Az eső először alig esett. Az elején alighogy feltűnt, viszont utána még a vakok is észrevehették volna, hogy szinte folyó nőtt az úttestek helyén.
-Emberek, nem tudom, hogy ti, hogy vagytok ezzel, de nekem ez volt a végszavam. Azt hiszem én hazamentem, jössz velem prücsök?- szegény drágám, mindjárt leragad a szeme.
-Ühüm, megyünk gyalog?- miért szikrázik a szeme? -Esik az eső- wáá, most még tapsikol is.
-Elkélne a segítség- nézek a kis társaságunkra -Josh! Te pont jó leszel, úgyis minél több időt akarsz a nagy Ő-vel lenni, kísérjétek már haza Ai-t! Majd Aki elvezet a kocsival a házunkig, ott pedig, megtalálod és mehetsz is haza! Na?
-Van jogsid?- fordult komoly képpel Aki felé.
-Lassan másfél éve.
-Akkor jó. Vidd- dobta fel a kulcsot. Mondjuk a padlón végezte, de utána végül is Aki-hoz került.
Ha nem lett volna egyre sötétebb még meg is öleltem volna Josh-t, de így sietnem kellett a kocsiba.
-Apu ki fogja nyírni a csávót?- vetettem fel egy életbevágó kérdést fivéremnek útban hazafelé.
-Kétes. Anyu szerintem eleve bátorította Azu-t, de azt nem tudom, hogy Apu tud-e már ró- ó, ezt a helyet ismerem! Most jobbra, kettő utca előre balra, majd az út végén megint jobbra és onnantól pedig egyenesen. Közel van hozzánk a cukrászda, az már biztos- mondta miközben kikapcsolta a GPS-t.
Otthon első dolgom volt megnézni, hogy milyen időjárás várható. Szerencsére erre a hétre még csak esőt mondanak, de a következőre már egy komoly vihart tűztek kilátásra. Villám, mennydörgés, jég, ráadásul még hurrikán is?!
-Ne aggódj, majd a kezedbe nyomom a kabátot mielőtt kiteszed a lábad a házból- nyugtatgatott Anyu -Majd addigra beszerzünk még egy kocsit, és akkor mehettek egyedül is a suliba, az igazgatótól megkérdeztem, és azt mondta, hogy a tanárok parkolójában megkaphatjátok az egyik hejlyet- ő a legjobb Anyukája a világnak, még akkor is, ha golyó van a lába között! Brr. Ezt túl gyorsan akartam mondani. Oké, töröl. Még akkor is ha férfiból van! Igen, ez így sokkal jobb.
Másnap majdhogynem későn ébredtem, mert az éjjel nehezen aludtam, így mire leértem a konyhába már csak egy gyors puszira volt idő kedvenc Anyukám arcára és be kellett szállnunk az autóba.
-Milyen volt a tegnapi cukrászda?- kérdezte Anyu.
-Jó nagy, finom a választék ráadásul még ilyenkor is árulnak fagylaltot! Volt Citromos is!- meséltem a mellettem ülő férfinak.
-Miért nem ezt mondtad először?! Tudod, hogy Apád is imádja a citromos fagyit! Úgyis régen voltunk randizni, főleg mióta ideköltöztünk. Azt hiszem kezdenek elvonási tüneteim lenni- hülyének nézne, hogy ha én most közölném vele, hogy a részletekre azért nem vagyok kíváncsi? -Na kifele, megérkeztünk- hesseget az irányomba, mert a többiek már kiszálltak az autóból -Meg kell szerveznem egy randit- hallom még a motyogását, de az utolsó szavakat már csak tippelni tudom, mert becsukódott mögöttem az ajtó.
-Azért lehet, hogy meg kellett volna említeni, hogy nem akarunk több testvért- jegyezte meg mellettem Aki -Ha az is lány lenne abba mindketten belerokkannánk- célozgatott Josh-ra. Mintha az előbb még mellettünk lettek volna, de most már egyiküket se látom. Pedig még csak most értünk a suliba, mennyire akarja ő kisajátítani Azu-t?
