11. Felvilágosítás

   Hétfő... Basszus, ez a nap is eljött. Reggel a lehető leglassabban készülődtem, de pechemre még így is jóval a becsöngő előtt az osztályban voltunk. Noe szerencsére viszont csak a tanár után érkezett meg, jóval a csengő után. Be kell vallanom egy kicsit rémisztőnek éreztem. Kb berúgta az ajtót maga után (nyitva volt az ablak, a huzat pedig tette a dolgát) ráadásul karikás szemei és vánszorgó mozgása azt mutatták, hogy kurvára semmit sem aludt az éjjel. Ami viszont jól jött, mert amint letelepedett mellettem fel se kelt az asztalról a második óra kezdetéig.

   Úgyhogy volt háromnegyed órám arra, hogy sunyiban felelevenítsem a róla szóló ismereteimet. Kezdjük is azzal, hogy álmában ráncolja a homlokát, és azon kívül, hogy néha szusszan egy nagyot semmilyen hang nem hagyta el a száját. Ami tekintettel arra, hogy én beszélek álmomban egy kicsit igazságtalan volt. Barna haja a szélrózsa minden irányába, sőt három szélrózsa duplájának minden irányába néz. Furi eddig fel se tűnt, de a haja olyan mintha egy farkas bundája lenne, van egy alsó rétege is ami fekete. 

   Huh oké, az előbb millimétereken múlott, hogy nem túrtam bele az amúgy is kócos hajába... Rendben akkor most valami mást nézek mielőtt még megbolondulnék. Mondjuk a kezét! Ahhoz képest, hogy nagyjából  húsz centi van köztünk a tenyere majdnem kétszer nagyobb nagyobb mint az enyém. Persze csak ránézésre. A körmei meglepően tiszták és jól ápoltak. Az enyéim alatt még mindig ott van a reggeli kaktuszöntözés maradványai. A hétfő reggelek a kaktuszaimról szólnak. Na jó, az ujjai hosszúságáról csak annyit, hogy biztosan százszor jobb a kosárlabdában mint én.

   Az ajkait biztonság esetére messzire elkerültem, de a szempilláit azért jól megfigyeltem. Talán ez az egyetlen pontja ami átlagosnak mondható. Fekete, nem túl hosszú és dúsnak se mondható. Viszont mintha egy kicsit vágott lenne a szeme. Lehet, hogy vannak ázsiai felmenői. Mindegy is, milyen meglepő ma megint fekete van rajta. Egy vékonynak tetsző bőrkabát, alatta valamiféle ing, de csak a gallérja látszik ki ami nagyon mély kék. Alul farmer, láncokkal az övrészére csatolva és egy fekete sportcipő. Asszem a térdénél mintha szakadt lett volna, de nem tudom leellenőrizni, mert a pad eltakarja a térdét.

   Ahogy kis híján bámultam a nyúlánk testét majdnem kiszökött egy sóhaj a számon ami egy kicsit magamhoz térített. Basszus óra van, mindenki a tanárra figyel én pedig, már félig merev vagyok! Le kell nyugodnom! Körülnézek, de szerencsém van, mert senki se vette észre a krízishelyzetemet. Kifújom a benntartott levegőt,és addig meredek előre a táblára amíg meg nem hallom a csengőt. Felpattanok, és mivel mással eddig még nem beszéltem a szexuális beállítottságomról körülbelül felrángattam Eliza-t a bátyám mellől és rohamtempóval hagytam el az osztályt magam mögött húzva a szerencsétlent egészen a kedvenc pálmafámig.

   Egy picit agonizálunk (kifutottuk a belünket, legalábbis én tuti) de hamar összeszedi magát és csípőre tett kézzel várja a magyarázatot.

  -Bocs, egy perc- emelem fel kezemet felé. Kihúzom magam, egy picit szemezek a plafonnal és én is (bár más okból) csípőre teszem a kezemet fújtatva még egy kicsit -Na szóval vészhelyzet van- közlöm vele az egyértelműt.

  -Nem mondod? A tanár még nagyban beszélt amikor magaddal rángattál a folyosóra- kicsit értetlen szemekkel néz rám.

  -Arról van szó, hogy csak te tudsz eddig a másságomról, a testvéreimmel, meg nem akarok erről beszélni, úgyhogy tanácsra lenne szükségem- felcsillannak a szemei, és egy kicsit közelebb jön.

  -Azzal kapcsolatba?- emeli az égbe a szépen szedett szemöldökeit.

  -Igen, azzal- idegesen a hajamba túrok -Basszus, szerinted mégis mit tegyek? Valószínűleg szerelmet vallottam neki, és még csak nem is emlékszem rá valami jól.

  -Huh, először is menjünk egy kicsit arrább- a közeli sarokba tol, majd úgy fordul, hogy lássa ha jön valaki ismerős -Másodszor, kinek, mikor vallottál te szerelmet, a múlt héten nem is voltál suliban, ráadásul mi az, hogy nem emlékszel rá valami jól?!

  -Őőőő Noe-nak, hétfőn, és azért nem emlékszem mert beteg voltam. Még az is lehet, hogy nem is történt semmi, de olyankor mindent kimondok ami a fejemben megfordul. Mondtam már, hogy betegen mindig őszinte vagyok? Ráadásul elvileg volt vagy egy órám, míg egyedül voltunk a szobámban, és minden kiesett!

  -Az szép- gondolkodik egy kicsit, de hirtelen rám kapja a szemeit -Ok most egy picit szarjuk le az egészet, a tesin majd beszélünk róla most pedig úgyis rajz jön, azon pedig mindig modellt alszol. Találjunk ki valami fedősztorit gyorsan, mert jönnek a tesóid- baszki, arra nézve amerre az előbb gondolkodott, tényleg ott jönnek. Asszem most velem akarnak beszélni, mert Josh sincs velük.

  -Szégyen a futás, de hogy is van tovább?- vigyorgok rá kínosan.

  -Nem tom, de ez esetben asszem a megéri határozottan ideillik. Viszont, van egy kis gond.. Az én lábaim teljesen kipurcantak.

  -Akkor majd húzlak magam után- és én tényleg, húztam, csak éppen direkt rossz irányba.

   Aki, és Azu meglepetten nézte ahogy közeledünk hozzájuk. Gyorsan improvizált tervemnek az a szerencséje, hogy az utóbbi hónapokban Azu közel egy fejjel magasabb lett nálam. Na szóval eget rengető tervem abból állt, hogy Elza-t szó szerint Aki-ra dobtam, míg jómagam Azu nyakában kötöttem ki,és csak röhögtem mint egy fába szorult féreg. Elza valahol a levegőben macskává alakult és hatszáz karommal kapaszkodott a szitkozódó Aki-ba, de rövidesen visszaváltozott és csatlakozott hozzám.

  -Bocs, de egy kicsit unatkoztam az előző órán, és valahogy fel akartam dobni a hangulatot- végül is ez nem volt akkora nagy hazugság, úgyhogy ok.

  -Azért ebbe engem is bele avathattál volna. Akkor nem is áll a házibuli pénteken?- na ebben az impróban viszont hazugság rejlett, de mivel történetesen csütörtök este repülnek Anyu-ék Apu bátyjáékhoz ez nem is olyan rossz ötlet.

  -Azt szándékomban áll megtartani, csak még nem hoztam fel. Na- leugrok a földre és párat hátralépve nézek testvéreimre -Benne vagytok?- vigyorgok mint a tejbetök.

  -Anyu-ék nem mennének bele- gondolkodik el Azu.

  -Amiről nem tudnak nem fáj- elmegyek közöttük (Aki is lerakta a földre Eliza-t) és hátranézve ellenőrzöm, hogy követnek-e -Viszont csak zártkörű bulira gondoltam. Nem akarom, hogy idegenek tébláboljanak nálunk- sikeresen nekimegyek valakinek úgyhogy innentől kezdve már csak előre fele nézek.

