8. Hétfő 1/2

   Hát igen, egy kicsit meglepődtem. Az új tanuló egyértelműen Noe volt. A haja, a füle, meg a ruhája összezavart, de a szemei elárulták. Sose láttam az övén kívül ilyen színűt, és erősen kétlem, hogy ez csak véletlen egybeesés lenne. A teremben először néma csönd, majd röhögés terjedt szét. Ez a nap biztosan a röhögjünk Ao-n világnapja.
   Vörös fejjel ültem le, és a csöngőig magamba mélyedtem, de amint meghallottam azt az irritáló hangot felpattantam és tanárt diákot leszarva húztam magam után Noe-t. Először nem tudtam merre menjek, de végül a tető mellett döntöttem biztos ami biztos alapon, mert ki az a hülye aki zuhogó esőben kimerészkedik oda.
   Picit tévedtem, mert páran voltak ott (cigiztek) az esernyőjüket tartva, de biztos távolságra mentem tőlük, és az eső is elnyomta a hangokat.
  -Mit keresel te itt?- támadtam le azonnal.
   Lustán zsebre tette a kezeit és csak utána szólalt meg fülig érő szájjal.
  -Ide járok- villámokat szóró szemekkel néztem rá, úgyhogy egy sóhajtás után már nyugodt, de barátságos arckifejezéssel folytatta. Legalábbis úgy látszott nagyon erősen próbált nyugodtnak látszani -Claire férje itt tanít és amikor a hétvégén szóba került náluk, hogy mi történt az elütött macskával a személyleírás alapján felismert. Úgyhogy úgy döntöttem megéri a suliba jönni.
  -És miért nem voltál eddig suliban?- értetlenkedtem, mert már tényleg, miért?
  -Könyörgöm az osztály egyik fele barom, a másik pedig fél tőlem. Ilyen helyzetben ki az a hülye aki nem használja ki azt, hogy akár magántanuló is lehet?!- vágott savanyú pofát.
  -Hé!- tiltakoztam, mert például Josh baráti társasága elfogadható.
  -Az az egy kettő aki normális meg megtalál otthon is- vonta meg a vállát.
  -Szerintem a suliban pont az a jó, hogy nem otthon unatkozik az ember. Itt legalább látni, hogy van aki még nálad is nyomorultabb.
  -Ez igaz, de nem szeretem a szabályokat-  ez a mostani kinézetéből is megállapítható. Nem hiszem, hogy jóban lenne a házirend a külsejével.
  -Én tudom, hogy nagyon szeretni való ember vagyok, de azt hiszed elhiszem, hogy csak a sziporkázó személyiségem miatt döntöttél úgy, hogy suliba fogysz jönni?- vágtam egy kicsit hitetlenkedő, fejet, de egy részem ami az Anyu-val folytatott beszélgetés során éledt fel dorombolni tudott volna a gyönyörtől.
  -Na jó, azt hiszem az is közre játszott, hogy az utolsó kémia dogám egyes lett- a fejem felett elnézve mondta mindezt, de inkább tűnt egy csintalan kisgyereknek, mintsem egy bűnbánó gimisnek. Főleg a vigyorának köszönhetően.
  -Ezt már inkább elhiszem- bólintottam -Most viszont menjünk vissza a terembe, mert nem tudom mi a következő óra. És a seggem is mindjárt befagy- látványosan megborzongtam.
  -Dettó.
   A terembe visszatérve testvéreim majdnem letámadtak, de a becsöngő és a húgyhólyagom (ami úgy döntött leadna valamennyit a súlyából) megakadályozták őket ebben. Sietősen a gondjaikra bíztam Noe-t és kilőttem a mosdók felé. Dolgom végeztével szökdécseltem visszafelé amikor összefutottam egy lepedőt cipelő rajztanárral.
  -Eltekintek a felett, hogy már becsöngettek, mert amúgy is meg kell kérjelek, hogy öltözz át- nyomta a kezembe azt a fehér szart -Az alsónadrágot magán hagyhatja, de azon kívül mindent vegyen le, és valahogy úgy kösse ezt magára, hogy az egyik vállán, meg a csípőjén legyen megkötve. Felőlem az is jó, hogy ha más hogy oldja meg, de nézzen ki olyan görögösen. Fél óra múlva maga után küldök egy lányt, hogy segítsen, ha nem ér vissza- az utolsó mondatot már csak úgy tessék lássék közölte, mert közben tovább ment az osztály felé.