A válasz hangosan el nem mondott kérdésemre az volt, hogy nagyon. Annyira magány érzetem volt a suli vége felé, hogy ezúttal én ugrottam Jade nyakába. Először egy kicsit meglepődött, de rögtön viszonozta ölelésem.
-Mi a baj Ao? Nem mintha nem tetszene, hogy ilyen bujdogáló kedvedben vagy, de azért érdekelne miért vagy szomorú- simogatta meg a fejemet.
Csak megráztam a fejemet és nem válaszoltam. Szerintem el is sírnám magam, ha kinyitnám a számat.
-Azu passzolt minket az öcsikéd miatt- hangzott mögülem az ideges válasz.
-Ismerős. Rászóljak?
-Ige-... Nem, nem kell. Ha észreveszik magukat, majd lesz időnk rájuk szólni. Most valószínűleg túl szerelmesek, hogy észrevegyék a körülöttük lévőket.
-Az sokáig eltarthat!- figyelmeztetett minket - Miattam pedig ne aggódjatok, bármennyire is tetszene az ötlet nem fogom kihasználni- sóhajtott egy nagyot.
-Kérlek kérlek, használd ki!- fontam szorosabban köré a karjaimat. Aki már nem engedi, hogy őt ölelgessem, kiakasztottam a "szeretem az öcsémet" mércéjét.
-Ugye tudod, hogy van egy feleségem?- tol hátrébb, hogy a szemembe nézhessen.
-Most már. Ó, tudod mit? Leszek a fiatok, csak ne hagyj egyedül!- amit Aki-tól kaptam a fejemre ezekért a mondatokért, nem nevezném egy gyenge tockosnak.
-Mi már nem is létezünk?- kérdezi egy kicsit megbántottan.
-De igen, csakhogy nemsokára te is beújítasz egy csajjal, akit titkolgathatsz ameddig csak akarsz, de eléggé nyilvánvaló, hogy nem a WC-t látogatod meg minden szünetben- meglepetten néz le rám -Na és akkor már nem feltétlen én lennék az akivel foglalkozni akarsz!- csak hápogni tudott -Úgy gondolod, hogy nem veszem észre, ha a testvéreim furcsán viselkednek? Képzeld lehet, hogy lassú felfogású vagyok, de titeket jobban ismerlek mint a saját tenyerem, bármilyen közhelyes is ez!- és igen lehet, hogy egy kicsit felemeltem a hangom, és lehet, hogy párszor meg is csuklott, de legalább nem sírtam el magam. Még.
-Ao-
-Nem!- vágtam közbe -Igazat mondtam nem de bár?- kérdeztem keserűen.
Hosszú hallgatás után csak egy bólintást kaptam. Hát ez bizony fáj. Nagyon, pedig előre tudtam, hogy ez lesz és mégis én kezdtem a vitát. Mi is volt a levegővel? Valami... Á mindegy. Azt hiszem egy kicsit száműznöm kell a szótáramból a gondolkodni szót. Körülnéztem és nyugtáztam, hogy felhívtuk magunkra a figyelmet. Holnapra ez lesz a legnagyobb pletykatéma: "Az elválaszthatatlan Ashi testvérek összevesztek a hetedik óra utáni szünetben az italautomata előtt". De lehet, hogy azt fogják terjeszteni, hogy még verekedtünk is egy ismeretlen csaj miatt.
-Mond meg Anyu-nak, hogy ma nem megyek haza- vágtam oda neki hűvösen a szavakat.
Csak azért menekülhettem el előle, mert a döbbenet miatt nem reagált időben. Ha megtette volna, biztos nem engedett volna el, de nem tette így volt időm befordulni a sarkon.
-AO!- üvöltötte. Hallani lehetett, hogy utánam fut.
