6. A morfium hatásai

  -Nem!- üvöltöttem. Előttem egy őrült próbál nyugtatni egy bazinagy tűvel a kezében.
   Abba még belementem, hogy valami szarral megvizsgálják a fejemet, de hogy ezek még tűpárnát is csináljanak belőlem!...Hallatlan, majd ha fagy! Esetleg sohanapján kiskedden, vagy békanyúzó pénteken!
  -Na de fiatalember! Muszáj lesz vért vennünk! Nem tudhatjuk, hogy nem kapott-e el valami fertőzést!- szólalt meg újra az ördög.
  -Azt már nem! Csak ki akarja használni az alkalmat, hogy beszerezhessen valamennyit a véremből! Igen tudom, hogy nagyon ritka fajta és a többi, de engem akkor sem érdekelne a véradás, még ha a saját Anyámnak lenne rá szüksége!- az már más, hogy csak azért nem, mert nem egyeznek meg a vércsoportjaink, de erről ennek az élőlénynek nem kell tudnia.
  -Ezt már ezerszer megbeszéltük! Még csak azt se tudjuk, hogy milyen a vércsoportod- közelített meg.
   Ebben az aprócska szobában nem volt ugyan sok hely, de már azóta fogócskáztunk mióta előkerült a semmiből az a szar. Ez az izé biztosan egy denevér! Várjunk csak erre még nem is gondoltam! Hiszen én át tudok változni valami állattá. Valami pici... Szúnyog!
  -Jé egy galamb!- mutattam egy random irányba,és amíg a hülye leellenőrizte az állításomat gyorsan átváltoztam.
   Kimenni az ajtón még könnyű volt, de egy ideig eltartott míg eldöntöttem merre menjek. Pontosan az ajtó nyitódásáig, amikor is megindultam a WC-k felé. Bent szerencsére nem volt senki, így az első fülkébe berepültem, és visszaváltozva magamra zártam. Viszont egyedül egy magányos, meg persze fertőtlenítőtől illatozó, helyiségben lenni igencsak unalmas. Szerintem az alatt a tíz perc alatt amit benn töltöttem minimum hét alkalommal is szebb tájakra transzportáltam az univerzum összes orvosát. Ráadásul hihetetlenül éhes vagyok...
   A folyosón lábujjhegyen mertem csak közlekedni, és vagy nagyon eltévedtem, vagy pedig az orvosom valahol a világ végén keres engem Noah-ékkal együtt, mert egyikükkel se találkoztam. A gyerekrészlegen lehettem, mert felnőttet csak néhány ápoló személyében találtam. Az egyik kislány kísértetiesen hasonlít Ai-ra, csak neki barna haja van és infúzióra van kötve. A sápadtsága hajam színével vetekedett és egy macskás posztert nézett csillogó szemekkel.
   Menekülő antennámat kikapcsolva mentem oda a fal mellé.
  -Hello aranyom, hogy hívnak?- guggoltam le hozzá.
  -Sarah- suttogta félénken. Úgy látszik a temperamentuma már nem hasonlít a húgoméra, de ez nem gátolt meg a beszélgetés folytatásában.
  -Sarah, ha én most átváltoznék egy cicává annak örülnél?- kérdeztem komolyan.
  -Igen!- majdnem hogy üvöltötte ezt az egy szót.
  -Akkor várj egy picit- szememmel megkerestem a nővért aki kicsit gyanúsan méregetett és odamentem hozzá -Jó estét.
  -Miben segíthetek?- kérdezte hűvösen.
  -Igazából én akarok. Láttam, hogy az a kislány- böktem fejemmel Sarah felé -Egy macskás képet nézeget.Gondolom már régóta nem simogatott egyet sem és azt szeretném megkérdezni, hogy a kedvéért átváltozhatok-e. Még mielőtt kérdezi nem, nem vagyok pedofil, csak hasonlít a húgomra akit kedd óta nem láttam.
  -És mivel tudja bizonyítani az igazát?- kérdezte újra, de ezúttal már jóval gyengédebben.
  -Az megfelel, ha megmondom az adataimat? Meg akkor már a húgomét is. Pár hónapja költöztünk ide, és voltunk valamilyen orvosi kivizsgálásokon is, úgyhogy megtalál minket az adatbázisban.
   Miután leellenőrzött a gépen odamentem a kislányhoz és gyengéden elvittem egy közeli fotelbe.
  -Jól van Sarah, ha lehet csak finoman- a földön változtam át, és óvatosan a lány mellé ugrottam.
   Először csak nézett engem, de hamar elkezdett simogatni. Bár csak óvatosan a fejemre rakta a kezeit, de én bátorítás képpen hangos dorombolás közepette dőltem bele az érintésébe. A végére már szabályosan nyomorgatott, de azért a mosolyért mindenképp megérte.
  -Ao!- emelt fel hirtelen valaki.
   Már éppen a karmaimat is használva kezdtem volna menekülni amikor megismertem a férfi illatát. Mintha ezer éve nem éreztem volna, pedig azt az időt nem számítva amikor aludtam csak egy nap telt el azóta. Sietősen vissza változtam emberré és megöleltem őt.
  -Anyu!- suttogtam a nyakának.
  -És most kezdj el beszélni, hogy miért nem láttunk mi közel egy hétig- mondja egy perccel később, szigorú hangon.