   Rajzon mivel egy fát kellett festeni nem volt semmi dolgom. A tanár ugyebár adminisztrált, segíteni nem tudtam ezért csak néztem ki a fejemből. Noé csendben mázolt mellettem (valami fekete cölöp amiből néhány bizonytalan vonal ered összevissza). Kísértetiesen hasonlít a stílusa az enyémhez. Hátborzongató, de valahol logikus. Észre se vettem, hogy nevetek amíg belém nem vágta a könyökét. Kezeimet a számra tapasztottam, megsüllyedtem a székben és rázkódó vállal néztem fel rá.
  -Akkor nevess ha tudsz jobbat- próbált szigorúnak hatni, de a szemei nevettek.
  -Pont azért vicces, mert nem tudok- feküdtem a padra. Furi. Amíg nem láttam meg a rajzát még ideges voltam, de azóta. Teljesen lenyugodtam -Tök ugyan úgy rajzolunk. Talán annyiban más, hogy én nem szoktam árnyékot rajzolni semminek.
  -Árnyék- ránézett a lapjára és megvakarta a fejét -Az a lombja- sóhajtott végül.
  -Mi- hajoltam én is a lap fölé -Az a fekete paca?
  -Ja az- vette el előlem a festményt. Kiegyenesedtem és nagy szemekkel néztem Noe-ra -Ez egy őszi fa, lehullatta a leveleit- mikor felfogtam a magyarázatot koppant egyet a fejem az asztalon. De csak úgy diszkréten.
  -Így már értem- tévedtem, jobban rajzol mint én. Nekem eszembe se jutott, hogy egy fának lombot rajzoljak. Legfeljebb a végén valami zöld pacnit.
   Szemeztünk egy kicsit. Az elején még mosolyodtunk, de egy idő után hirtelen elkomolyodott. Még csak tippelnem se kellett, hogy mire gondolt. Nagy igyekezetemben, hogy olvassak a pillantásában füleim denevér füllé kezdtek válni. Hallottam mindent, de csak rá koncentráltam. A szívverésére, levegővételére. Ahogy mindkettő megakadt egy kicsit amikor észrevette rajtam a változásokat. Már az előtt hallottam az izmok mozgását, hogy felemelte volna a kezét, de nem vettem le a tekintetem a szeméről amíg hozzám nem ért.
   Beledöntöttem a fejemet a kezébe és megremegtem. Hagytam, hogy megdöntse a fejemet és arrébb simította a hajamat a fülem elől. Gondolom vágott lett, pont mint a szemem. Valószínűleg már az orrom is kilapult egy kicsit.
  -Beszélnünk kell- suttogta. Felpattantak a szemeim és lefagytam.
   Nem mondott többet. Megszorította egy kicsit az arcomat, majd folytatta a rajzolást. Úgy ültem ott, mint aki karót nyelt. Szép lassan lenyugtattam az idegeimet és beengedtem a kinti történéseket. Megráztam a fejemet mire, minden egy csapásra visszatért a normális kerékvágásba. Az órára nézve megállapítottam, hogy mindjárt csöngetnek. Körülnéztem, de senki se figyelt rám. A köd felszállt a fejemből. Legalább azt már tudom, hogy nem kell félnem a válaszától, nem fog se megverni, se üvölteni velem.
  -Mindenki adja be a rajzot, ne felejtsétek el ráírni a neveteket- törte meg a csendet a tanárnő.
   Székek csikorgása és beszélgetés vette kezdetét. Noe is felállt. Én is felálltam, csak én nyújtózkodni. Éreztem ahogy megnyúlnak az izmaim. Szuper érzés ahogy az ember háta végigropog. Mosolyogva mentem oda a testvéreimhez, már mindketten kivitték a rajzaikat. Amikor Aki mellé értem átkarolta a vállamat és magához húzott.
  -Minden rendben? Elég feszült voltál mióta kikerültél a kórházból- borzolta meg a hajam -Most pedig úgy nézel ki mint akivel minden rendben. Beszéltetek?- ennyire látszik rajtam? Pedig azt hittem jól titkolom. Mosolyogva toltam el a fejemtől a kezét.
  -Még nem, de majd fogunk- öleltem meg. Nyilván meglephettem, de azért visszaölelt -Hiányzol bratyó- motyogtam bele a mellkasába.
  -Te is nekem, de hé- tolt el magától, hogy a szemembe nézhessen -Egyszer mindenkinek fel kell nőnie... Nekünk már így is túl hosszú volt a gyerekkorunk- mondta komolyan -Ha esélyt kapsz, ne hagyd elúszni- paskolta meg a vállam. Nem tudom honnan vette észre, hogy valami alakulóban van. Talán elbeszélgetett vele... Végül és volt ideje rá.
  -Rendben- elléptem mellőle és úgy mentem tovább mintha semmi se történt volna -Eliz?
  -Hm?- nézett rám a megszólított.
  -Nem kell beszélnünk. Viszont tudsz olyan helyet ahol nem tudnak kihallgatni?
  -Miért?- fordult felém teljes testtel.
  -Mert vele viszont fogok- mutattam Noe felé. A tanárnővel beszélt éppen, gondolom éppen leszidta őt a teljesítményéért. Valószínűleg inkább ránk figyelt mint a rajztanárra, mert felemelte a kezét és felénk intett, mintegy jelzésképp, hogy figyel ránk.
  -Értem- fordult vissza hozzám -Úgy tudom a suliorvos a következő órákban felvilágosítást tart a végzőknek a biztonságos szexről a végzősöknek. Ne- emelte fel a kezét -Ne kérdezd honnan tudom, csak tudom. Az orvosi szoba belülről zárható, ott majd beszélhettek. Tesin játszd el a hattyúhalált. Bár szerintem biztosan elenged titeket Jade tanár úr, ha elmagyarázod, hogy beszélnetek kell. Megérti.
  -Köszi. Akkor én mentem, bárki kérdezi csak mond nyugodtan, hogy fájt a hátam. A hallgatózó pedig majd csak követ. Szurkolj nekem- az utolsó mondatot már csak a fülébe suttogtam, hogy Noe még csak véletlen se hallja meg -Vagy tudod mit? Mond meg neki- itt megforgattam a szemeimet, mert mindketten tudtuk, hogy arra nem lesz szükség -Hogy beszéljen csak ő a tanárral, én addig az gyengélkedőn várom.
   És így is tettem. Mondjuk már becsöngettek, mire megtaláltam, de végül is a végeredmény számít. Míg vártam rá először becsuktam az ablakokat, majd lefeküdtem az egyik ágyra (három van) és a plafont néztem. Nem siette el a dolgát. Már vagy tíz perce feküdtem az ágyon mire megérkezett. Nem úgy nézett ki mint aki sietett. Légzése egyenletes volt és az ajtót is normálisan használta, nem erőszakosan nyitotta-zárta. Felültem ő pedig leült a középső ágyra (én a jobboldalin ültem). Vártam, de mivel elfelejtette bezárni az ajtót és amúgy se zárta be, felálltam és megtettem én.
  -Tényleg szeretsz?- kérdezte hirtelen. Ijedtemben ugrottam egy nagyot, nem számítottam rá, hogy ilyen hamar a mély vízbe ugrunk. Reszketeg sóhaj hagyta el az ajkaimat. Megfordultam és támasztékként nekidőltem az ajtónak, hogy leplezzem a remegésem.
  -Számítana, ha igen?- hangom remegett, de csak ennyi telik tőlem. Próbálok mosolyogni, de nem tudom, hogy ez mennyire jön össze.
  -Szavahihetőség szempontjából- neki bezzeg nyugodt a hangja. Kerülöm a tekintetét és nem válaszolok. Jobb lenne hamar túlesni rajtam, de valahogy igába szált a bátorságom -A múltkor még te mondtad, vagy hazudtál?
  -Hogy hazudtam-e? Kétlem- motyogtam, de biztos hallotta -Amikor beteg vagyok mindent kimondok ami az eszembe jut... Csak hát utána nem emlékszem semmire- adtam a tudtára -Úgyhogy, ja. Gondolom. Illetve tudom. Vagy valami ilyesmi...- hát ha tényleg olyan jó a hallása mint ahogy én azt gondolom, akkor jobban hallotta a szívverésemet mint azt, hogy mit mondtam. Szerintem fehérebb voltam mint a fal, ráadásul már a támaszték se fogta vissza a remegésem.
  -Miért félsz?- állt fel az ágyról.
  -Ne gyere ide!- nyújtottam ki felé a jobb kezem, a ballal pedig az arcomat takartam -Kérlek- leheltem magam elé, mire megállt -Amikor utoljára szerelmet vallottam csak Aki-n múlott, hogy nem verték szét a képemet, így azt hiszem nem annyira meglepő, hogy félek- keserű mosoly futott végig az arcomon, de eltüntettem róla. Noe egyértelműen nem haragszik rám, ha haragudna már rég megmutatta volna valahogyan -Nem tőled félek, csak ez a helyzet- nevettem fel idegesen -Egy kicsit kikészít. Még nem nagyon álltam készen lelkileg egy vallomáshoz, és nem szokásom elhamarkodottan cselekedni... Csak hát ez most így jött ki.
  -Ha nem félsz tőlem- szólalt meg egy rövid csendet követően -Akkor gyere ide- mondta.
   Leeresztettem a kezeimet és értetlenkedve néztem rá. Karjait széttártam, és beletellett pár másodpercbe mire rájöttem, hogy miért. Zavarodottan álltam meg előtte. Annyira meglepett, hogy gondolkodás nélkül megtettem amit kért. Egyszer csak felemelt a földről, és leült velem az ölében az egyik ágyra. Erősen tartotta a derekam, még ha akartam volna se tudtam volna kiszabadulni az öleléséből. De nem akartam és ez új volt. Kezeimet a mellkasára tettem és éreztem, ahogy egy rugóra ver a szívünk.
  -Tudod- dörmögte a fülembe -Én nem hiszek a szerelemben- ... -De ha tényleg létezik- mennyire reméltem, hogy ott van az a de! -Akkor biztosan szerelmes vagyok beléd.
   Ujjaimat az ingébe mélyesztettem, és alig mertem hinni a füleimnek. A szívem, ami egy pillanatra megszűnt dobogni újult erővel kezdett bele a sajátos ritmusára. Aztán elhagyott az erő és homlokom a vállára esett. A fejemben tűzijátékok robbantak egymás után, csak valami erőtlen nevetés hagyta el a számat. Na meg a szememet a megkönnyebbülés hatására a könny.
  -Tudod- mondtam mielőtt elkezdett volna vigasztalni -Én szeretek sírni. Úgyhogy ehhez hozzá kell szoknod- húzódtam el tőle. Könnyeimen keresztül felmosolyogtam rá, majd szusszantottam egy hatalmasat -Eskü, eddig a pillanatig eszembe sem volt aludni, de most?- ásítottam -Kedvem lenne átaludni a tesiket.
  -Megértem. Mostanában én se aludtam ki magam- feküdt hanyatt és engem is a mellkasára húzott. Kényelmesen elhelyezkedtem rajta és csak utána válaszoltam.
  -Nálam pont fordítva. Az utóbbi napokban be voltam gyógyszerezve. Túl sokat aludtam, de közben nem pihentem ki magam.
  -Akkor aludj egy kicsit.
  -Szavadon foglak- ásítottam -És Noe?
  -Hmm?- ő is perceken belül elalszik.
  -Mi most akkor... Járunk?
  -Igen- szorított magához -Legalábbis remélem.
  -Én is.
  -Akkor biztos- lazított a szorításán. Már majdnem elaludtam amikor finoman megrázta a vállaimat.
  -Hmm?- hümmögtem ezúttal én.
  -Ne nyissuk ki az ajtót?
  -Nem kell. Azu amint megtudja, hogy mi most éppen beszélgetünk rögtön idejön, hogy szétrúgja a segged- kuncogtam -De ne aggódj, csak akkor tenné meg, ha megsiratnál. Valamiért mindig úgy kezelt mintha az öccse lennék. Talán mert Aki is úgy kezel, én meg szeretem ha babusgatnak.- motyogtam már félálomban -De most aludjunk, majd ők felkeltenek.
  -Szép álmokat- puszilta meg a fejemet. Úgy látszik tanulékony.
  -Neked is.