Basszus, sokkal gyorsabb mint én, és látni se látok az idő közben eleredt könnyeimnek köszönhetően! Gyorsan megfogtam a dísznövényt és szöcskévé változtam. Már megint a tegnapi pálma, realizáltam amikor szemeim a földbe szúrt ágra tévedtek. Majd holnap megöntözöm, ha már szegény ennyi mindenben a segítségemre volt.
Pár óra leforgása alatt rájöttem, hogy irtó nagy hülyeséget tettem. Nem kellett volna ennyire kiborulnom, de nem hittem, hogy ilyen szinten mellőznek majd ha elkezdenek randizgatni. Eddig is előfordult, hogy járt valamelyikünk valakivel, de akkor még odafigyeltünk egymásra. Úgy látszik az, hogy a család az első már nem érvényes ránk. Ai... Talán ő még törődik velem. Meg Anyu és Apu. Sőt tulajdonképpen Aki-ék se tettek semmi rosszat. Haza kellene mennem.
Csak az iskola előtt veszem észre, hogy esik az eső. Nagyszerű, én is szeretem a mai napot, arról nem is beszélve, hogy nem tudom merre menjek haza. Kínomban átváltoztam macskává, hogy legalább a ruháim valamennyire szárazak maradjanak, arra nem is gondolva, hogy a macskák nem véletlenül utálják a vizet. Mindegy, legalább kisebb felületen ázok el.
Vajon keresnek, vagy csak otthon várják, hogy hazamenjek? Remélem az előbbi, mert nem hiszem, hogy egyhamar haza találnék... Ajaj, egyáltalán hol vagyok? Ez nem lesz jó. Rendben, én most itt leülök és megvárom, hogy lecsendesedjen az idő, azután madártávlatból is körülnézek. Lehet, hogy nem praktikus zuhogó esőben tisztálkodni?
A felhangzó duda tulajdonosa már túl későn vett észre, így miután ijedtemben felugrottam, az elfutásra már nem jutott idő ezért az erős becsapódást követően a fájdalmat se éreztem, hanem rögtön elájultam.
-Emberek, nem tudom, hogy ti, hogy vagytok ezzel, de nekem ez volt a végszavam. Azt hiszem én hazamentem, jössz velem prücsök?- szegény drágám, mindjárt leragad a szeme.
-Ühüm, megyünk gyalog?- miért szikrázik a szeme? -Esik az eső- wáá, most még tapsikol is.
-Elkélne a segítség- nézek a kis társaságunkra -Josh! Te pont jó leszel, úgyis minél több időt akarsz a nagy Ő-vel lenni, kísérjétek már haza Ai-t! Majd Aki elvezet a kocsival a házunkig, ott pedig, megtalálod és mehetsz is haza! Na?
-Van jogsid?- fordult komoly képpel Aki felé.
-Lassan másfél éve.
-Akkor jó. Vidd- dobta fel a kulcsot. Mondjuk a padlón végezte, de utána végül is Aki-hoz került.
Ha nem lett volna egyre sötétebb még meg is öleltem volna Josh-t, de így sietnem kellett a kocsiba.
-Apu ki fogja nyírni a csávót?- vetettem fel egy életbevágó kérdést fivéremnek útban hazafelé.
-Kétes. Anyu szerintem eleve bátorította Azu-t, de azt nem tudom, hogy Apu tud-e már ró- ó, ezt a helyet ismerem! Most jobbra, kettő utca előre balra, majd az út végén megint jobbra és onnantól pedig egyenesen. Közel van hozzánk a cukrászda, az már biztos- mondta miközben kikapcsolta a GPS-t.
Otthon első dolgom volt megnézni, hogy milyen időjárás várható. Szerencsére erre a hétre még csak esőt mondanak, de a következőre már egy komoly vihart tűztek kilátásra. Villám, mennydörgés, jég, ráadásul még hurrikán is?!
