Hétfő... Basszus, ez a nap is eljött. Reggel a lehető leglassabban készülődtem, de pechemre még így is jóval a becsöngő előtt az osztályban voltunk. Noe szerencsére viszont csak a tanár után érkezett meg, jóval a csengő után. Be kell vallanom egy kicsit rémisztőnek éreztem. Kb berúgta az ajtót maga után (nyitva volt az ablak, a huzat pedig tette a dolgát) ráadásul karikás szemei és vánszorgó mozgása azt mutatták, hogy kurvára semmit sem aludt az éjjel. Ami viszont jól jött, mert amint letelepedett mellettem fel se kelt az asztalról a második óra kezdetéig.
Úgyhogy volt háromnegyed órám arra, hogy sunyiban felelevenítsem a róla szóló ismereteimet. Kezdjük is azzal, hogy álmában ráncolja a homlokát, és azon kívül, hogy néha szusszan egy nagyot semmilyen hang nem hagyta el a száját. Ami tekintettel arra, hogy én beszélek álmomban egy kicsit igazságtalan volt. Barna haja a szélrózsa minden irányába, sőt három szélrózsa duplájának minden irányába néz. Furi eddig fel se tűnt, de a haja olyan mintha egy farkas bundája lenne, van egy alsó rétege is ami fekete.
Huh oké, az előbb millimétereken múlott, hogy nem túrtam bele az amúgy is kócos hajába... Rendben akkor most valami mást nézek mielőtt még megbolondulnék. Mondjuk a kezét! Ahhoz képest, hogy nagyjából húsz centi van köztünk a tenyere majdnem kétszer nagyobb nagyobb mint az enyém. Persze csak ránézésre. A körmei meglepően tiszták és jól ápoltak. Az enyéim alatt még mindig ott van a reggeli kaktuszöntözés maradványai. A hétfő reggelek a kaktuszaimról szólnak. Na jó, az ujjai hosszúságáról csak annyit, hogy biztosan százszor jobb a kosárlabdában mint én.
Az ajkait biztonság esetére messzire elkerültem, de a szempilláit azért jól megfigyeltem. Talán ez az egyetlen pontja ami átlagosnak mondható. Fekete, nem túl hosszú és dúsnak se mondható. Viszont mintha egy kicsit vágott lenne a szeme. Lehet, hogy vannak ázsiai felmenői. Mindegy is, milyen meglepő ma megint fekete van rajta. Egy vékonynak tetsző bőrkabát, alatta valamiféle ing, de csak a gallérja látszik ki ami nagyon mély kék. Alul farmer, láncokkal az övrészére csatolva és egy fekete sportcipő. Asszem a térdénél mintha szakadt lett volna, de nem tudom leellenőrizni, mert a pad eltakarja a térdét.
Ahogy kis híján bámultam a nyúlánk testét majdnem kiszökött egy sóhaj a számon ami egy kicsit magamhoz térített. Basszus óra van, mindenki a tanárra figyel én pedig, már félig merev vagyok! Le kell nyugodnom! Körülnézek, de szerencsém van, mert senki se vette észre a krízishelyzetemet. Kifújom a benntartott levegőt,és addig meredek előre a táblára amíg meg nem hallom a csengőt. Felpattanok, és mivel mással eddig még nem beszéltem a szexuális beállítottságomról körülbelül felrángattam Eliza-t a bátyám mellől és rohamtempóval hagytam el az osztályt magam mögött húzva a szerencsétlent egészen a kedvenc pálmafámig.
Egy picit agonizálunk (kifutottuk a belünket, legalábbis én tuti) de hamar összeszedi magát és csípőre tett kézzel várja a magyarázatot.
-Bocs, egy perc- emelem fel kezemet felé. Kihúzom magam, egy picit szemezek a plafonnal és én is (bár más okból) csípőre teszem a kezemet fújtatva még egy kicsit -Na szóval vészhelyzet van- közlöm vele az egyértelműt.
-Nem mondod? A tanár még nagyban beszélt amikor magaddal rángattál a folyosóra- kicsit értetlen szemekkel néz rám.
-Arról van szó, hogy csak te tudsz eddig a másságomról, a testvéreimmel, meg nem akarok erről beszélni, úgyhogy tanácsra lenne szükségem- felcsillannak a szemei, és egy kicsit közelebb jön.
-Azzal kapcsolatba?- emeli az égbe a szépen szedett szemöldökeit.
-Igen, azzal- idegesen a hajamba túrok -Basszus, szerinted mégis mit tegyek? Valószínűleg szerelmet vallottam neki, és még csak nem is emlékszem rá valami jól.
-Huh, először is menjünk egy kicsit arrább- a közeli sarokba tol, majd úgy fordul, hogy lássa ha jön valaki ismerős -Másodszor, kinek, mikor vallottál te szerelmet, a múlt héten nem is voltál suliban, ráadásul mi az, hogy nem emlékszel rá valami jól?!