10. Akkor is aludni fogok!

   Egyenletes csipogás olyan ismerős. Hol a francban vagyok? Szép lassan kinyitom a szemem. Hát ez nem a szobám. Oké, egyáltalán milyen nap van? Na jó, ez egyenlőre sztornó. Felülve meglepetten tapasztalom, hogy valószínűleg egy kórházban vagyok és Ai az ujjaimat markolászva nyöszörög. Azon a kezemen ahova egy tűt döftek bele. Huh, oké. Nem ájulok el!
   Fájdalomcsillapítót nem adagolhat, mert határozottan érzem a hátam minden egyes négyzetmilliméterét. Hát, határozottan a fájdalom tengerén hánykolódik. Szitkozódok egy párat, csak úgy szelíden mint egy taxisofőr a dugóban.
   -Ao?- hallom Ai suttogását. Sikeresen felébresztettem szegényt.
  -Gyere csak prücsök- nyújtom felé a karomat. Szemeit dörzsölgetve feláll és szerencsére nagyon óvatosan befészkelődik a karomba.
  -Jól vagy?- fél álomban van, de azért még nyitva vannak a szemei és a tenyerét a homlokomra tette -Már nem forró.
  -Azért próbálj meg nem ficánkolni, mert a hátam az kivan. Mióta vagyok itt?- megrázom egy kicsit, mert ez azért fontos.
  -Tegnap óta, még csak szerda van. Anyu most ment ki egy kávéért. Aludhatok?- kicsit morcos a hangja, de mosolyog.
  -Aludj csak, majd én őrzöm az álmodat Csipkerózsika- nem kellet többet mondanom, azonnal elaludt.
   Éppen azon gondolkodtam, hogy megéri-e hátradőlni amikor Anyu benyitott. Meglepődött, nem számított arra ami a szeme elé került. Mielőtt mondhatott volna valamit a szám elé emeltem a mutató ujjamat. Elmosolyodott.
   Az ágyam mellé sétált és megnyomta a nővérhívót. Ő is ellenőrizte a lázamat, majd leült oda ahol az előbb Ai volt.
   -Végig veled volt, csak az éjszakára vittük haza, de az se biztos, hogy aludt valamennyit- suttogta -A többiek is jönni akartak, de őket berugdostuk a suliba. Apád már elment értük.
  -Mi az orvosi diagnosztika?- kérdeztem az éppen bejött nővértől. Először megnézte a kartonom, csak utána válaszolt.
  -Megfázás. Azt gondoltuk, hogy elfertőződött e sebe, ezért volt a nagy ijedtség, de vaklármának bizonyult. Addig nem mondhatom biztosra míg az orvos még egyszer meg nem vizsgálja, de valószínűleg az éjszakát már otthon töltheti- mondta az asszony -Fáj valamije?
  -A hátam. És talán szédülök. Még nem próbáltam meg felállni- bólogatott párat és elment megkeresni a doktort.
  -Átvegyem?- simogatta meg Ai fejét Anyu.
  -Nem kell. Tennél egy párnát a hátam mögé?- kérdeztem Anyu-t, de választ nem kaptam, mert alig fél óra alvás után Ai kinyitotta a szemeit és ásítozva nyújtózni kezdett.
  -Feküdj csak le Bátyó, én majd melléd fekszem- motyogta.
   Pár perccel az után, hogy Ai elaludt nekem is lecsukódtak a szemeim. Ezúttal semmit sem álmodtam, csak a monoton pittyegés volt a nagy sötétségben, ami egy kicsit furi volt, de megnyugtató is.
   Nem sokáig aludhattam. Rázogatásra ébredtem, még szerencse, hogy nem ijedtem meg annyira, hogy felüljek, mert akkor Ai-t is megint felébresztem. A doki (negyvenes éveinek közepén járhat, enyhén őszülő égimeszelő) hozott egy kerekesszéket és azon elvitt pár vizsgálatra. Miután megállapította, hogy nagyon gyorsan gyógyulok, minden rendben, visszavitt a szobámba ahol már ott volt mindenki.
   Miután kitessékelte Aki-t és Azu-t, (Ai még mindig húzta a lóbőrt így ő maradhatott elmondta, hogy amennyiben a hét végéig nem erőltetem meg a hátam, ergo ágyban maradok a lehető legtöbbet, már most hazamehetek és a jövő héten pedig suliba. Azt is hozzátette, hogy ha így halad a gyógyulásom mire felkelhetek az ágyból csak a hegek bizonyítják majd a balesetet.
   Még beszélt egy kicsit Anyu-val, meg kitöltetett vele pár papírt és magunkra hagyott minket.
  -Ez a hónap neked nagyon összejött fiam- dörmögte Apu és beállt a leellenőriztük le Ao lázát sorba.
  -Nekem mondod? Azt se tudom, hogy miből hol tartunk a suliba- nyögtem kínlódóan, mert ilyen se volt még, de nem nagyon tetszik.
  -Szerencsére vannak testvéreid akik a te kis kalandjaid közben végig suliban voltak- mondta a szigor megtestesítőjét alakítva Apu -Jól jött, hogy nem Yuki agykapacitását örököltétek- lökte meg egy kicsit a vállam.
  -Hallottam- upsz. Ilyenkor jön jól, hogy a szüleim ilyen kibírhatatlanul szeretik egymást. Elég egy kis csók és máris elfelejtődik, hogy az előbb még vihar készülődött. Csak az a baj, hogy ha egyszer elkezdik nehezen állnak le.
  -Khm- néztem máshova, mondjuk le, Ai fejére -Nem akarok megzavarni semmit, de tényleg, viszont abbahagynátok? Aludni szeretnék, de az úgy nem megy, hogy ti ott közben egymásnak estek- pirulok mint a... Paradicsom? Nem inkább csak úgy nézek ki.
  -Jól van na, abbahagytuk- KUNCOGTA Anyu, de azért adott még egy jó nagy cuppanóst Apu szájára.
  -Ezt azt hiszem nem akartam hallani...- bámultam színpadiasan magam elé.
  -Jól van Humor Herold ideje felöltözni- borzolja meg jóapám a fejemen lévő kóccsomót. Jut eszembe. Mostantól tényleg odafigyelek a rendszeres hajmosásra. A fene se gondolta volna, hogy ilyen undorító lesz ez a szénaboglya, ha öt napig nem mos az ember hajat. Vagy négy? Lényegtelen, szombat volt szerda van és úgy érzem önálló életet él a fejem.
  -És mégis mibe?- kérdésem költőinek szánom, de végül aktualitását fejezi ki amikor a szüleim egymásra néznek nagy szemekkel.
  -Megkérdezem a dokidat, hogy átváltozhatsz-e, ha igen úgy jössz haza, ha nem hazaugrok valamiért- bólint egyet Apu, és már itt sincs.
  -Őszintén megmondom, mi úgy gondoltuk, hogy még benntartanak- ült le mellém a bal oldalamra Anyu -Szabad- kiáltott fel, mert abban a pillanatban, hogy lerakta a fenekét mellém kopogtak az ajtón.
  -Csak mi vagyunk azok- nyit be Aki -Hogy vagy?- alig tudja befejezni kérdését Azu nagy átéléssel löki félre az útból és Ai-ra ügyet sem vetve vetődik mellém amit három pár hatalmas szemmel és egy fájdalmas nyögéssel díjazunk.
  -Minden rendben? Nem fáj semmid? De most komolyan, minden-minden oké?- hadarja el max két másodperc alatt a kérdés arzenált.
  -Huh, igen. Nyugi, nem fogok meghalni. Inkább te, vegyél már levegőt- mosolygok rá. Ai balomon, inkább úgy dönt, hogy elhagyja a süllyedő hajót és Aki karjaiba veti magát, hogy jó majom módjára felmásszon a nálánál kétszer akkora bátyjának a mellkasára csak hogy tovább aludjon -Nem hallottad a dokit? Ma már haza is mehetek.
  -De hallottam, viszont ki az a hülye aki hisz egy sarlatánnak miután az öccsét mentővel viszik a kórházba?- teljesen beleélte magát az anyatigris szerepébe.
  -Az a doki nem sarlatán, én pedig a bátyád vagyok. Az meg ott a húgod akinek a gyomrába mélyesztetted a térdeidet- bökök fejemmel (még mindig mosolyogva) az immár csukott szemmel agonizáló Ai-ra.
  -Az most majdhogynem lényegtelen. Túléli, térjünk csak vissza rád- legyint egyet a kezével. Anyu közben felállt és kiment a szobából, mert csörgött a telefonja -Mi is történt tulajdonképpen hétfőn? Farkas barátod égen földön keresett és addig nem is tudtunk róla, hogy hazamentél míg Anyu fel nem hívta Akira-t. Már kezdtünk pánikba esni és a két hülye majdnem egymásnak esett- pilóka what?
  -Ácsi, kik és miért estek egymásnak- pillantgatok szigorúan egyetlen perpill feltűnően másfelé néző bátyám felé -Az iskolában?!
  -Mondom én, ez a két hülye. Aki és az a farkasfiú- magyaráz tovább Azu. Észre se veszi, hogy nem is rá figyelek -Csak azért álltak meg egymás lökdösésénél, tiszta röhej volt az egész, mert Anyu felhívta Aki-t. Aztán meg persze alig lehetett őket a suliban tartani- mérgelődött én pedig lefagytam. Mégis mi a faszért csinálta ezt Noe?! -Aztán még az a csávó... Mindegy, farkasfiú, na neki még volt képe kihisztizni, hogy hazavigyük, mert mindenképpen beszélni akart veled- azt hiszem ennél a pontnál vesztettem el a cérnát. Azu még az után is hisztizett, hogy Anyu visszajött, tényleg pont leszarta, hogy senki se figyel rá.
   Aki Ai-val a karjában ringatózott, talán egy kicsit bűntudatosan a szoba tőlem eső legtávolabb sarkában, Anyu engem nézett megfejthetetlen tekintettel, én meg őt néztem tátott szájjal és azon gondolkoztam, hogy mégis mi a jó kibebaszott kurva élet folyik itt. Na így talált minket Apu amikor jó másfél órával később megjelent egy táskával (abban volt ruha és cipő ami végül valahogy rám is került) a kezében. És hogy Azu miről is beszélt? akkor éppen azt ecsetelte, hogy az egyik kilencedikes teherbe esett,aki történetesen nyúl úgyhogy sokas ikreket vár. És hogy honnan tudom? Arról fogalmam sincs, mert még mindig magam elé meredtem.
   Noe nálunk járt. Amikor beteg voltam. És amikor én beteg vagyok, mindent kimondok amire éppen gondolok. Basszus, nekem végem! Az egyszer hót ziher, hogy én ott szerelmet vallottam, minimum közöltem vele, hogy bejön. Asszem... Igen ezaz. mostantól magántanuló leszek, mondjuk úgy... Örökre! Igen, ez határozottan kitűnő ötlet. Már csak ki kell találnom egy elfogadható indokot. Elhiszik, ha azt mondom zaklatnak a melegségem miatt? Lenne alapja de... Basszus tudják, hogy Akira mindenkit kinyír aki bántani merészel, nem vennék be! 