-Ne aggódj, majd a kezedbe nyomom a kabátot mielőtt kiteszed a lábad a házból- nyugtatgatott Anyu -Majd addigra beszerzünk még egy kocsit, és akkor mehettek egyedül is a suliba, az igazgatótól megkérdeztem, és azt mondta, hogy a tanárok parkolójában megkaphatjátok az egyik hejlyet- ő a legjobb Anyukája a világnak, még akkor is, ha golyó van a lába között! Brr. Ezt túl gyorsan akartam mondani. Oké, töröl. Még akkor is ha férfiból van! Igen, ez így sokkal jobb.
Másnap majdhogynem későn ébredtem, mert az éjjel nehezen aludtam, így mire leértem a konyhába már csak egy gyors puszira volt idő kedvenc Anyukám arcára és be kellett szállnunk az autóba.
-Milyen volt a tegnapi cukrászda?- kérdezte Anyu.
-Jó nagy, finom a választék ráadásul még ilyenkor is árulnak fagylaltot! Volt Citromos is!- meséltem a mellettem ülő férfinak.
-Miért nem ezt mondtad először?! Tudod, hogy Apád is imádja a citromos fagyit! Úgyis régen voltunk randizni, főleg mióta ideköltöztünk. Azt hiszem kezdenek elvonási tüneteim lenni- hülyének nézne, hogy ha én most közölném vele, hogy a részletekre azért nem vagyok kíváncsi? -Na kifele, megérkeztünk- hesseget az irányomba, mert a többiek már kiszálltak az autóból -Meg kell szerveznem egy randit- hallom még a motyogását, de az utolsó szavakat már csak tippelni tudom, mert becsukódott mögöttem az ajtó.
-Azért lehet, hogy meg kellett volna említeni, hogy nem akarunk több testvért- jegyezte meg mellettem Aki -Ha az is lány lenne abba mindketten belerokkannánk- célozgatott Josh-ra. Mintha az előbb még mellettünk lettek volna, de most már egyiküket se látom. Pedig még csak most értünk a suliba, mennyire akarja ő kisajátítani Azu-t?
A válasz hangosan el nem mondott kérdésemre az volt, hogy nagyon. Annyira magány érzetem volt a suli vége felé, hogy ezúttal én ugrottam Jade nyakába. Először egy kicsit meglepődött, de rögtön viszonozta ölelésem.
-Mi a baj Ao? Nem mintha nem tetszene, hogy ilyen bujdogáló kedvedben vagy, de azért érdekelne miért vagy szomorú- simogatta meg a fejemet.
Csak megráztam a fejemet és nem válaszoltam. Szerintem el is sírnám magam, ha kinyitnám a számat.
-Azu passzolt minket az öcsikéd miatt- hangzott mögülem az ideges válasz.
-Ismerős. Rászóljak?
-Ige-... Nem, nem kell. Ha észreveszik magukat, majd lesz időnk rájuk szólni. Most valószínűleg túl szerelmesek, hogy észrevegyék a körülöttük lévőket.
-Az sokáig eltarthat!- figyelmeztetett minket - Miattam pedig ne aggódjatok, bármennyire is tetszene az ötlet nem fogom kihasználni- sóhajtott egy nagyot.
-Kérlek kérlek, használd ki!- fontam szorosabban köré a karjaimat. Aki már nem engedi, hogy őt ölelgessem, kiakasztottam a "szeretem az öcsémet" mércéjét.
-Ugye tudod, hogy van egy feleségem?- tol hátrébb, hogy a szemembe nézhessen.
-Most már. Ó, tudod mit? Leszek a fiatok, csak ne hagyj egyedül!- amit Aki-tól kaptam a fejemre ezekért a mondatokért, nem nevezném egy gyenge tockosnak.
-Mi már nem is létezünk?- kérdezi egy kicsit megbántottan.
