradt órák?! Ez már az ötödik volt! Jól elkalandozhattam...
  -Csak én érzem úgy, hogy kurvagyorsan telik az idő?-  állok meg a folyosón. Szerencsétlenségemre pont tesi jön -Nem lehet, hogy esetleg vissza menjünk az időben? Lécci!
  -Ao ne rinyálj! Még mindig nem tudjuk, hogy hol vannak a cukrászdák a városban! Már engem is felpörgettél, ha ez most nem jön össze akkor az egész estét a konyhában töltöd és édességeket fogsz csinálni!- hát igen, egy kicsit édesszájú a családunk, de nem tudom, hogy Aki honnan tudja, hogy én jó vagyok a konyhában! Azt hittem, hogy csak Anyu tud róla...
  -Én tudok egy jó helyet- szól közbe Josh. Eléggé hozzánk nőtt mióta a bátyja rám tapadt.
  -Tényleg? Életmentő vagy!- ugrok a nyakába.
  -Hangpróba egy kettő. Hangpróba egy kettő. Be van ez kapcsolva?- recsegi a suli rádió -Jó napot, egy kis figyelmet kérnék. Köszönöm. Azt szeretném bejelenteni, hogy rosszul lett kihirdetve, még a tanároknak is úgy látszik. A megbeszélés közel egy órája már tart, és összesen kettő ember jött eddig el. Jómagam és az igazgatóhelyettes. A tanárokat megkérném, hogy a lehető leggyorsabban jelenjenek meg a 2-es megbeszélő teremben, a gyerekek pedig hazamehetnek. Tanárok 2-es terem, gyerekek haza. Köszönöm.
    A káosz egy enyhe fogalom ahhoz képest ami körülöttem létrejött. Egy perc is alig telt le és máris egyedül szobrozott a társaságunk a folyosón.
  -Mi lenne, ha leellenőriznénk a cukrászdát, hazamennénk és utána mennénk a húgotokért?- vetette fel az ötletet Josh, ezzel megszakítva a hullacsöndet.
  -Nem jó, nincs kocsink, messze lakunk, és nem tudjuk merre induljunk- rázta meg a buksiját Azu. Mintha ma a kelleténél egy kicsit több smink lenne rajta.
  -Tudjátok a címeteket?- bólintás -Akkor megoldjuk. A bátyámnak van GPS a kocsijában. Nekem meg pótkulcsom az ilyen esetekre a kocsihoz. Írok neki egy üzenetet- már írja is -És már minden el is van intézve. Közbe menjünk, ne csak álldogáljunk emberek! Az osztályban maradtak a táskák, legalább is az enyém tuti- na álljunk meg egy szóra! Jól látom, hogy a keze Azu derekán maradt?!
   Most, hogy így... Az utóbbi pár napban igencsak sokat látni őket együtt. Az anyját!! Hiszen tegnap Gyanúsan szépen volt felöltözve Azu amikor elment ruhát vásárolni, és egy nyakláncon kívül nem vett semmit, és ha jobban megnézem az most is ott virít a nyakában, jól látható helyen! Oké, asszem kell nekem egy hideg zuhany.
  -Josh velem jönnél egy percre? Szeretnék valamit kérdezni- kapok pár furcsálló nézést a bejelentésemre, de nem tehetek róla, hogy szikráznak a szemeim!
  -Persze- válaszát meg sem várva vállaira teszem a kezemet, és arrébb vezetem.
   Miközben célirányosan megközelítem az egyik pálmafát (mégis miért tart ez az iskola a folyosó kellős közepén egy pálmát?!) lenyugtatom magam. Végül is Azumi már nagylány. Tud magára vigyázni.
  -Mióta?- térek a lényegre amikor a fa jótékony takarásába érünk.
  -Mi, mióta?- vág igen értelmes fejet, és itt kezdem a hajamat tépni.
  -Mióta jártok? Meg ne próbáld tagadni!- teszem hozzá amikor a száját nyitná, és jó(avagy rossz)tékony hallgatásba burkolódzik.
   Lehet, hogy nem sikerült kellőképpen lenyugodnom? Oksika. Frisslevegő ki, azt be. Ki oszt be. Ki uszt be. Nyugszik a beteg, ilyen szó nem is létezik... Oh! Lehet el kellene engedni ezt az ágat, mert mintha valami reccsenést hallottam volna. Hmm. Jól hallottam. Sebaj, belerakom a földbe és senki se veszi észre. Immár ténylegesen megnyugodva fordultam a mellettem állóhoz.
  -Szóval, mióta?
  -Csütörtök óta- suttogja a földet fixírozva.
  -A legutóbbi?
  -Az azelőtti- félősen a szemembe néz -Most leszünk két hetesek- nehéz úgy mérgesnek lenni, ha a mérgünk tárgya kiskutya fejet produkál.
  -Ha át mered vágni...!
  -Nem dehogy, Soha! Inkább mintha ő...- már megint a földet nézi.
   Mivel sok fejjel felém tornyosul semmi nehézségbe nem kerül megfogni a pulcsija elejét és lehúzni magamhoz.
  -Ide figyelj. Az a lány nagyon fontos nekünk! Mióta járni tudunk mindentől óvjuk Aki-val! Ha bántani merészeled azt úgyis megbánnád a későbbiekben, úgyhogy azt ajánlom ne is tedd- mivel eléggé erősen bólogat egy kicsit megnyugodtam -Amiatt pedig ne aggódj, hogy ő megbántana, nagyon ritkán un rá a dolgokra. Még mindig az első plüssmacijával alszik. Mondjuk szegényt már többször is meg kellett varrni úgyhogy egy polcon pihen, de azóta se kért helyette másikat. Most, hogy ezt megbeszéltük Aki-val ne foglalkozz. Megbeszélem vele a dolgokat, de a szüleinkkel már te fogsz beszélni. Előre közlöm veled, hogy mindketten férfiak- tiszteletére legyen mondva, hogy csak egy igen rémült fejet vágott az elhangzottakra. Utolsó próbán is átment. Francba!
   Lemondóan biggyesztettem fejemet a föld felé és nem törődve a hátam mögött jövő egyén örömködésével becéloztam a termünket. Határozottan nem a hétfő volt eddig sem a kedvencem, de ezentúl se lesz a szívem csücske. Legalább Azu-t biztonságban tudhatom. Viszont Anyu ebédjét a szemetesben. Dupla francba!
  -Ai~ Vigasztald meg a bátyust!- vetődtem le húgom elé amint megláttam az általános udvarán. Miatta még nem kell aggódnom, bár néhány kis csávó eléggé felé pillantgat.
   Egész úton a cukrászdába, haza, és onnan ide azt kellett lesnem, hogy a szemükkel, jobb esetben, falják egymást, nem mellesleg még Aki-t is vissza kellett fognom, bár egy barátságos szkander után már igencsak jól kijöttek egymással Josh-al.
   Egyetlen hercegnőm nem kérdez csak simogat. Hogy egyem meg a szivecskéjét.
  -Mehetünk?- állok fel.
  -Még el kell kérezkednem. Azu-nee segítesz?- megsértődtem.
  -Igenis kapitány- áll haptákban Azu.
   Ai igencsak vidám amikor már táskájával együtt, visszajöttek, ellenben Azu-val. Ő mintha egy kicsit megszeppent képet produkálna.
  -Ao készülj fel, a pöttöm határozottan állítja, hogy a te menyasszonyod- u pardon, what?! -Rögtön észrevette, hogy Josh, az ő szavaival élve, az én Hercegem- folytatta Azu -Ráadásul miután ezt bejelentette hozzátette, hogy nem baj, mert neki már úgyis itt vagy te... Azt hiszem sokkal jobb megfigyelő mint mi azt eddig hittük- és azzal továbbmegy, engem egyedül hagyva egy éles szemű hercegnővel. Mit fogok én még csinálni amikor már nekem is lesz párom? És egyáltalán. Honnan tudja már tizenkét évesen, hogy mit jelent a menyasszony?!
   Az éles szemű hercegnő viszont úgy látszik meg akar ismerkedni egyetlen nővérének hercegével, mert a nadrágját meghúzgálva magára vonta Josh figyelmét aki most leguggolt elé.
  -Mondjad kisöreg- mosolygott a FIATAL húgomra.
  -Lehetek a koszorús lány?
  -Öhm. Izé. Azu- fordult az említetthez lemondóan. Há, ez kell neki! -Azt kérdezi lehet-e a koszorús lány. Lehet?
  -Tőled kérdezi, én már belementem- sóhajtotta lemondóan.
  -Akkor kettő lesz, mert már az én húgom is megkérdezte. Rózsaszín vagy kék ruhácskát akarsz?- ennyi? Semmi hajcihő, hanem csak úgy felveszi és megbeszéli a részleteket? Miért beszélnek ezek ennyire könnyen egy olyan esküvőről, ahol a jövendőbeli házasulandó pár még csak nem is jegyes?Azt hiszem szükségem lesz arra a cukrászdára... Kapni ott egyáltalán citromos fagyit? Ó én buta, hogy nem ellenőriztem!
  -Aki, ha én ma nem öregedtem 2 évet akkor lány vagyok!- omlottam bátyám karjaiba. Uramisten de kemény! Lelapult az orrom.
  -Megértelek Ao, de az öregség miatt nem kell aggódnod- kérdőn nézek rá így kénytelen folytatni -Túl sok mindenben hasonlítasz Anyura. Megmondanád róla, hogy idén múlt 35?
  -Nem.
  -Na menjünk, mert a végén még kihagynak minket az időpont megbeszéléséből. Van egy olyan érzésem, hogy abba lenne pár beleszólásom. Na és a gyerekről, pedig csak a nászút alatt gondolkodhatnak el leghamarabb!- ez az én testvérem!
   A nap további részében már csak egy dolog hozta a boldogsághormonjaimat életképes helyzetbe. Hogy én milyen szépen fogalmazok mostanában! Lehet, hogy jót tett a levegőváltozás? Na szóval az az egyetlen dolog a Citrom Fagyi volt, csupa nagybetűvel, ami végül egy elég hideg folt lett a nadrágom elején. De kaptam helyette másikat és azt Ai puszijaitól távol fogyasztottam el.
   Ennél rosszabb, hogy eleredt az eső. Én meg persze, hogy otthon hagytam a kabátomat.