9. Lázálom

   Álmomban Noe az ágyam szélén ült és csak nézett. Én is néztem. A fülbevalóit kiszedte, haja is csak a természetétől adódóan állt a szélrózsa minden irányába. Csak néztük egymást, és ő szólalt meg először. Nagyon fura álom volt, mert azt kérdezte miért futottam el. Válaszoltam is neki, azt hiszem azt, hogy nem akarom, hogy utáljon. Erre ő megint kérdezett, ezúttal azt, hogy már miért utálna. Nagyon sokáig nem válaszoltam. Még egyszer megkérdezte, de ezúttal az arcomat is megsimogatta. Elmondtam neki, hogy szeretem. Hogy mielőtt felfoghattam, vagy megakadályozhattam volna már szerettem.
   Sírtam és egyre csak a szeretlek és a sajnálom szavakat ismételgettem, de nem hagyta abba az arcom simogatását. Egy idő után megunhatta, mert kitakart és az ölébe vett, hogy ott ringasson. A pólójába zokogtam, hangtalanul, de végtelen fájdalommal vegyítve, ő pedig egyre csak ringatott és ringatott.
   Jóleső melegség áradt belőle, pedig én is majd meggyulladtam. Egyenletes dübörgés, ahogy fejemet a mellkasába passzíroztam, aztán eltűnt. Minden sötétté vált és mire újra világos lett már a takaró alatt vacogtam a hidegtől. Egyedül. Se Noe, se Anyu. Senki se volt mellettem. Ha esetleg kiabáltam volna valaki mellém jön, de az nem ő lesz. Szuggeráltam az ajtót, hogy nyíljon ki, de az csukva maradt. Egyenletes kopogás ahogy a szél az ablaknak veri az esőcseppeket, de ezen kívül? Mindenhol csend, csak én sípolok minden egyes lélegzet vételemnél.
   Legközelebb amikor magamhoz tértem még mindig hideg volt. Nem is a hideggel volt bajom. A szemem égett, nem tudtam kinyitni, valaki meg a mellkasomnál motoszkált. Langyos, sima érintés ahogy nekem nyomnak valamit. Meg akarom kérdezni, hogy ki az, és mit akar, de a torkom üvegszilánkokkal van tele. Sok pici szilánk ami nyeléskor és levegő vételnél is kész kilyuggatni a torkomat.
   Hangokat hallok. Anyu, Apu és egy idegen, talán egy nő. Anyu sír, Apu azt kérdezi mikor jövök rendbe. Valaki a kezemet fogja, hát megszorítom. Hálából összenyomja azt, de valami meleg ér a homlokomhoz. Beszél hozzám, Anyu az. Azt mondja minden rendben, meggyógyulok, de én nem érzem magam betegnek. Nem.
   Úgy érzem már meghaltam. Meghaltam és valahogy a testembe ragadtam. Elmondanám neki is ezt, én tényleg! De a torkomban még mindig szilánkok táncolnak, legalább a szememet ki tudom nyitni. Mintha egy kaleidoszkópba néznek, mosolygok, mert gyönyörű. Végre valami ami tetszik. Mély levegőt veszek, hogy elmondjam ezt Anyu-nak is, de levegő helyett homokkal telítődik meg a tüdőm, úgyhogy köhögök. Köhögök és elfordulok Anyu-tól, mert valami itt nagyon nincs rendben.
   A torkomat kaparom és könyörgök magamban, hogy legyen már vége. Anyu most már hangosan zokog, én remegek. Az idegen? Apu-val beszél. Kórházat és mentőt emlegetnek, de nem értem tisztán. Minden mintha egy szűrőn folyna át. Szép lassan, én pedig újra kapok levegőt. Visszadőlök a hátamra és Anyu-t keresem a kezemmel, de őt már nem találom.
   Érdes, bőrkeményedésekkel teli erős kéz emeli fel az enyémet, és Aput hallom. Ezúttal ő mondja, hogy minden helyre fog jönni, de kérdem én van-e itt bárminek is helye? Van-e valami amit egyáltalán el lehetne rakni? Sehol semmi, ő sincs itt. Kiabálás, ezúttal egy kemencében vagyok. Valami erővel szétfeszíti először a jobb majd a bal szememet. A kaleidoszkóp fehérré változik, minden szín eltűnik belőle, akárha a nap felé tartod.
   Nem is kiabálás. Ebben a hangban nincs semmi emberi. Tudom már, mentő! Ez egy mentő szirénája. Minden hangot elnyom, még a szívverésemét is. Semmi más, csak a meglepően nyugtató sziréna. Az utolsó gondolatom mielőtt elnyel a sötétség az, hogy szeretem a szirénát, úgyhogy mosolyogva alszom el.
   Egyenletes pittyegés. Kinyitom a szemem, de eltűnt a gyönyörű kaleidoszkóp. Egy fehér szoba. Biztos a kórházban vagyok. Hosszú idő óta először nem fázok és nem is sülök meg. Körülnézek, egy órát keresek. Megtalálom, azt mondja fél egy. Kinézek az ablakon, sötét van és esik az eső. Biztos este van, nincs bent senki. Felülök és a kezemre nézek. Egy bazinagy tű. Hogy mi? Még egyszer leellenőrzöm, de tényleg infúzióra kötöttek. Én ezért még megölök valakit.
   Gondolom, és ezúttal normális álomba merülök. Nem látogat meg senki, minden csendes és békés. Csak a hátam fáj egy kicsit.

8. Hétfő 2/2

   Rázogatásra ébredtem. Lustán a hátamra fordultam az ágyamban, és még mindig csukott szemmel felültem. Beletellett két pislogásba míg rájöttem, hogy a suliban vagyok, és még azt is felfogtam, hogy valaki betakart egy pokróccal. Körülnéztem, hogy mégis ki a franc volt aki felébresztett és mellettem guggolva Aki csaját azonosítottam be elkövetőként. Morcosan hunyorítottam és mivel még mindig nem tudom a nevét enyhén nagyon álomittas hangon inkább csak ennyit mondtam:

  -Mi van?- igen kövezzenek meg a bunkósságomért, de könyörgöm, kellett neki felébresztenie.

  -Csak egy kicsit beszélgetni akartam veled- mondta ezt úgy mintha, nem is tudom az ő öccse lennék. Körülnéztem, de, hogy hova tűnt Noe az kérsz rejtély -Ha őt keresed leküldtem hagy focizzon- bökött a háta mögé. Ott volt, éppen jó kutyához mérten kergette a labdát, közelébe alig mertek menni. Pedig azt hittem, hogy az a kis játszmánk megmutatta nekik, hogy jobban hasonlít lelkileg egy golden retrieverre mint egy farkasra. Sebaj, több ideje lesz velem lógni, és akkor legalább majd nem fogok magányos lenni.

  -Ja, igen bocs. Mit is akartál?- rázom meg a fejemet,mert egy kicsit elkalandoztam

  -Beszélgetni- ül le mellém mosolyogva. Egy perc kínos csönd után (legalábbis számomra tuti az volt) megunom a hallgatását.

  -Akkor mond.

  -O persze. Tudod lehet, hogy ez egy kicsit furcsa lesz, és ne értsd félre, de te még véletlenül se a lányokra buksz ugye?- reménykedik. Körülnézek, keresve egy kamerát, vagy valami felvevő eszközt, hogy hátha valami szivatás-e ez, de semmi ilyesmit se találok.

  -Miért is kérdezed?- hajolok közelebb hozzá, immár sokkal éberebben.

  -Mert van egy barátnőm, akinek igencsak bejössz, de akármennyire is próbálom vele megértetni, hogy te a másik csapatban játszol nem fogja fel. Na? Van valami esélye?- legyint a kezével, egy amolyan ez most nem fontos féle képpen.

  -Nem hiszem- fújom ki szégyenemben a levegőt -Akira... Ő más. Ő biszex aki a lányok felé húz. De én?- basszus ezt még senki se kérdezte, és bár nem titkolnám, de akkor is. Úgy érzem menten elsüllyedek -Nem úsztam meg ennyivel. Soha a büdös életben nem tettszett úgy még lány, és ha eddig nem tetszett már nem is fog- a pálya felé irányítom a szememet, hogy ne kelljen rá néznem, és lefagyok. Noe engem néz, és basszus! Valószínűleg az egészet hallotta!

   Kihúzom magam és egy kicsit harciasan, ámde pipacsvörös fejjel bámulok vissza.

  -Mi a baj? Ó hogy az a!- na ez meglepett, neki meg mi baja? Felé fordultam, de ő is Noe-t nézte -Na ő aztán tuti hetero! Bocsi, azt hittem, nem hall el idáig- fordult felém. Kedvesebb, mint azt gondoltam volna, mert süt az arcáról az aggódás. Megértem, a pirosság valószínűleg az északi sarkra költözött, és helyet cserélt a hó színével az arcomon. Egy kicsit kiütött az előbbi beszámolójával, de kibírom. Most legalább nem vallottam mielőtt megtudtam, hogy a kiszemeltem hetero.

  -Túlélem. Ez most egy kicsit bunkó lesz, de mi is a neved?- állok fel, mert látom, hogy Noe a lépcső felé igyekszik. Még csak sétál, de meg merem kockáztatni, hogy nemsokára már futni fog. Mégpedig felém, és nem akarom tudni, hogy most csak üvölteni fog-e velem, vagy pedig csak megverni. Egyiket se akarom megvárni.

  -Elizabeth. Hívj csak Eliza-nak- mondja meglepetten.

  -Na akkor Eliza. Mond meg Aki-nak, hogy nagyon fáj a hátam,és sürgősen haza kellett mennem jó? Ami pedig itt történt köztünk marad, és csak, hogy tudd, nem egy szörnyeteg elől menekülök. Hidd el, ha egy veréb közelítene felém így- mutatok a most már futó pasira -Akkor is kereket oldanék. Inkább nem akarom tudni, hogy mit akar, de beszélgess vele nyugodtan, nem fog bántani. Akkor én most elmentem, viszlát- kapott két puszit is, csak mert ilyen megértő és kedves volt majd én is futni kezdtem. 