-De igen, csakhogy nemsokára te is beújítasz egy csajjal, akit titkolgathatsz ameddig csak akarsz, de eléggé nyilvánvaló, hogy nem a WC-t látogatod meg minden szünetben- meglepetten néz le rám -Na és akkor már nem feltétlen én lennék az akivel foglalkozni akarsz!- csak hápogni tudott -Úgy gondolod, hogy nem veszem észre, ha a testvéreim furcsán viselkednek? Képzeld lehet, hogy lassú felfogású vagyok, de titeket jobban ismerlek mint a saját tenyerem, bármilyen közhelyes is ez!- és igen lehet, hogy egy kicsit felemeltem a hangom, és lehet, hogy párszor meg is csuklott, de legalább nem sírtam el magam. Még.
-Ao-
-Nem!- vágtam közbe -Igazat mondtam nem de bár?- kérdeztem keserűen.
Hosszú hallgatás után csak egy bólintást kaptam. Hát ez bizony fáj. Nagyon, pedig előre tudtam, hogy ez lesz és mégis én kezdtem a vitát. Mi is volt a levegővel? Valami... Á mindegy. Azt hiszem egy kicsit száműznöm kell a szótáramból a gondolkodni szót. Körülnéztem és nyugtáztam, hogy felhívtuk magunkra a figyelmet. Holnapra ez lesz a legnagyobb pletykatéma: "Az elválaszthatatlan Ashi testvérek összevesztek a hetedik óra utáni szünetben az italautomata előtt". De lehet, hogy azt fogják terjeszteni, hogy még verekedtünk is egy ismeretlen csaj miatt.
-Mond meg Anyu-nak, hogy ma nem megyek haza- vágtam oda neki hűvösen a szavakat.
Csak azért menekülhettem el előle, mert a döbbenet miatt nem reagált időben. Ha megtette volna, biztos nem engedett volna el, de nem tette így volt időm befordulni a sarkon.
-AO!- üvöltötte. Hallani lehetett, hogy utánam fut.
Basszus, sokkal gyorsabb mint én, és látni se látok az idő közben eleredt könnyeimnek köszönhetően! Gyorsan megfogtam a dísznövényt és szöcskévé változtam. Már megint a tegnapi pálma, realizáltam amikor szemeim a földbe szúrt ágra tévedtek. Majd holnap megöntözöm, ha már szegény ennyi mindenben a segítségemre volt.
Pár óra leforgása alatt rájöttem, hogy irtó nagy hülyeséget tettem. Nem kellett volna ennyire kiborulnom, de nem hittem, hogy ilyen szinten mellőznek majd ha elkezdenek randizgatni. Eddig is előfordult, hogy járt valamelyikünk valakivel, de akkor még odafigyeltünk egymásra. Úgy látszik az, hogy a család az első már nem érvényes ránk. Ai... Talán ő még törődik velem. Meg Anyu és Apu. Sőt tulajdonképpen Aki-ék se tettek semmi rosszat. Haza kellene mennem.
Csak az iskola előtt veszem észre, hogy esik az eső. Nagyszerű, én is szeretem a mai napot, arról nem is beszélve, hogy nem tudom merre menjek haza. Kínomban átváltoztam macskává, hogy legalább a ruháim valamennyire szárazak maradjanak, arra nem is gondolva, hogy a macskák nem véletlenül utálják a vizet. Mindegy, legalább kisebb felületen ázok el.
Vajon keresnek, vagy csak otthon várják, hogy hazamenjek? Remélem az előbbi, mert nem hiszem, hogy egyhamar haza találnék... Ajaj, egyáltalán hol vagyok? Ez nem lesz jó. Rendben, én most itt leülök és megvárom, hogy lecsendesedjen az idő, azután madártávlatból is körülnézek. Lehet, hogy nem praktikus zuhogó esőben tisztálkodni?
A felhangzó duda tulajdonosa már túl későn vett észre, így miután ijedtemben felugrottam, az elfutásra már nem jutott idő ezért az erős becsapódást követően a fájdalmat se éreztem, hanem rögtön elájultam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése