7. Magántanuló

   A hétvégém javarészt bőgésből állt. Az én családom már csak ilyen síros, még Apu sem bírta ki, bár próbálta röhögésnek titulálni a dolgot, erősen kétlem, hogy az lett volna. Ráadásul évek óta most először aludtunk egy ágyban a testvéreimmel. Azaz csak a padlón fértünk el, mert nem volt elég hely a lakásban lévő ágyakon, bár ha Ai nem lenne olyan ficánkolós alvó, esetleg elférhettünk volna az egyikünkén.
   Nagyon be volt zsongva a kis hercegnő, mert ő nem emlékezet egy alkalomra sem amikor együtt aludtunk volna (még pici korában néhányszor előfordult, hogy beszöktünk a babaágyába és gepárd alakjában mellé feküdtünk) így ő örült a történteknek a legjobban, bár reggel mi már kevésbé vigadtunk, mert a kis örökmozgó keresztbe feküdt rajtunk, de megérte.

   A hétfőre virradó reggelen egyedül ébredtem az ágyamban. A magányosság messziről elkerült, még akkor is ha házon kívül zuhogott az eső. Úgy éreztem magamat mint egy tavaszi reggel amikor hétágra süt a nap. Kis híján szökdécselve mentem, le a konyhába ahol becserkésztem Anyut és meglepetéstámadás szerűen átöleltem.
  -Ao!- fordult meg méltatlankodva, miközben a szívére szorította a kezét -Ezt most miért kellett? Majdnem elvágtam a kezemet!
  -A bosszú az injekcióért!- vigyorogtam és elvettem egy sajtot a vágódeszkáról -Hogy máskor átgondold még egyszer mielőtt rám uszítasz egy doktort!
   A fejét rázta, de mosolyogva készített nekem reggelit.

  - Mesélj csak kisfiam, ki is az a fiú a kórházból?- ült le mellém az asztalhoz.

   -Kórház? Ja, Noe-ra gondolsz? 

   -Igen rá- bólintott.

   -Ő talált meg miután elütöttek, meséltem róla, emlékszel?

  -Igen, megvan. Helyes fiú- jött közelebb a székével - Mi is van köztetek?

  -Mi lenne Mami?- mondtam, de közben felforrósodott a bőröm. A nyavajáért kel annak is alapjáraton fehérnek lennie, hogy azonnal feltűnjön a világnak, ha elpirulok. Kínomban felsóhajtottam  - Semmi. Ajj nem tudom, lehet még csak barátok se vagyunk. Nem beszéltünk valami sokat.

  -Megértem, nehéz lehet egy olyan fiú közelében lenned, aki tetszik neked- bólogatott, mint aki valami nagyon igazat mondott.

  -De nekem nem tetszik!

  -Dehogynem! Lehet, hogy nem vagyok nő, és te se lány, de mi most igenis barátnőkként fogunk trécselni a pasikról!- ütött egyet színpadiasan az asztalra az ökleivel, majd nyávogós hangon kezeivel az arcát legyezve folytatta - Ne mond nekem, hogy nem volt egy tuti pasi! Hiszen szó szerint a karjai közé omlottál cuncimókus!

  -Nem tehetek róla- mondtam akadozva a röhögéstől, hasonló hangon mint az előbb a drága szülőm - Egyszerűen muszáj volt! - ácsi. Fagytam le - Azt mondod, hogy ő is fent volt a tetőn?
  -Fent hát. Nem emlékszel? Ő fogott le.
  -Mégis mikor?
  -Amikor beadta a doktor a morfiumot. Mondjuk azt nem tudtuk, hogy ilyen érdekesen reagálsz rá- röhög, már megint, ráadásul még mindig rajtam.
  -Ne nevess! A morfium mostantól tabu! Ne mond ki többet ezt a szót előttem- asszem hozzá kell szoknom a piruláshoz. Rövid időn belül már sokadjára fordul elő..

  -Jól szórakoztok?- csap Anyu fenekére Apu, amit én egy szemforgatással, Ő pedig kuncogással jutalmaz.
  -Nem! Csak ő szórakozik. Én már lassan süllyedni készülök- morgom, de azért felfelé kunkorodik a szám széle. Jó látni, hogy még mindig szeretik egymást -Tényleg, a múltkor elmentetek fagyizni?
  -Nem. Azt majd csak tavasszal fogunk, amikor újra jó idő lesz- ül le Anyu mellé Apu -Ideadod a sajtot?
  -Persze.
   Mire megcsináltunk vagy húsz kenyeret mindenki levánszorgott a lépcsőn, úgyhogy hosszú idő óta először reggelizett együtt a család. A beszélgetés hála jó égnek ezúttal nem rólam szólt. Apunak nemsokára el kell utazni Kai-hoz (szigorúan a bácsi nélkülözése) úgyhogy közel egy hónapig egyedül leszünk itthon.

   Ai-t magukkal viszik, csak mi hárman leszünk. Bár ahogy a dolgok alakulnak az is lehet, hogy öten. És én leszek az a bizonyos kerék. A suli előtt már ott vártak Akira és Azumi párjai úgyhogy mosollyal az arcomon köszöntem el a testvéreimtől. Nem mondom, hogy nem voltam szomorú és magányos, mert akkor hazudnék. Legalább magammal őszintének kellene lennem.

   Első utam Jade-hez vezetett. Elmagyaráztam neki a helyzetet, mármint, hogy miért is nem voltam az előző héten a suliban.

 Egy picit furi volt, mert egyfolytában vigyorgott, de betudtam a személyem iránt érzett őszinte örömének és nem akadtam ki rajta, hogy még csak nem is aggódott miattam. Az óra csodák csodájára már negyed órája elkezdődött mire a tanárnő megérkezett. 

  -Gyerekek egy kis csendet kérek- csitította az osztályt (így vettem én is észre) - Köszönöm. Nem tudom mennyire emléketek rá, de bemutatnám Noah Alan Carmichel-t. Utoljára még elsőben láthattátok. Majd a szünetben ismerkedtek, egyenlőre csak ülj le egy szabad helyre- intett a tanárnő az osztály felé.

   Nyilvánvalóan úgy gondolja, hogy ezúttal nem áldozza fel az óráját egy új tanuló miatt. A padok között elhaladó fiút sugdolózás és szempárok követték, némely lány még valamiféle cincogást is hallatott. Asszem kuncogtak, de nem merem biztosra mondani. Már majdnem elérte a padomat amikor észrevettem, hogy pechemre csak mellettem van szabad hely. Akira és Azumi a párjaik mellé ültek,egyedül hagyva engem egy eddig volt üres székkel.

  -Szabad?
   Értetlenkedve néztem fel, mert már miért ne lenne szabad a hely. Közelebbről megnézve egy kicsit mintha ismerős lenne. Elgondolkodva bólintok egyet, és előre fordulok. Oké akkor elemezzük. Barna kb egy centis összevissza néző haj. Bőre olyan nem sápadt világos színű. Uhh a fülében vagy ezer kis bigyó van. Őőő... Fülbevaló! Ruhája alapján eszkimó lehet, mert megfagyok, hogy ha rá nézek. Maximum 15 fok van, de rajta van egy rövid (!) ujjú, egy olyan farmer amin egyenlőre kettő szakadást tudtam csak beazonosítani, és egy bőrkabát az asztalon. Nem rajta, az asztalon! Viszont a táskáját és a cipőjét nem látom.
  -Bámulsz- szólalt meg, én pedig olyan szinten igazat adtam az állításának,hogy amikor megszólalt, majdnem leestem a székről ijedtemben.
   Ingerülten néztem a szemébe, és kis híján visszaszóltam neki, de lefagytam. Ilyen nincs. A szeme barna. Nem is, kék? Mi volt a neve? Noah Alan Carmichel... Noah... Alan... Noah... No-
   -Noe!-üvöltöttem fel.