November közepe tájt érkeztünk meg, így nem meglepő, hogy mindenki minket bámult amikor átléptük az iskola kapuját. A tanszereket még tegnap meghozta a posta az órarenddel együtt így mindegyikünk hátát egy egy táska súlya húzta le. Ma kivételesen Apu hozott minket iskolába, mert Anyu-nak hamarabb el kellett mennie otthonról, hogy Ai-t bevihesse a suliba, mondjuk a hercegnő hallani sem akart róla, de nem úszta meg.
Úgyhogy nekünk is új suli, új élet. Lenne, ha másik emberek lennénk. Anyuék úgy gondolták, hogy ha elköltözünk többet fogunk a többi gyerekkel kapcsolatot létesíteni. Nem mintha eddig nem tettük volna, de azt mondták, hogy most már nem számít, mert végeztek a papírmunkákkal, megvan az új ház, suli, munkahely úgyhogy irány pakolni. Szóval pakoltunk, és nemhogy másik városba költöztünk volna, nem. Egy másik kontinensre. Az egyetlen szerencsénk, hogy a nagyi szeret utazgatni, és amikor hazalátogat mindig másik nyelven beszélt velünk, és csak akkor ment tovább amikor már megértettük mit mond.
Tévedés ne essék, én imádom a nagyit és a szüleimet is, de így az osztály előtt állva negyedmagammal nem a legjobb érzés... Utálok emberekkel ismerkedni! Mondjuk eléggé kedvesnek tűnik eddig az a maroknyi akikkel beszéltünk, de akkor is. Előttem körülbelül harminc szokatlan fejű idegen, mellettem bal oldalt Azu, jobbomon pedig Aki és a tanárnő. Hogy mi a neve felesleges kérdés. Tanárnő. Pont.
-Jól van gyerekek. Ha lehetne csöndesedjetek el! Mint látjátok új emberekkel bővült az osztály. Nem nekem kéne bemutatnom őket, tekintettel arra, hogy nem én vagyok az osztályfőnök, de mint már tudhatjátok Jhonson tanár úrnak a fia megbetegedett- mégis ki a faszom az a Jhonson?! -Bemutatkoznátok?- fordul felénk.
Aki csak egy pillantást vet ránk és határozottan, de már jóval lassabban nekikezd. Szerencsére csak akkor jön elő az akcentusunk, ha gyorsan akarunk beszélni.
-Japánból jöttünk a szüleinkkel. Fajtáinkat nem lehet behatárolni- itt rám pillant -Csak körül írni. Május 5.-kén születtünk, és ha valakit érdekelne, hogy milyen sorrendeben csak végig kell rajtunk nézni, én vagyok a legidősebb és a többiek sorban állnak- egy kis hangzavar támadt, nem is tudom melyik mondatnak köszönhetően. Hát igen, bár a testvériség nem letagadható közöttünk, Azu lány, én pedig majdnem fél fejjel kisebb vagyok Aki-nál, mondjuk ennél több különbség nincs közöttünk, maximum az, hogy én már felnőtt vagyok, de azt nehéz észrevenni.
-A neveket kifelejtetted- mondta Azu Aki-nak amikor már visszajött, és az osztály elcsendesedett. Hát igen, egymás között még japánul beszélünk.
-Azt szerintem úgy mondjuk, hogy mindenki a sajátját- magyarázta meg tettét bátyó -Ao menni fog?- fordult felém, mire bólintottam. Már egy kicsit megszoktam a környezetem.
-Ashi Azumi vagyok, és mint az előbb a bátyám is elmondta a legfiatalabb- hajolt meg. A szokásokat nehéz elhagyni. Neki.
-Ashi Ao, és a középső- én csak biccentettem.
-Ashi Akira, és ha szabad megjegyeznem japánul beszéltetek- fordult felénk, mire mi a homlokunkra csaptunk.
Miután az osztály kinevette magát még egyszer bemutatkoztunk, de már angolul. Mikor végeztünk a tanár bejelentette, hogy kérdezz felelek-et játszunk, úgyhogy nagyot sóhajtva engedtem a táskámat a földre esni. Két puffanással később meg is kezdődött a játék ami abból állt, hogy az osztálytársaink jelentkeznek a tanárnő pedig felszólítja őket.
-Mennyi nyelven beszéltek?- na ez jó kérdés...
-Ha szabad egy kis időt kérnem- Aki se tudja -Azu~
-Addig folytassátok- adta be a derekát, és számolni kezdett. Ő tudja ezt a legjobban.
-Amíg Azumi kiszámolja addig csak folytassuk.
-Nem tudjátok fejből?- értetlenkedett valaki középen.
-Nem- bólintottunk Aki-val egyszerre.
-Hány perc van köztetek?
-Mit akarsz tudni? Azt amikor megindult a szülés és meddig tartott, vagy pedig az amikor kibujtunk?- Aki megköszörülte a torkát, de nem tehetek róla, hogy ennyire részletesen tudom a dolgokat.
-Ő... Izé... Mindet?
-Hmm. Akira pontban éjfélkor indult, és 00.37-kor megjött. Én 00.42-kor indultam, és 00.49-kor megjöttem, míg Azumi 00.51-kor, és 01.04-kor érkezett. Szóval akkor Akira és köztem 12 perc volt, Azumi pedig utánam 15 perccel született- lehet, hogy egy kicsit hadartam, de ha jól láttam volt olyan aki jegyzetelt (hogy miért nem tudom) úgyhogy nem érdekel.
-11 nyelven- mondta hirtelen Azu -6 nyelven tudunk folyékonyan beszélni, míg 5 nyelven írni is tudunk- pontosított -Japán, Angol, Francia, Olasz és Kóreai, de ha nagyon muszáj valamennyire a Kínai is megy.
-És ezt mind a hárman tudjátok?- hitetlenkedett az egyik (látszatra) plázacica.
-Ezek azok amiket mindannyian tudunk, de Akira tud valamilyen szinten az állatokkal beszélni, Ao írni tud az összes általa beszélt nyelven, míg én további heten tudok beszélni- hát igen, a nyelvek az egyetlen dolgok amiket mindannyian egyformán szeretünk.
-Hány évesek is vagytok ti pontosan?
-Májusban leszünk 18-ak. Leülhetünk?- pillant a tanárnőre Aki.
-Persze üljetek csak. Ott há- Befejezni nem tudja, mert Aki rám néz, és egy sóhajtással később változni kezdtem.
Mivel az osztály lépcsőzetesen van kiépítve, jobban nem tudom körül írni, ezért elég lóvá változnom. Amint végeztem, kicsit megráztam magamat és lefeküdtem. Mindenki csak nézett minket, de nem törődve velük csak simán ráültek a hátamra, míg én az osztály felé fordított fejjel várakoztam.
-Nem éppen erre gondoltam, de nektek így is jó?- sóhajtotta a tanárnő.
-Szerintem le akart minket ültetni egy asztalhoz- nyerítettem.
-Az meglehet, de már mindegy- vont vállat Aki.
-Folytathatjuk.
Mivel hosszúnak ígérkezett ezért lehajtottam a fejem a padlóra. Ebben az állapotban aligha értenék meg a beszédemet, és a testvéreim amúgy is elboldogulnak nélkülem. Miközben válaszoltak a kérdésekre, Hol lakunk, Van-e még testvérünk, Hol éltünk eddig, stb. Aki és Azu helyet cseréltek, és Azu a földre ülve ölébe vette a fejemet, majd simogatni kezdett. Már majdnem elaludtam amikor éreztem, hogy kicsit megpaskolgatja a nyakamat. Ezt akkor szokta amikor fel kellene kelnem, így kinyitottam a szememet.
-Az egyik noteszos azt kérdezi, hogy, hogy értettük azt, hogy a fajainkat nem lehet behatárolni, csak körül írni. Megmutatod?- nekem egyszerűbb megmutatni, mert én náluk egy kicsivel különlegesebb vagyok.
-Azt tudjátok, hogy kik azok a speciálisak?- kérdezte Aki miközben felállt.
-Egy klánféleség ami olyan emberekből állt akik nem csak egy állattá tudtak átváltozni, hanem sokkal többé- mondta jelentkezés nélkül egy szemüveges csávó az első sorból. Stréber -De ők már évszázadokkal ezelőtt kihaltak. Nem értem, hogy ez hogyan kapcsolódna ide- tolta fel a szemüvegét az agyába.
-Úgy, hogy nem haltak ki, csak egy kicsit megváltoztak. A nagymamánk által talált feljegyzések szerint egy visszahúzódó klánnal keveredtek aminek köszönhetően megváltoztak az ismertető jegyeik. Annak a bizonyos klánnak tulajdon képpen elég nagy előnye volt, de egy hátránya is. A férfiak is képesek voltak a szülésre- itt egy kicsit megköszörülte a torkát, Azu pedig felkuncogott -Viszont könnyen felismerhetőek a kinézetükről, ugyanis mind fehér hajú és kék szemű, csak nagyon ritka a kivétel, mondhatni száz évente jó, ha akad egy.
Szünetet tartott, hogy az osztály, meg persze a tanár is, felfoghassa a történet jelentőségét, de nem tudta folytatni, mert Azu megunta a hallgatást.
-A történet lényege, hogy amikor keresztezték a két családot, rájöttek, hogy a speciálisak ereje nagyban megerősödött, így a két klánt egybeolvasztották. Innentől kezdve a speciálisak visszafogták magukat, viszont szépen lassan kihaltak. Tanulság az az, hogy ne legyen annyira mohó az ember, és mint utóbb kiderült a génünk mindegyik másik génnel szemben megállja a helyét, de ennek is vannak feltételei amiket nem kötnék rátok.
-Akkor azt mondjátok, hogy ti ennek a kettő klánnak a leszármazottjai vagytok?- fújtatott az okoska -Hmpft! Nem hiszek nektek! Biztos vagyok benne, hogy csak nagyot mondotok! Nem létezik, hogy eddig ne tudott volna rólatok a világ!
-Már miért ne tudna? Külön törvények vannak amik csak miattunk jöttek létre!
-Aki fogd vissza magad!- álltam fel.
-Fogom, fogom. Na mindegy, épp ezért fogom, azaz fogja, ha már ő amúgy is át van változva, bebizonyítani az állításunkat- mutatott rám.
Jaj de nem szeretem amikor valamiben feltűnősködik! Sebaj, majd csak visszafogja magát.. Egyikünk se szereti, ha túl nagy a figyelem rajtunk. Bosszúként egy kicsit megcsócsáltam a haját, és az idegesítő emberke elé sétáltam. A fejemet az ő fejéhez közel megállítottam és csak néztem rá.
-Érj már hozzá!- csattant fel Aki amikor megunta a nagy semmit.
Miután megvoltam az érintkezéssel hátrébb mentem. Erre csak azért volt szükség, hogy tudja tényleg ott vagyok. Amikor először iskolába mentünk nem hittek nekünk és azt mondták, hogy csak egy hologram. Hogy mi az a hologram, azt nem tudom.
-Róka- mondta Azu.
Uff nem szeretem a rókákat! Most már legalább tudom, hogy miért ilyen idegesítő. Aki mögé mentem és úgy változtam át rókává, hogy a nyakán tudjak üldögélni. Megdöbbent nyikkanások jöttek mindenfelől.
-Valami madarat! Azokat szeretem!- mondtam a fülébe.
-Keress egy madarat! Azt mondja nem szereti a rókákat- tolmácsolja Azu felé úgy, hogy a kis genya is érthesse.
-De itt nincs egy madár sem. Mindenki földhöz van kötve! Illetve van egy aki delfin. Huh, de rossz lehet neki, errefelé nincs sehol sós víz- szörnyedt el, valahova hátrafelé nézve.
Morajlás ment végig az osztályon és mindenki egy elég kiszáradt egyén felé nézett. Nem tudom, hogy azon lepődtek meg jobban, hogy Azu tudja, hogy milyen fajta, vagy pedig, hogy igazat mondunk.
-Adhatok neki vizet? Mondjuk azt fel kellene konferálni...
-Van valakinél egy kis víz?- kérdezte Aki, de nem válaszolt senki -Tanárnő, kimehetek a vödörrel egy kis vízért?- sóhajtotta.
-Persze, fordulj jobbra és a lépcső előtt megtalálod a mosdót- válaszolta nagylelkűen.
Miután lerakott a földre a sarokban lévő vödröt megfogva kisétált.
-Emlékeztek, említettük, hogy erősödött a speciálisak ereje. Nálam ez abban nyilvánul meg, hogy érzem a körülöttem lévők állatfajait. Akira-nak, aki az előbb kiment, az a különlegessége, hogy tud beszélni az állatokkal és ugyanolyan méretű mintha átlagos lenne. Nem tudom észrevettétek-e, de mi kisebbek vagyunk az átlagnál, ami azért van, mert sok mindenné át tudunk változni.
-És a harmadikban mi a különleges?- kérdezte az egyik lány. Szinte csillogott a szeme.
-Szó szerint bármilyen élőlénnyé át tud változni. Csak legyen szabad szemmel látható, és semmiképp se növény. De félreértéseket megelőzvén, ha lát egy a szempontoknak megfelelő élőlényt, akkor nem számít, hogy létezett-e valaha. Ha tudja, hogy milyen tulajdonságai vannak akkor azzá tud változni- miközben mondta mindenki engem nézett. Mármint az alvókat leszámítva mindenki.
-És miért is ment ki A... Akira a vízért?- tette le a füzetét az egyik írnok.
-Jó, hogy mondod. Te, delfin! Igen, te. Lejönnél?- a srác felállt és lejött hozzánk.
Mivel hallottam, hogy Aki már az ajtót nyitja visszaváltoztam és megfogtam a szerencsétlen kezét.
-Ne félj, nem harapok- mondtam, amikor összerezzent -Felülhetünk a tanári asztalra?
-Nyugodtan- hebegte a tanárnő.
Magam után húzva megközelítettem az említett tárgyat. Aki miután kényelmesen elhelyezkedtünk az asztalon közénk rakta a vödröt és Azu-hoz ment.
-Rakd a kezed a vízbe- mondtam a mellettem lévőnek -Amúgy, hogy is hívnak?
-Joshua, de hívj csak Josh-nak.
-Rendben Josh, én Ao vagyok. Csak maradj egy helyben, és ne ijedj meg.