   Egy zsákutcába. A kurva életbe. Vérbeli zsákmány állatként néztem körül, valami kiutat keresve, mert mindjárt itt a fal, mögöttem meg már hallani Noe káromkodásait. Megértem,én is bevertem pár helyen a lábamat, de az adrenalintól nem érzem egyenlőre a fájdalmat. Basszus! Elértem a falat, de még mindig semmi. Megfordulok és a hátamat a falnak vetve farkasszemet nézek a farkassal. Haha, de vicces, basszus, hogy én milyen gyáva kisegér vagyok! Egér,ez nem is olyan rossz ötlet.

  -Arrivederci!- intek felé, majd egérként elhúzom a csíkot. Mondjuk a soha viszont nem látásra-t még oda vethettem volna, de már veszélyesen közel járt és nem mertem kockáztatni.
   Szerencsém van, mert valamikor Eliza-val való beszélgetés közben Jade elengedte az osztályt, úgyhogy az ajtó nyitva volt mikor odaértem. Befutottam egy bokorba, majd rövid gondolkozást követően az esőre való tekintettel, meg persze tapasztalatra alapozva, kolibrivé változva folytatom az utamat az osztályba. A kolibri esőerdőben él, és madárként hamarabb haza találok ugyebár. Miután magamhoz vettem a táskámat, és felvettem a kabátom, hogy ne kelljen másnak hazacipelnie a cuccom és hazarepültem.
   Kulcsom nem volt, mert könyörgöm minek, ha a testvéreimnél mindig ott van, úgyhogy bőrig ázva bekopogtam. Ilyenek ezek a hétfők, ráadásul már megint elmenekültem, ahelyett, hogy megbeszéltük volna a dolgokat. Bő egy percnyi ön ostromolást követően Anyu kinyitotta az ajtót. Rám nézett. Meglepődött, de beengedett. Figyelte az arcomat, miközben mindent leraktam a földszinti szobában, de egy szót se szólt.
  -Azu-ék kérdezik, azért jöttem haza, mert fáj a hátam- mondtam neki csendesen.
  -Legalább most nem ütöttek el- hozzám jött és megfogta a fejemet, hogy a szemébe nézzek -Mi a baj?
  -Eliza össze akart hozni az egyik barátnőjével de mindenek előtt megkérdezte, hogy szeretem-e a lányokat- kezdtem bele a történetbe -Mondtam neki a csúf igazságot, hogy esélye sincs a csajnak, de arra nem gondoltam, hogy a majdnem száz méterre lévő Noe meghallja- mosolyogtam kínomba -Tudod mint ma kiderült ő farkas, és kurva jó a hallása.
  -Ao!- szólt rám kedvesen, de határozottan.
  -Bocs, nagyon jó. És hát ezt követően Eliza közölte, hogy na ő tuti hetero, én pedig elmenekültem mielőtt Noe elkaphatott volna, de igazad van. Most legalább hazataláltam!- és itt törött el a mécses.
   Újra Anyu karjai közt sírtam, de ezúttal a lábam felmondta a szolgálatot és a hideg csempére estem volna ha Anyu nem tart meg, de mivel szorosan fogott csak szépen lassan leereszkedtünk. Bőgtem egy kicsit, cseppet sem férfihoz illő módon, de egy buzitól ez nem olyan fura.talán fél óra múlva csendesedtem el, akkor is csak azért mert fagyni készültem. Anyu a fejemet simogatva rosszallóan jegyezte, hogy lehetett volna több esze, mintsem hagyni, hogy csurom vizesen a hideg kövön fagyoskodva fázzak meg.
  -Na menjél fürödni,majd én hozok neked pizsamát és valami teát- adott puszit a homlokomra és kiment.
   A fenti fürdő se kicsi, de Anyu klausztrofóbiája miatt az alsó óriási. Bal oldalt egy hatalmas tükör, előtte a nagy családra tekintettel egymás után sorba négy csapból lehet folyatni a vizet, egy a tükör méretével megegyező enyhén befelé lejtő téglalap alakú medencébe. Előtte két méter vastag üres tér, a falon az ajtóval szemben, pedig törölköző tartó. A kádat, ami egyébként a szoba felét elfoglalja és teli van masszírozó egységekkel, két zuhanyfüggöny takarja el. Na igen. Anyu és a klausztrofóbiája.
   Mire végeztem a fürdéssel a tükör teljesen bepárásodott. Megtörölköztem, és felvettem a pizsamát, amit Anyu behozott, majd keresni kezdtem a hajszárítót.Tiszta homály volt minden, ráadásul a testem is nehéz, a sebem felszakadásáról meg csak annyit, hogy a kád rózsaszín volt a vértől és szédültem. Hogy a láztól vagy pedig a vérveszteségtől, azt nem tudom, de legalább miután megtörölköztem elállt a vérzés.
  -Anyu!- krákogtam az ajtót kinyitva, ahonnan jóleső hideg özönlött be az eddig szaunaként viselkedő fürdőbe. Megköszörültem a torkom, és ezúttal halhatóan is megismételtem.
  -Igen?- amint elém ért rögtön a homlokomra tette a kezét, és jólesően bújtam a hideg érintésébe -Tudtam, hogy lázad lesz.
  -Nem találom a hajszárítót- motyogtam.
   Miután elővette (a csap alatti szekrények egyikében volt) megszárította a hajam. A hajam családunkban egyedül álló képviselet, mert míg a többieké egyenes, az enyém, ha eléggé megnő, mint például most, akkor erősen göndörödik. Vizesen a vállamig, és talán még az alá is leér, de most, hogy hajszárítóval meg lett szárítva a füleim körül göndörödik. A nagyi szerint olyanok mint a csigák és igazat kell neki adnom.
  -Hiányzik a Nagyi- mondom ki ami a fejemben van.
  -Menj fel a szobádba és takarózz be. Én addig megkeresem a telefont és felhívom neked- borzolta össze a hajamat, én pedig bólogatva megtettem amit kért, bár a lépcsőn kénytelen voltam igénybe venni a vállát, mert a szédülés erőtlenséggel párosult.
   Miután betakargatott elment megkeresni a telefont, ami tulajdonképpen mindig a hátsó kertre nyíló ajtó mellett van a töltőjén, de ezt folyamatosan elfelejti. Mire belépett a szobába, már a Nagyival beszélgetett. Birtoklóan nyújtottam a kezem felé és mellém ülve belehelyezte a készüléket. Miközben elsírtam neki az életemet, és megbeszéltük, hogy neki milyen, illetve mikor látogat meg minket (leghamarabb jövő nyáron, de az is lehet, hogy csak az azutánin) Anyu végig simogatta a fejem.
   A vége fele mindkettővel megígértettem, hogy legfeljebb csak Apu-nak mondhatják el azzal a feltétellel, hogy ő se adja tovább. Elköszöntem a Nagyitól és Anyu kezébe adtam a készüléket, aki szép csendben magamra, hagyott, hogy ő is beszélhessen az anyjával. Sokáig nem jött vissza, én pedig nem tudtam elaludni a járó kerekeim miatt. Sokszor átgondoltam, hogy milyen arcot vágott a tesi teremben, Noe, de mindannyiszor arra jutottam, hogy semmi fenyegető nem volt az arcmimikájában. Ettől függetlenül jól tettem, hogy elfutottam, mert nem bírtam volna ki, ha valami bántót mond.
   Gondolataimat a kopogás, majd Anyu és a kezében lévő tea és gyógyszer szakította félbe úgyhogy nagy nehezen felültem.
  -Tessék, idd meg mind. Már csak langyos, nem kell visszafognod magad- adta a kezembe a bögrét -Hoztam lázcsillapítót is, ez majd segít elaludnod. Nekem el kell mennem Ai-ért és a testvéreidért. Meg leszel addig?- kérdezte miután megittam a teát és bevettem a gyógyszert.
  -Ha ez tényleg segít elaludnom akkor öt percen belül már megleszek egyedül is. Hulla vagyok, ráadásul a torkom is fáj.
  -Holnap elviszlek orvoshoz, nem mész suliba úgyhogy aludj csak nyugodtan.
   Megfogadtam a tanácsát és mire kiment az ajtón én már szinte elájultam.