-Őőőő Noe-nak, hétfőn, és azért nem emlékszem mert beteg voltam. Még az is lehet, hogy nem is történt semmi, de olyankor mindent kimondok ami a fejemben megfordul. Mondtam már, hogy betegen mindig őszinte vagyok? Ráadásul elvileg volt vagy egy órám, míg egyedül voltunk a szobámban, és minden kiesett!
-Az szép- gondolkodik egy kicsit, de hirtelen rám kapja a szemeit -Ok most egy picit szarjuk le az egészet, a tesin majd beszélünk róla most pedig úgyis rajz jön, azon pedig mindig modellt alszol. Találjunk ki valami fedősztorit gyorsan, mert jönnek a tesóid- baszki, arra nézve amerre az előbb gondolkodott, tényleg ott jönnek. Asszem most velem akarnak beszélni, mert Josh sincs velük.
-Szégyen a futás, de hogy is van tovább?- vigyorgok rá kínosan.
-Nem tom, de ez esetben asszem a megéri határozottan ideillik. Viszont, van egy kis gond.. Az én lábaim teljesen kipurcantak.
-Akkor majd húzlak magam után- és én tényleg, húztam, csak éppen direkt rossz irányba.
Aki, és Azu meglepetten nézte ahogy közeledünk hozzájuk. Gyorsan improvizált tervemnek az a szerencséje, hogy az utóbbi hónapokban Azu közel egy fejjel magasabb lett nálam. Na szóval eget rengető tervem abból állt, hogy Elza-t szó szerint Aki-ra dobtam, míg jómagam Azu nyakában kötöttem ki,és csak röhögtem mint egy fába szorult féreg. Elza valahol a levegőben macskává alakult és hatszáz karommal kapaszkodott a szitkozódó Aki-ba, de rövidesen visszaváltozott és csatlakozott hozzám.
-Bocs, de egy kicsit unatkoztam az előző órán, és valahogy fel akartam dobni a hangulatot- végül is ez nem volt akkora nagy hazugság, úgyhogy ok.
-Azért ebbe engem is bele avathattál volna. Akkor nem is áll a házibuli pénteken?- na ebben az impróban viszont hazugság rejlett, de mivel történetesen csütörtök este repülnek Anyu-ék Apu bátyjáékhoz ez nem is olyan rossz ötlet.
-Azt szándékomban áll megtartani, csak még nem hoztam fel. Na- leugrok a földre és párat hátralépve nézek testvéreimre -Benne vagytok?- vigyorgok mint a tejbetök.
-Anyu-ék nem mennének bele- gondolkodik el Azu.
-Amiről nem tudnak nem fáj- elmegyek közöttük (Aki is lerakta a földre Eliza-t) és hátranézve ellenőrzöm, hogy követnek-e -Viszont csak zártkörű bulira gondoltam. Nem akarom, hogy idegenek tébláboljanak nálunk- sikeresen nekimegyek valakinek úgyhogy innentől kezdve már csak előre fele nézek.
Rajzon mivel egy fát kellett festeni nem volt semmi dolgom. A tanár ugyebár adminisztrált, segíteni nem tudtam ezért csak néztem ki a fejemből. Noé csendben mázolt mellettem (valami fekete cölöp amiből néhány bizonytalan vonal ered összevissza). Kísértetiesen hasonlít a stílusa az enyémhez. Hátborzongató, de valahol logikus. Észre se vettem, hogy nevetek amíg belém nem vágta a könyökét. Kezeimet a számra tapasztottam, megsüllyedtem a székben és rázkódó vállal néztem fel rá.
-Akkor nevess ha tudsz jobbat- próbált szigorúnak hatni, de a szemei nevettek.
-Pont azért vicces, mert nem tudok- feküdtem a padra. Furi. Amíg nem láttam meg a rajzát még ideges voltam, de azóta. Teljesen lenyugodtam -Tök ugyan úgy rajzolunk. Talán annyiban más, hogy én nem szoktam árnyékot rajzolni semminek.
-Árnyék- ránézett a lapjára és megvakarta a fejét -Az a lombja- sóhajtott végül.
-Mi- hajoltam én is a lap fölé -Az a fekete paca?
-Ja az- vette el előlem a festményt. Kiegyenesedtem és nagy szemekkel néztem Noe-ra -Ez egy őszi fa, lehullatta a leveleit- mikor felfogtam a magyarázatot koppant egyet a fejem az asztalon. De csak úgy diszkréten.
-Így már értem- tévedtem, jobban rajzol mint én. Nekem eszembe se jutott, hogy egy fának lombot rajzoljak. Legfeljebb a végén valami zöld pacnit.
Szemeztünk egy kicsit. Az elején még mosolyodtunk, de egy idő után hirtelen elkomolyodott. Még csak tippelnem se kellett, hogy mire gondolt. Nagy igyekezetemben, hogy olvassak a pillantásában füleim denevér füllé kezdtek válni. Hallottam mindent, de csak rá koncentráltam. A szívverésére, levegővételére. Ahogy mindkettő megakadt egy kicsit amikor észrevette rajtam a változásokat. Már az előtt hallottam az izmok mozgását, hogy felemelte volna a kezét, de nem vettem le a tekintetem a szeméről amíg hozzám nem ért.