   Okééé. Akkor most szépen lassan mehetek vissza a mosdóba. A dolog nehezebbnek ígérkezett mint gondoltam, mert a lepedő, de az is lehet, hogy inkább függöny, nagyobb volt mint azt elképzeltem. Először magam köré csavartam mint a lányok a törülközőt, de eszembe jutott, hogy mit mondott a tanár. Emlegetett valamit a vállaimmal kapcsolatban, úgyhogy levettem és újra kezdtem.
   Megfeleztem a törcsit,vagy mit, hosszában és valahol a közepénél a derekam köré tekertem egyszer és a felfelé eső csücsköknél megfogva megkötöztem a vállamon. Egész jó lett, de azért a kényelem érdekében az alsó csücsköknél is összekötöttem, hogy azért ne villantsam az egész mellkasom, ha megmozdulok. Nem hiszem, hogy elértem a célomat ezért a tükört nézegetve gondolkoztam amikor kopogtak és választ nem várva benyitott az illető.
  -A tanárnő küldött, hoztam biztosító tűűűűket- asszem egyértelmű, hogy mikor fogta fel Azumi, hogy mi van rajtam -Hát az egyszer biztos, hogy ezek után nem tudod majd levakarni magadról a csajokat- mondta faarccal, de alighogy elhallgatott a földre esett a rá telepedő röhögő görcstől -Már bocs, de ez hihetetlen! Még szerencse, hogy nincs a tanmenetben akt rajzolás.
  -Inkább használd azokat a szarokat és menjünk be az osztályba- sziszegtem az ajtót nézve. Ha a mai nap még egyszer nevetni fog rajtam valaki szerintem elsírom magam. Mi a fasz van mostanában az életemmel?!
   Költői kérdésemre választ nem kaptam, tekintettel arra, hogy csak magamban tettem fel, de Azu megérezhette a hangulatomat, mert ezek után nem szólalt meg többször. Ruháimat kérés nélkül összehajtogatta és a magával hozott tornazsákba tette majd a terem felé vettük az irányt.
   A földre szegezett tekintettel vánszorogtam, de Azu megtorpant és egy puszit nyomott az arcomra. Döbbenten figyeltem  távolodó alakját. Ritkán szokott ilyesmit csinálni, úgyhogy kifejezetten boldog voltam, mire én is beértem a már hőn áhított osztályba. Öltözetemről megfeledkezve szökdécseltem a tanár felé amikor feltűnt a csönd. Mind engem néztek, némelyik tátott szájjal, és valahogy éreztem, hogy csak az ördögöt festettem a falra a WC-ben.
   A legszörnyűbb az egészben, hogy Aki kezdte a röhögést. Ha legalább valamelyik liba indította volna szabadjára az áradatot talán még kibírtam volna, de nem. Tisztán kivehető volt az a máskor vicces, jellegzetes röfögés ami a száját elhagyta a pillanatnyi csend után. Kezeimet ökölbe szorítottam és tűrtem az egészet, mert valahol igazuk volt, tényleg nevetségesen néztem ki. A hajam ráadásul az utóbbi időben egy kicsit nagyon megnőtt és most a vállaim felett göndörödött az időjárástól. Mint valami megelevenedett ókori görög portré, úgy néztem ki.
   Azu félve pillantott rám, már akkor is a helyén ült amikor beléptem az ajtón. Mielőtt elbőgtem volna magamat jól kiérdemelt boldogságukat élvező kortársaim előtt megfordultam és nagy levegőt vettem. Viszont a sebemre nem gondoltam, úgyhogy jól el is rontottam a kedvüket. Mindegy legalább nem bőgtem el magam.