8. Hétfő 1/2

   Hát igen, egy kicsit meglepődtem. Az új tanuló egyértelműen Noe volt. A haja, a füle, meg a ruhája összezavart, de a szemei elárulták. Sose láttam az övén kívül ilyen színűt, és erősen kétlem, hogy ez csak véletlen egybeesés lenne. A teremben először néma csönd, majd röhögés terjedt szét. Ez a nap biztosan a röhögjünk Ao-n világnapja.
   Vörös fejjel ültem le, és a csöngőig magamba mélyedtem, de amint meghallottam azt az irritáló hangot felpattantam és tanárt diákot leszarva húztam magam után Noe-t. Először nem tudtam merre menjek, de végül a tető mellett döntöttem biztos ami biztos alapon, mert ki az a hülye aki zuhogó esőben kimerészkedik oda.
   Picit tévedtem, mert páran voltak ott (cigiztek) az esernyőjüket tartva, de biztos távolságra mentem tőlük, és az eső is elnyomta a hangokat.
  -Mit keresel te itt?- támadtam le azonnal.
   Lustán zsebre tette a kezeit és csak utána szólalt meg fülig érő szájjal.
  -Ide járok- villámokat szóró szemekkel néztem rá, úgyhogy egy sóhajtás után már nyugodt, de barátságos arckifejezéssel folytatta. Legalábbis úgy látszott nagyon erősen próbált nyugodtnak látszani -Claire férje itt tanít és amikor a hétvégén szóba került náluk, hogy mi történt az elütött macskával a személyleírás alapján felismert. Úgyhogy úgy döntöttem megéri a suliba jönni.
  -És miért nem voltál eddig suliban?- értetlenkedtem, mert már tényleg, miért?
  -Könyörgöm az osztály egyik fele barom, a másik pedig fél tőlem. Ilyen helyzetben ki az a hülye aki nem használja ki azt, hogy akár magántanuló is lehet?!- vágott savanyú pofát.
  -Hé!- tiltakoztam, mert például Josh baráti társasága elfogadható.
  -Az az egy kettő aki normális meg megtalál otthon is- vonta meg a vállát.
  -Szerintem a suliban pont az a jó, hogy nem otthon unatkozik az ember. Itt legalább látni, hogy van aki még nálad is nyomorultabb.
  -Ez igaz, de nem szeretem a szabályokat-  ez a mostani kinézetéből is megállapítható. Nem hiszem, hogy jóban lenne a házirend a külsejével.
  -Én tudom, hogy nagyon szeretni való ember vagyok, de azt hiszed elhiszem, hogy csak a sziporkázó személyiségem miatt döntöttél úgy, hogy suliba fogysz jönni?- vágtam egy kicsit hitetlenkedő, fejet, de egy részem ami az Anyu-val folytatott beszélgetés során éledt fel dorombolni tudott volna a gyönyörtől.
  -Na jó, azt hiszem az is közre játszott, hogy az utolsó kémia dogám egyes lett- a fejem felett elnézve mondta mindezt, de inkább tűnt egy csintalan kisgyereknek, mintsem egy bűnbánó gimisnek. Főleg a vigyorának köszönhetően.
  -Ezt már inkább elhiszem- bólintottam -Most viszont menjünk vissza a terembe, mert nem tudom mi a következő óra. És a seggem is mindjárt befagy- látványosan megborzongtam.
  -Dettó.
   A terembe visszatérve testvéreim majdnem letámadtak, de a becsöngő és a húgyhólyagom (ami úgy döntött leadna valamennyit a súlyából) megakadályozták őket ebben. Sietősen a gondjaikra bíztam Noe-t és kilőttem a mosdók felé. Dolgom végeztével szökdécseltem visszafelé amikor összefutottam egy lepedőt cipelő rajztanárral.
  -Eltekintek a felett, hogy már becsöngettek, mert amúgy is meg kell kérjelek, hogy öltözz át- nyomta a kezembe azt a fehér szart -Az alsónadrágot magán hagyhatja, de azon kívül mindent vegyen le, és valahogy úgy kösse ezt magára, hogy az egyik vállán, meg a csípőjén legyen megkötve. Felőlem az is jó, hogy ha más hogy oldja meg, de nézzen ki olyan görögösen. Fél óra múlva maga után küldök egy lányt, hogy segítsen, ha nem ér vissza- az utolsó mondatot már csak úgy tessék lássék közölte, mert közben tovább ment az osztály felé.
   Okééé. Akkor most szépen lassan mehetek vissza a mosdóba. A dolog nehezebbnek ígérkezett mint gondoltam, mert a lepedő, de az is lehet, hogy inkább függöny, nagyobb volt mint azt elképzeltem. Először magam köré csavartam mint a lányok a törülközőt, de eszembe jutott, hogy mit mondott a tanár. Emlegetett valamit a vállaimmal kapcsolatban, úgyhogy levettem és újra kezdtem.
   Megfeleztem a törcsit,vagy mit, hosszában és valahol a közepénél a derekam köré tekertem egyszer és a felfelé eső csücsköknél megfogva megkötöztem a vállamon. Egész jó lett, de azért a kényelem érdekében az alsó csücsköknél is összekötöttem, hogy azért ne villantsam az egész mellkasom, ha megmozdulok. Nem hiszem, hogy elértem a célomat ezért a tükört nézegetve gondolkoztam amikor kopogtak és választ nem várva benyitott az illető.
  -A tanárnő küldött, hoztam biztosító tűűűűket- asszem egyértelmű, hogy mikor fogta fel Azumi, hogy mi van rajtam -Hát az egyszer biztos, hogy ezek után nem tudod majd levakarni magadról a csajokat- mondta faarccal, de alighogy elhallgatott a földre esett a rá telepedő röhögő görcstől -Már bocs, de ez hihetetlen! Még szerencse, hogy nincs a tanmenetben akt rajzolás.
  -Inkább használd azokat a szarokat és menjünk be az osztályba- sziszegtem az ajtót nézve. Ha a mai nap még egyszer nevetni fog rajtam valaki szerintem elsírom magam. Mi a fasz van mostanában az életemmel?!
   Költői kérdésemre választ nem kaptam, tekintettel arra, hogy csak magamban tettem fel, de Azu megérezhette a hangulatomat, mert ezek után nem szólalt meg többször. Ruháimat kérés nélkül összehajtogatta és a magával hozott tornazsákba tette majd a terem felé vettük az irányt.
   A földre szegezett tekintettel vánszorogtam, de Azu megtorpant és egy puszit nyomott az arcomra. Döbbenten figyeltem  távolodó alakját. Ritkán szokott ilyesmit csinálni, úgyhogy kifejezetten boldog voltam, mire én is beértem a már hőn áhított osztályba. Öltözetemről megfeledkezve szökdécseltem a tanár felé amikor feltűnt a csönd. Mind engem néztek, némelyik tátott szájjal, és valahogy éreztem, hogy csak az ördögöt festettem a falra a WC-ben.
   A legszörnyűbb az egészben, hogy Aki kezdte a röhögést. Ha legalább valamelyik liba indította volna szabadjára az áradatot talán még kibírtam volna, de nem. Tisztán kivehető volt az a máskor vicces, jellegzetes röfögés ami a száját elhagyta a pillanatnyi csend után. Kezeimet ökölbe szorítottam és tűrtem az egészet, mert valahol igazuk volt, tényleg nevetségesen néztem ki. A hajam ráadásul az utóbbi időben egy kicsit nagyon megnőtt és most a vállaim felett göndörödött az időjárástól. Mint valami megelevenedett ókori görög portré, úgy néztem ki.
   Azu félve pillantott rám, már akkor is a helyén ült amikor beléptem az ajtón. Mielőtt elbőgtem volna magamat jól kiérdemelt boldogságukat élvező kortársaim előtt megfordultam és nagy levegőt vettem. Viszont a sebemre nem gondoltam, úgyhogy jól el is rontottam a kedvüket. Mindegy legalább nem bőgtem el magam.
   Visszafordultam és ezúttal nekem kerekedett felfelé a szám sarka. Őszintén megmondom én még nem láttam a sebhelyet, de némelyikük arcáról arra következtettem, hogy akármennyire nem érzem fájdalmasnak bizony csúnya lehet. Mondjuk a testvéreimnek nem akartam megmutatni, gondoltam miközben Azu természetellenesen sápadt fejét méregettem. Meg volt az a sanc, hogy perceken belül elájul.
  -Legalább már tudjuk, hogy miért nem volt jelen a múlt héten- monda a tanárnő meglepően kedves hangon. Eddig nem nagyon csípett -Ha szabad megkérdeznem, miért van összevarrva a háta?
  -Elütöttek, de nem fáj. Anyám reggel belém tömött valami fájdalomcsillapítót- azaz csak a kezembe nyomta én pedig lenyelése helyett zsebre tettem, mert tényleg nem fájt. Zsibbadni zsibbadt, de a pénteki morfium óta szerintem megijedt a testem, és elnyomja a fájdalmat, vagy valami ilyesmi -Az új srác kapart fel az útról, innen ismerem- biccentettem hátra Noe-ra. Nem szeretem, ha velem foglalkoznak.
   A dupla óra fennmaradó részében galamb szárnyal a lapockáim mellől kinőve egy valahonnan előszedett fapadon feküdtem féloldalasan. Olyan támla nélküli izészerű pad volt, széles és hosszú, de én összekucorogva az egyik szárnyamat takaróként előre rakva a másikat pedig hátul a földre engedve a közepén feküdtem. Na jó bevallom, majdnem végig aludtam, de ettől függetlenül kaptam egy órai munka ötöst, és a tanárnő rólam készül portréját.
   Nem kellett volna meglepődnöm, de jobban tettszett mint eddig Akira bármelyik rajza, pedig azok is gyönyörűek. Ha nem tudtam volna, hogy én feküdtem modellt nem is jöttem volna rá, hogy én vagyok az. Az egészet grafittal csinálta. Mintha árnyékkal lettem volna körülvéve, csak a pad, én, és egy kicsit az ezek körül lévő rész volt világos hátterű, körülötte egyre sötétebb. Olyan élethű lett, hogy még a sebhelyem is hiteles volt.
  -Hasonlít?- kérdeztem az éppen mellém kerülő testvéreimet.
   Megfordultam, hogy összehasonlíthassák a hátammal. Szárnyaimat előre emeltem, hogy nagyjából úgy nézzen ki a hátam mint a rajzon. Valamelyikük végighúzta a kezét az alig varasodott bőrön, ami szinte csikizett, de a zsibbadás felerősödése miatt nem volt olyan csiklandós. Úgy látszik minél jobban fájna, annál jobban zsibbad, de legalább nem szar érzés. Megrázkódtam egy kicsit és eltűnt a kéz a hátamról.
  -Fájt?- kérdezte Aki. Nemlegesen megráztam a fejem és megfordultam. Ahogy sejtettem, mindketten borús tekintetten figyeltek. Aki ölni kész ábrázattal nézett, Azu-t pedig Josh ölelte át hátulról, felkészülve egy esetleges ájulásra.
  -Tényleg minden rendben, csak zsibbad egy kicsit- vigyorogtam -Na, hiteles?
  -Az. Élethű, és félelmetes. Biztos minden rendben?- kérdezte ezúttal Josh. A háta mögött feltűnt Noe úgyhogy arrébb lépkedtem és rá mutattam.
  -Higgyétek el, ha fájna akkor az ott már rohanna velem a gyengélkedőre. Látta már az arcom amikor bajom volt- megfordultak, de nem sokáig néztek hátra, mert Noe mögém sétált.
  -Azért ne kezdj el repkedni. A seb a bal szárnyadon is rajta van- húzta végig az említett részen a kezét -Te fürödtél és nem vigyáztál a hátadra? Majdnem teljesen rózsaszín a var körül- morgolódott.
  -Bevallom nem gondolta arra, hogy felszakadhat a seb egy kis meleg zuhanytól- ezúttal én vontam vállat és arrébb húzódtam. Hátraindultam a padomon lévő ruháimhoz, mert kezdtem megfagyni -És ha egy helyen elkezd leesni a var, már szinte lehetetlen nem leszedni az összes többin. Egy kis vér nem tántoríthat el- mondjuk azt nem mondtam, hogy az a kis vér ömlött belőlem és majdnem elájultam a vérveszteségtől, de amiről nem tudnak nem fáj.
   A farmer felvétele után lerángattam magamról a függönyt és felvettem a pólóm és a pulcsim. Amikor megfordultam meglepve vettem észre, hogy többen figyelték ügyködésemet. Testvéreim és párjaik (valamint Noe,) aggódva, míg többen kíváncsian és egy kicsit ijedten figyeltek. Na jó bevallom az a kevés aki kíváncsian nézett inkább felfalt a szemével, de ez már részletkérdés. Úgy tettem mint akinek nem kapcsolt be a sas látása és a többieket figyelmen kívül hagyva mentem a már kicsinek nem nevezhető csapatunkhoz.
  -Na és most mi jön?- kérdeztem amikor lefékeztem előttük.
  -Őő, tesi?- ráncolta homlokát Aki barátnője. Azért az egy kicsit gáz, hogy nem tudom a nevét, de mostantól majd jobban odafigyelek.
  -Az- már éppen fordultam volna vissza amikor kb leüvöltötték a fejem, hogy nem, nem tesizhetek. Francba, tönkretették az eddig amúgy se a legjobb kedvemet.
    A tornaterem felé menet észrevettem, hogy ahhoz képest, hogy Noé viselkedése cseppet sem volt kifogásolható, bár ijesztően keveset pislogott, de alig szóltak hozzá. Aki meg Azu is ferde szemmel nézett rá. Mondjuk Josh normálisan viselkedett, de a még mindig névtelen barátnő a lehető legtávolabb tipegett, szorosan fogva Aki karjait. Elég viccesen nézett ki, mert majdnem egy fejjel magasabb volt nála a magassarkúban. Mármint Aki barátnője Aki-nál.
   Azu észrevette, hogy egy kicsit lemaradtam, úgyhogy aggódva mellém lépett.
  -Minden rendben?
  -Igen csak... Miért vagytok vele ilyen ridegek? Lehet, hogy bizarr az ízlése, de nagyon kedves- szinte szégyelltem magam a viselkedésük miatt. Csak Josh volt a srác egy méteres körzetén belül, a többiek... Jó ha három méterre megközelítették.
  -Te tényleg nem tudod?- megráztam a fejem.
  -Nem hiszem- miközben ezt mondtam Noe hátrafordult és a szemembe nézett. Kicsit dühösnek és reményvesztettnek tűnt, de nem értettem a miértjét. Mintha az előtte lévő sorban álló megvette volna az utolsó olyan pizzát amit szeret. Éhes vagyok...
  -Tudod ő igen ritka. Mármint az állat faja. Most őszintén, én is először látok farkast, ráadásul nagyon erős a... Szelleme? Ez a legjobb szó rá. Üvölt róla, hogy ragadozó- eszembe jutott ahogy Hógolyó megtámadta. Ezúttal én nevettem máson, aki valószínűleg szuper hallással rendelkezik, mert összezavarodottan csörtet felém.
  -Ebben mégis mi volt olyan hű, de nagyon vicces?- morogta amikor megállt előttem fél méterre. Bármennyire tűnhetett ez kívülről félelmetesnek, én csak jobban rákezdtem miatta.
  -Még kérdezed? Az előbb tudtam meg, hogy egy hű de félelmetes farkas vagy. Tudod Hógolyó ismeretében ez igencsak vicces tény!- kis beszámolóm enyhén szólva akadozva került napvilágra jókedvem miatt, de mire felfogta és elpirult (Ha! Ezúttal nem én vörösödtem!) én már a földön fetrengtem. Igen a hígfos színű linóleumot takarítottam fel a szürke pulcsimmal.
   Morgás tört fel a torkából és mire felnéztem rá már átváltozott. Ha azt mondom, hogy fekete az nem fedi azt a színt ami a bundája is volt. Ráadásul hatalmas, emberként jó ha volt közöttünk tíz centi különbség, de így... Abbahagytam a röhögést és hatalmas vigyor feszítette szét az ajkaimat. Ő még mindig morgott és játékosan felém kapott. Nem kellett több nekem, mindent beleadva ellöktem magamtól és mire vissza szerezte az egyensúlyát én is farkas voltam.