   Visszafordultam és ezúttal nekem kerekedett felfelé a szám sarka. Őszintén megmondom én még nem láttam a sebhelyet, de némelyikük arcáról arra következtettem, hogy akármennyire nem érzem fájdalmasnak bizony csúnya lehet. Mondjuk a testvéreimnek nem akartam megmutatni, gondoltam miközben Azu természetellenesen sápadt fejét méregettem. Meg volt az a sanc, hogy perceken belül elájul.
  -Legalább már tudjuk, hogy miért nem volt jelen a múlt héten- monda a tanárnő meglepően kedves hangon. Eddig nem nagyon csípett -Ha szabad megkérdeznem, miért van összevarrva a háta?
  -Elütöttek, de nem fáj. Anyám reggel belém tömött valami fájdalomcsillapítót- azaz csak a kezembe nyomta én pedig lenyelése helyett zsebre tettem, mert tényleg nem fájt. Zsibbadni zsibbadt, de a pénteki morfium óta szerintem megijedt a testem, és elnyomja a fájdalmat, vagy valami ilyesmi -Az új srác kapart fel az útról, innen ismerem- biccentettem hátra Noe-ra. Nem szeretem, ha velem foglalkoznak.
   A dupla óra fennmaradó részében galamb szárnyal a lapockáim mellől kinőve egy valahonnan előszedett fapadon feküdtem féloldalasan. Olyan támla nélküli izészerű pad volt, széles és hosszú, de én összekucorogva az egyik szárnyamat takaróként előre rakva a másikat pedig hátul a földre engedve a közepén feküdtem. Na jó bevallom, majdnem végig aludtam, de ettől függetlenül kaptam egy órai munka ötöst, és a tanárnő rólam készül portréját.
   Nem kellett volna meglepődnöm, de jobban tettszett mint eddig Akira bármelyik rajza, pedig azok is gyönyörűek. Ha nem tudtam volna, hogy én feküdtem modellt nem is jöttem volna rá, hogy én vagyok az. Az egészet grafittal csinálta. Mintha árnyékkal lettem volna körülvéve, csak a pad, én, és egy kicsit az ezek körül lévő rész volt világos hátterű, körülötte egyre sötétebb. Olyan élethű lett, hogy még a sebhelyem is hiteles volt.
  -Hasonlít?- kérdeztem az éppen mellém kerülő testvéreimet.
   Megfordultam, hogy összehasonlíthassák a hátammal. Szárnyaimat előre emeltem, hogy nagyjából úgy nézzen ki a hátam mint a rajzon. Valamelyikük végighúzta a kezét az alig varasodott bőrön, ami szinte csikizett, de a zsibbadás felerősödése miatt nem volt olyan csiklandós. Úgy látszik minél jobban fájna, annál jobban zsibbad, de legalább nem szar érzés. Megrázkódtam egy kicsit és eltűnt a kéz a hátamról.
  -Fájt?- kérdezte Aki. Nemlegesen megráztam a fejem és megfordultam. Ahogy sejtettem, mindketten borús tekintetten figyeltek. Aki ölni kész ábrázattal nézett, Azu-t pedig Josh ölelte át hátulról, felkészülve egy esetleges ájulásra.
  -Tényleg minden rendben, csak zsibbad egy kicsit- vigyorogtam -Na, hiteles?
  -Az. Élethű, és félelmetes. Biztos minden rendben?- kérdezte ezúttal Josh. A háta mögött feltűnt Noe úgyhogy arrébb lépkedtem és rá mutattam.
  -Higgyétek el, ha fájna akkor az ott már rohanna velem a gyengélkedőre. Látta már az arcom amikor bajom volt- megfordultak, de nem sokáig néztek hátra, mert Noe mögém sétált.
  -Azért ne kezdj el repkedni. A seb a bal szárnyadon is rajta van- húzta végig az említett részen a kezét -Te fürödtél és nem vigyáztál a hátadra? Majdnem teljesen rózsaszín a var körül- morgolódott.
  -Bevallom nem gondolta arra, hogy felszakadhat a seb egy kis meleg zuhanytól- ezúttal én vontam vállat és arrébb húzódtam. Hátraindultam a padomon lévő ruháimhoz, mert kezdtem megfagyni -És ha egy helyen elkezd leesni a var, már szinte lehetetlen nem leszedni az összes többin. Egy kis vér nem tántoríthat el- mondjuk azt nem mondtam, hogy az a kis vér ömlött belőlem és majdnem elájultam a vérveszteségtől, de amiről nem tudnak nem fáj.