  -Na mi van nagyfiú, meglepődtél?- vicsorogtam játékosan. Felé kaptam a fogaimmal és melső lábaimat kinyújtva a mellkasommal együtt a földre szorítottam, hogy csak a hátsó lábaim emelték fel valamennyire a testemet. Külső szemlélő számára úgy nézhettünk ki mint egy kölyökkutya aki játékért könyörög az idősebbtől. Ez is volt a szándékom.

  -Mi az hogy!- a morgást már akkor abbahagyta amikor átváltoztam, most a farkát csóválva körözött körülöttem. Néhányszor felém kapott, de mindannyiszor arrébb szökkentem és szembe fordultam vele. A körülöttünk lévők ezúttal velünk nevettek és nem rajtunk.

   Noe hirtelen megmerevedett és csak egy pillanattal később értettem meg miért. Vér szaga terjedt a levegőben. Megálltam és a levegőbe szagoltam, hogy megtaláljam a forrását. Meglepődve tapasztaltam, hogy a sebem volt oly szíves felszakadni.

  -A francba, hát ez meg mikor történt?- gondolkodtam hangosan. Próbáltam megnyalogatni, mint minden valamit magára adó farkas, amikor árnyék vetült rám. érdeklődve nyújtottam hátra a fejemet, hogy megnézzem ki az.

  -Miért van az, hogy én hamarabb észrevettem, hogy szétnyílt a sebed mint te magad?- ütött az orromra Noe. Hapciztam egyet és megrázkódtam. A fájdalomra nem számítottam, de mire felfoghattam volna már el is tűnt. Hatalmasat ásítottam.

  -Álmos vagyok- feküdtem le a linóleumra. Igen, még mindig arra a hígfos színűre, ami meglepően kényelmes egy fáradt farkas számára. Idő közben a bámészkodók órára mentek, Aki-ék meg körénk gyűltek.

 -Kész istencsapás vagy Ao, tudsz róla?- morogta Aki miközben felemelt a melsőlábaimnál fogva. Kinyitottam a szememet és összenyaltam a képét.

  -Álmos vagyok, és felszakadt a sebem- közöltem vele az egyértelműt nyelvemet lógatva egy farkasvigyorral. Pislogott párat enyhén sokkos fejjel, majd Noe kezébe nyomott.

  -Fogd, te úgyse fogsz ma tesizni cucc nélkül- és tényleg, mindenkinél ott van egy tornazsák, csak nálunk nem -Őrizd az álmát vagy mit tudom én, egy a lényeg: Old meg, hogy ne mozogjon- ezzel hátat fordított nekünk és a többieket maga előtt teregetve elindult. Csak pislogtam utána.

  -Téged aztán lepattintottak- jegyezte meg Noe.

   A vér már nagyjából megalvadhatott, úgyhogy visszaváltoztam emberré. Megvártam míg letesz a földre és csak azután szólaltam meg.

  -Előfordul ez mostanában- jegyeztem meg keserűen -Viszont most legalább mehet arcot mosni- mosolyogtam gonoszan hátra a vállam fölött -Na menjünk, mert tényleg mindjárt összeesek a fáradtságtól.

  -Ez azért van, mert még mindig gyógyulsz, és a tested arra törekszik, hogy rendbe jöjjön- lépett mellém, és egymás mellett lépkedve követtük a többieket.

  -Claire mondta?- néztem fel rá.

  -Nem. Csak egy erős tipp volt, de igaz nem?

  -Ja- ásítottam.

   Az udvaron átvágva bementünk a tesi terembe. eddig még én se voltam ott (mindig valamelyik medencében úsztam a testvéreimmel és Josh-al) úgyhogy meglepetten tapasztaltam, hogy hatalmas és van lelátója is. Miután beszéltünk Jade-el, na jó Noe beszélt, én pedig állva aludtam, felmentünk a lelátó legmagasabban lévő részére. Hosszú kipárnázott fapadok helyettesítették ott a székeket, gondolom pont az ilyen esetekre.

   Lefeküdtem és a karomat párnának használva bóbiskoltam el, még mielőtt Noe bármit is mondhatott volna.

7. Magántanuló

   A hétvégém javarészt bőgésből állt. Az én családom már csak ilyen síros, még Apu sem bírta ki, bár próbálta röhögésnek titulálni a dolgot, erősen kétlem, hogy az lett volna. Ráadásul évek óta most először aludtunk egy ágyban a testvéreimmel. Azaz csak a padlón fértünk el, mert nem volt elég hely a lakásban lévő ágyakon, bár ha Ai nem lenne olyan ficánkolós alvó, esetleg elférhettünk volna az egyikünkén.
   Nagyon be volt zsongva a kis hercegnő, mert ő nem emlékezet egy alkalomra sem amikor együtt aludtunk volna (még pici korában néhányszor előfordult, hogy beszöktünk a babaágyába és gepárd alakjában mellé feküdtünk) így ő örült a történteknek a legjobban, bár reggel mi már kevésbé vigadtunk, mert a kis örökmozgó keresztbe feküdt rajtunk, de megérte.

   A hétfőre virradó reggelen egyedül ébredtem az ágyamban. A magányosság messziről elkerült, még akkor is ha házon kívül zuhogott az eső. Úgy éreztem magamat mint egy tavaszi reggel amikor hétágra süt a nap. Kis híján szökdécselve mentem, le a konyhába ahol becserkésztem Anyut és meglepetéstámadás szerűen átöleltem.
  -Ao!- fordult meg méltatlankodva, miközben a szívére szorította a kezét -Ezt most miért kellett? Majdnem elvágtam a kezemet!
  -A bosszú az injekcióért!- vigyorogtam és elvettem egy sajtot a vágódeszkáról -Hogy máskor átgondold még egyszer mielőtt rám uszítasz egy doktort!
   A fejét rázta, de mosolyogva készített nekem reggelit.

  - Mesélj csak kisfiam, ki is az a fiú a kórházból?- ült le mellém az asztalhoz.

   -Kórház? Ja, Noe-ra gondolsz? 

   -Igen rá- bólintott.

   -Ő talált meg miután elütöttek, meséltem róla, emlékszel?

  -Igen, megvan. Helyes fiú- jött közelebb a székével - Mi is van köztetek?

  -Mi lenne Mami?- mondtam, de közben felforrósodott a bőröm. A nyavajáért kel annak is alapjáraton fehérnek lennie, hogy azonnal feltűnjön a világnak, ha elpirulok. Kínomban felsóhajtottam  - Semmi. Ajj nem tudom, lehet még csak barátok se vagyunk. Nem beszéltünk valami sokat.

  -Megértem, nehéz lehet egy olyan fiú közelében lenned, aki tetszik neked- bólogatott, mint aki valami nagyon igazat mondott.