   A farmer felvétele után lerángattam magamról a függönyt és felvettem a pólóm és a pulcsim. Amikor megfordultam meglepve vettem észre, hogy többen figyelték ügyködésemet. Testvéreim és párjaik (valamint Noe,) aggódva, míg többen kíváncsian és egy kicsit ijedten figyeltek. Na jó bevallom az a kevés aki kíváncsian nézett inkább felfalt a szemével, de ez már részletkérdés. Úgy tettem mint akinek nem kapcsolt be a sas látása és a többieket figyelmen kívül hagyva mentem a már kicsinek nem nevezhető csapatunkhoz.
  -Na és most mi jön?- kérdeztem amikor lefékeztem előttük.
  -Őő, tesi?- ráncolta homlokát Aki barátnője. Azért az egy kicsit gáz, hogy nem tudom a nevét, de mostantól majd jobban odafigyelek.
  -Az- már éppen fordultam volna vissza amikor kb leüvöltötték a fejem, hogy nem, nem tesizhetek. Francba, tönkretették az eddig amúgy se a legjobb kedvemet.
    A tornaterem felé menet észrevettem, hogy ahhoz képest, hogy Noé viselkedése cseppet sem volt kifogásolható, bár ijesztően keveset pislogott, de alig szóltak hozzá. Aki meg Azu is ferde szemmel nézett rá. Mondjuk Josh normálisan viselkedett, de a még mindig névtelen barátnő a lehető legtávolabb tipegett, szorosan fogva Aki karjait. Elég viccesen nézett ki, mert majdnem egy fejjel magasabb volt nála a magassarkúban. Mármint Aki barátnője Aki-nál.
   Azu észrevette, hogy egy kicsit lemaradtam, úgyhogy aggódva mellém lépett.
  -Minden rendben?
  -Igen csak... Miért vagytok vele ilyen ridegek? Lehet, hogy bizarr az ízlése, de nagyon kedves- szinte szégyelltem magam a viselkedésük miatt. Csak Josh volt a srác egy méteres körzetén belül, a többiek... Jó ha három méterre megközelítették.
  -Te tényleg nem tudod?- megráztam a fejem.
  -Nem hiszem- miközben ezt mondtam Noe hátrafordult és a szemembe nézett. Kicsit dühösnek és reményvesztettnek tűnt, de nem értettem a miértjét. Mintha az előtte lévő sorban álló megvette volna az utolsó olyan pizzát amit szeret. Éhes vagyok...
  -Tudod ő igen ritka. Mármint az állat faja. Most őszintén, én is először látok farkast, ráadásul nagyon erős a... Szelleme? Ez a legjobb szó rá. Üvölt róla, hogy ragadozó- eszembe jutott ahogy Hógolyó megtámadta. Ezúttal én nevettem máson, aki valószínűleg szuper hallással rendelkezik, mert összezavarodottan csörtet felém.
  -Ebben mégis mi volt olyan hű, de nagyon vicces?- morogta amikor megállt előttem fél méterre. Bármennyire tűnhetett ez kívülről félelmetesnek, én csak jobban rákezdtem miatta.
  -Még kérdezed? Az előbb tudtam meg, hogy egy hű de félelmetes farkas vagy. Tudod Hógolyó ismeretében ez igencsak vicces tény!- kis beszámolóm enyhén szólva akadozva került napvilágra jókedvem miatt, de mire felfogta és elpirult (Ha! Ezúttal nem én vörösödtem!) én már a földön fetrengtem. Igen a hígfos színű linóleumot takarítottam fel a szürke pulcsimmal.
   Morgás tört fel a torkából és mire felnéztem rá már átváltozott. Ha azt mondom, hogy fekete az nem fedi azt a színt ami a bundája is volt. Ráadásul hatalmas, emberként jó ha volt közöttünk tíz centi különbség, de így... Abbahagytam a röhögést és hatalmas vigyor feszítette szét az ajkaimat. Ő még mindig morgott és játékosan felém kapott. Nem kellett több nekem, mindent beleadva ellöktem magamtól és mire vissza szerezte az egyensúlyát én is farkas voltam.

  -Na mi van nagyfiú, meglepődtél?- vicsorogtam játékosan. Felé kaptam a fogaimmal és melső lábaimat kinyújtva a mellkasommal együtt a földre szorítottam, hogy csak a hátsó lábaim emelték fel valamennyire a testemet. Külső szemlélő számára úgy nézhettünk ki mint egy kölyökkutya aki játékért könyörög az idősebbtől. Ez is volt a szándékom.

  -Mi az hogy!- a morgást már akkor abbahagyta amikor átváltoztam, most a farkát csóválva körözött körülöttem. Néhányszor felém kapott, de mindannyiszor arrébb szökkentem és szembe fordultam vele. A körülöttünk lévők ezúttal velünk nevettek és nem rajtunk.

   Noe hirtelen megmerevedett és csak egy pillanattal később értettem meg miért. Vér szaga terjedt a levegőben. Megálltam és a levegőbe szagoltam, hogy megtaláljam a forrását. Meglepődve tapasztaltam, hogy a sebem volt oly szíves felszakadni.

  -A francba, hát ez meg mikor történt?- gondolkodtam hangosan. Próbáltam megnyalogatni, mint minden valamit magára adó farkas, amikor árnyék vetült rám. érdeklődve nyújtottam hátra a fejemet, hogy megnézzem ki az.

  -Miért van az, hogy én hamarabb észrevettem, hogy szétnyílt a sebed mint te magad?- ütött az orromra Noe. Hapciztam egyet és megrázkódtam. A fájdalomra nem számítottam, de mire felfoghattam volna már el is tűnt. Hatalmasat ásítottam.

  -Álmos vagyok- feküdtem le a linóleumra. Igen, még mindig arra a hígfos színűre, ami meglepően kényelmes egy fáradt farkas számára. Idő közben a bámészkodók órára mentek, Aki-ék meg körénk gyűltek.

 -Kész istencsapás vagy Ao, tudsz róla?- morogta Aki miközben felemelt a melsőlábaimnál fogva. Kinyitottam a szememet és összenyaltam a képét.

  -Álmos vagyok, és felszakadt a sebem- közöltem vele az egyértelműt nyelvemet lógatva egy farkasvigyorral. Pislogott párat enyhén sokkos fejjel, majd Noe kezébe nyomott.

  -Fogd, te úgyse fogsz ma tesizni cucc nélkül- és tényleg, mindenkinél ott van egy tornazsák, csak nálunk nem -Őrizd az álmát vagy mit tudom én, egy a lényeg: Old meg, hogy ne mozogjon- ezzel hátat fordított nekünk és a többieket maga előtt teregetve elindult. Csak pislogtam utána.

  -Téged aztán lepattintottak- jegyezte meg Noe.

   A vér már nagyjából megalvadhatott, úgyhogy visszaváltoztam emberré. Megvártam míg letesz a földre és csak azután szólaltam meg.

  -Előfordul ez mostanában- jegyeztem meg keserűen -Viszont most legalább mehet arcot mosni- mosolyogtam gonoszan hátra a vállam fölött -Na menjünk, mert tényleg mindjárt összeesek a fáradtságtól.

  -Ez azért van, mert még mindig gyógyulsz, és a tested arra törekszik, hogy rendbe jöjjön- lépett mellém, és egymás mellett lépkedve követtük a többieket.

  -Claire mondta?- néztem fel rá.

  -Nem. Csak egy erős tipp volt, de igaz nem?

  -Ja- ásítottam.

   Az udvaron átvágva bementünk a tesi terembe. eddig még én se voltam ott (mindig valamelyik medencében úsztam a testvéreimmel és Josh-al) úgyhogy meglepetten tapasztaltam, hogy hatalmas és van lelátója is. Miután beszéltünk Jade-el, na jó Noe beszélt, én pedig állva aludtam, felmentünk a lelátó legmagasabban lévő részére. Hosszú kipárnázott fapadok helyettesítették ott a székeket, gondolom pont az ilyen esetekre.

   Lefeküdtem és a karomat párnának használva bóbiskoltam el, még mielőtt Noe bármit is mondhatott volna.