  -De nekem nem tetszik!

  -Dehogynem! Lehet, hogy nem vagyok nő, és te se lány, de mi most igenis barátnőkként fogunk trécselni a pasikról!- ütött egyet színpadiasan az asztalra az ökleivel, majd nyávogós hangon kezeivel az arcát legyezve folytatta - Ne mond nekem, hogy nem volt egy tuti pasi! Hiszen szó szerint a karjai közé omlottál cuncimókus!

  -Nem tehetek róla- mondtam akadozva a röhögéstől, hasonló hangon mint az előbb a drága szülőm - Egyszerűen muszáj volt! - ácsi. Fagytam le - Azt mondod, hogy ő is fent volt a tetőn?
  -Fent hát. Nem emlékszel? Ő fogott le.
  -Mégis mikor?
  -Amikor beadta a doktor a morfiumot. Mondjuk azt nem tudtuk, hogy ilyen érdekesen reagálsz rá- röhög, már megint, ráadásul még mindig rajtam.
  -Ne nevess! A morfium mostantól tabu! Ne mond ki többet ezt a szót előttem- asszem hozzá kell szoknom a piruláshoz. Rövid időn belül már sokadjára fordul elő..

  -Jól szórakoztok?- csap Anyu fenekére Apu, amit én egy szemforgatással, Ő pedig kuncogással jutalmaz.
  -Nem! Csak ő szórakozik. Én már lassan süllyedni készülök- morgom, de azért felfelé kunkorodik a szám széle. Jó látni, hogy még mindig szeretik egymást -Tényleg, a múltkor elmentetek fagyizni?
  -Nem. Azt majd csak tavasszal fogunk, amikor újra jó idő lesz- ül le Anyu mellé Apu -Ideadod a sajtot?
  -Persze.
   Mire megcsináltunk vagy húsz kenyeret mindenki levánszorgott a lépcsőn, úgyhogy hosszú idő óta először reggelizett együtt a család. A beszélgetés hála jó égnek ezúttal nem rólam szólt. Apunak nemsokára el kell utazni Kai-hoz (szigorúan a bácsi nélkülözése) úgyhogy közel egy hónapig egyedül leszünk itthon.

   Ai-t magukkal viszik, csak mi hárman leszünk. Bár ahogy a dolgok alakulnak az is lehet, hogy öten. És én leszek az a bizonyos kerék. A suli előtt már ott vártak Akira és Azumi párjai úgyhogy mosollyal az arcomon köszöntem el a testvéreimtől. Nem mondom, hogy nem voltam szomorú és magányos, mert akkor hazudnék. Legalább magammal őszintének kellene lennem.

   Első utam Jade-hez vezetett. Elmagyaráztam neki a helyzetet, mármint, hogy miért is nem voltam az előző héten a suliban.

 Egy picit furi volt, mert egyfolytában vigyorgott, de betudtam a személyem iránt érzett őszinte örömének és nem akadtam ki rajta, hogy még csak nem is aggódott miattam. Az óra csodák csodájára már negyed órája elkezdődött mire a tanárnő megérkezett. 

  -Gyerekek egy kis csendet kérek- csitította az osztályt (így vettem én is észre) - Köszönöm. Nem tudom mennyire emléketek rá, de bemutatnám Noah Alan Carmichel-t. Utoljára még elsőben láthattátok. Majd a szünetben ismerkedtek, egyenlőre csak ülj le egy szabad helyre- intett a tanárnő az osztály felé.

   Nyilvánvalóan úgy gondolja, hogy ezúttal nem áldozza fel az óráját egy új tanuló miatt. A padok között elhaladó fiút sugdolózás és szempárok követték, némely lány még valamiféle cincogást is hallatott. Asszem kuncogtak, de nem merem biztosra mondani. Már majdnem elérte a padomat amikor észrevettem, hogy pechemre csak mellettem van szabad hely. Akira és Azumi a párjaik mellé ültek,egyedül hagyva engem egy eddig volt üres székkel.

  -Szabad?
   Értetlenkedve néztem fel, mert már miért ne lenne szabad a hely. Közelebbről megnézve egy kicsit mintha ismerős lenne. Elgondolkodva bólintok egyet, és előre fordulok. Oké akkor elemezzük. Barna kb egy centis összevissza néző haj. Bőre olyan nem sápadt világos színű. Uhh a fülében vagy ezer kis bigyó van. Őőő... Fülbevaló! Ruhája alapján eszkimó lehet, mert megfagyok, hogy ha rá nézek. Maximum 15 fok van, de rajta van egy rövid (!) ujjú, egy olyan farmer amin egyenlőre kettő szakadást tudtam csak beazonosítani, és egy bőrkabát az asztalon. Nem rajta, az asztalon! Viszont a táskáját és a cipőjét nem látom.
  -Bámulsz- szólalt meg, én pedig olyan szinten igazat adtam az állításának,hogy amikor megszólalt, majdnem leestem a székről ijedtemben.
   Ingerülten néztem a szemébe, és kis híján visszaszóltam neki, de lefagytam. Ilyen nincs. A szeme barna. Nem is, kék? Mi volt a neve? Noah Alan Carmichel... Noah... Alan... Noah... No-
   -Noe!-üvöltöttem fel.

6. A morfium hatásai

  -Nem!- üvöltöttem. Előttem egy őrült próbál nyugtatni egy bazinagy tűvel a kezében.
   Abba még belementem, hogy valami szarral megvizsgálják a fejemet, de hogy ezek még tűpárnát is csináljanak belőlem!...Hallatlan, majd ha fagy! Esetleg sohanapján kiskedden, vagy békanyúzó pénteken!
  -Na de fiatalember! Muszáj lesz vért vennünk! Nem tudhatjuk, hogy nem kapott-e el valami fertőzést!- szólalt meg újra az ördög.
  -Azt már nem! Csak ki akarja használni az alkalmat, hogy beszerezhessen valamennyit a véremből! Igen tudom, hogy nagyon ritka fajta és a többi, de engem akkor sem érdekelne a véradás, még ha a saját Anyámnak lenne rá szüksége!- az már más, hogy csak azért nem, mert nem egyeznek meg a vércsoportjaink, de erről ennek az élőlénynek nem kell tudnia.
  -Ezt már ezerszer megbeszéltük! Még csak azt se tudjuk, hogy milyen a vércsoportod- közelített meg.
   Ebben az aprócska szobában nem volt ugyan sok hely, de már azóta fogócskáztunk mióta előkerült a semmiből az a szar. Ez az izé biztosan egy denevér! Várjunk csak erre még nem is gondoltam! Hiszen én át tudok változni valami állattá. Valami pici... Szúnyog!
  -Jé egy galamb!- mutattam egy random irányba,és amíg a hülye leellenőrizte az állításomat gyorsan átváltoztam.
   Kimenni az ajtón még könnyű volt, de egy ideig eltartott míg eldöntöttem merre menjek. Pontosan az ajtó nyitódásáig, amikor is megindultam a WC-k felé. Bent szerencsére nem volt senki, így az első fülkébe berepültem, és visszaváltozva magamra zártam. Viszont egyedül egy magányos, meg persze fertőtlenítőtől illatozó, helyiségben lenni igencsak unalmas. Szerintem az alatt a tíz perc alatt amit benn töltöttem minimum hét alkalommal is szebb tájakra transzportáltam az univerzum összes orvosát. Ráadásul hihetetlenül éhes vagyok...
   A folyosón lábujjhegyen mertem csak közlekedni, és vagy nagyon eltévedtem, vagy pedig az orvosom valahol a világ végén keres engem Noah-ékkal együtt, mert egyikükkel se találkoztam. A gyerekrészlegen lehettem, mert felnőttet csak néhány ápoló személyében találtam. Az egyik kislány kísértetiesen hasonlít Ai-ra, csak neki barna haja van és infúzióra van kötve. A sápadtsága hajam színével vetekedett és egy macskás posztert nézett csillogó szemekkel.
   Menekülő antennámat kikapcsolva mentem oda a fal mellé.
  -Hello aranyom, hogy hívnak?- guggoltam le hozzá.
  -Sarah- suttogta félénken. Úgy látszik a temperamentuma már nem hasonlít a húgoméra, de ez nem gátolt meg a beszélgetés folytatásában.
  -Sarah, ha én most átváltoznék egy cicává annak örülnél?- kérdeztem komolyan.
  -Igen!- majdnem hogy üvöltötte ezt az egy szót.
  -Akkor várj egy picit- szememmel megkerestem a nővért aki kicsit gyanúsan méregetett és odamentem hozzá -Jó estét.
  -Miben segíthetek?- kérdezte hűvösen.
  -Igazából én akarok. Láttam, hogy az a kislány- böktem fejemmel Sarah felé -Egy macskás képet nézeget.Gondolom már régóta nem simogatott egyet sem és azt szeretném megkérdezni, hogy a kedvéért átváltozhatok-e. Még mielőtt kérdezi nem, nem vagyok pedofil, csak hasonlít a húgomra akit kedd óta nem láttam.
  -És mivel tudja bizonyítani az igazát?- kérdezte újra, de ezúttal már jóval gyengédebben.
  -Az megfelel, ha megmondom az adataimat? Meg akkor már a húgomét is. Pár hónapja költöztünk ide, és voltunk valamilyen orvosi kivizsgálásokon is, úgyhogy megtalál minket az adatbázisban.
   Miután leellenőrzött a gépen odamentem a kislányhoz és gyengéden elvittem egy közeli fotelbe.
  -Jól van Sarah, ha lehet csak finoman- a földön változtam át, és óvatosan a lány mellé ugrottam.
   Először csak nézett engem, de hamar elkezdett simogatni. Bár csak óvatosan a fejemre rakta a kezeit, de én bátorítás képpen hangos dorombolás közepette dőltem bele az érintésébe. A végére már szabályosan nyomorgatott, de azért a mosolyért mindenképp megérte.
  -Ao!- emelt fel hirtelen valaki.
   Már éppen a karmaimat is használva kezdtem volna menekülni amikor megismertem a férfi illatát. Mintha ezer éve nem éreztem volna, pedig azt az időt nem számítva amikor aludtam csak egy nap telt el azóta. Sietősen vissza változtam emberré és megöleltem őt.
  -Anyu!- suttogtam a nyakának.
  -És most kezdj el beszélni, hogy miért nem láttunk mi közel egy hétig- mondja egy perccel később, szigorú hangon.