Beledöntöttem a fejemet a kezébe és megremegtem. Hagytam, hogy megdöntse a fejemet és arrébb simította a hajamat a fülem elől. Gondolom vágott lett, pont mint a szemem. Valószínűleg már az orrom is kilapult egy kicsit.
-Beszélnünk kell- suttogta. Felpattantak a szemeim és lefagytam.
Nem mondott többet. Megszorította egy kicsit az arcomat, majd folytatta a rajzolást. Úgy ültem ott, mint aki karót nyelt. Szép lassan lenyugtattam az idegeimet és beengedtem a kinti történéseket. Megráztam a fejemet mire, minden egy csapásra visszatért a normális kerékvágásba. Az órára nézve megállapítottam, hogy mindjárt csöngetnek. Körülnéztem, de senki se figyelt rám. A köd felszállt a fejemből. Legalább azt már tudom, hogy nem kell félnem a válaszától, nem fog se megverni, se üvölteni velem.
-Mindenki adja be a rajzot, ne felejtsétek el ráírni a neveteket- törte meg a csendet a tanárnő.
Székek csikorgása és beszélgetés vette kezdetét. Noe is felállt. Én is felálltam, csak én nyújtózkodni. Éreztem ahogy megnyúlnak az izmaim. Szuper érzés ahogy az ember háta végigropog. Mosolyogva mentem oda a testvéreimhez, már mindketten kivitték a rajzaikat. Amikor Aki mellé értem átkarolta a vállamat és magához húzott.
-Minden rendben? Elég feszült voltál mióta kikerültél a kórházból- borzolta meg a hajam -Most pedig úgy nézel ki mint akivel minden rendben. Beszéltetek?- ennyire látszik rajtam? Pedig azt hittem jól titkolom. Mosolyogva toltam el a fejemtől a kezét.
-Még nem, de majd fogunk- öleltem meg. Nyilván meglephettem, de azért visszaölelt -Hiányzol bratyó- motyogtam bele a mellkasába.
-Te is nekem, de hé- tolt el magától, hogy a szemembe nézhessen -Egyszer mindenkinek fel kell nőnie... Nekünk már így is túl hosszú volt a gyerekkorunk- mondta komolyan -Ha esélyt kapsz, ne hagyd elúszni- paskolta meg a vállam. Nem tudom honnan vette észre, hogy valami alakulóban van. Talán elbeszélgetett vele... Végül és volt ideje rá.
-Rendben- elléptem mellőle és úgy mentem tovább mintha semmi se történt volna -Eliz?
-Hm?- nézett rám a megszólított.
-Nem kell beszélnünk. Viszont tudsz olyan helyet ahol nem tudnak kihallgatni?
-Miért?- fordult felém teljes testtel.
-Mert vele viszont fogok- mutattam Noe felé. A tanárnővel beszélt éppen, gondolom éppen leszidta őt a teljesítményéért. Valószínűleg inkább ránk figyelt mint a rajztanárra, mert felemelte a kezét és felénk intett, mintegy jelzésképp, hogy figyel ránk.
-Értem- fordult vissza hozzám -Úgy tudom a suliorvos a következő órákban felvilágosítást tart a végzőknek a biztonságos szexről a végzősöknek. Ne- emelte fel a kezét -Ne kérdezd honnan tudom, csak tudom. Az orvosi szoba belülről zárható, ott majd beszélhettek. Tesin játszd el a hattyúhalált. Bár szerintem biztosan elenged titeket Jade tanár úr, ha elmagyarázod, hogy beszélnetek kell. Megérti.
-Köszi. Akkor én mentem, bárki kérdezi csak mond nyugodtan, hogy fájt a hátam. A hallgatózó pedig majd csak követ. Szurkolj nekem- az utolsó mondatot már csak a fülébe suttogtam, hogy Noe még csak véletlen se hallja meg -Vagy tudod mit? Mond meg neki- itt megforgattam a szemeimet, mert mindketten tudtuk, hogy arra nem lesz szükség -Hogy beszéljen csak ő a tanárral, én addig az gyengélkedőn várom.
És így is tettem. Mondjuk már becsöngettek, mire megtaláltam, de végül is a végeredmény számít. Míg vártam rá először becsuktam az ablakokat, majd lefeküdtem az egyik ágyra (három van) és a plafont néztem. Nem siette el a dolgát. Már vagy tíz perce feküdtem az ágyon mire megérkezett. Nem úgy nézett ki mint aki sietett. Légzése egyenletes volt és az ajtót is normálisan használta, nem erőszakosan nyitotta-zárta. Felültem ő pedig leült a középső ágyra (én a jobboldalin ültem). Vártam, de mivel elfelejtette bezárni az ajtót és amúgy se zárta be, felálltam és megtettem én.
-Tényleg szeretsz?- kérdezte hirtelen. Ijedtemben ugrottam egy nagyot, nem számítottam rá, hogy ilyen hamar a mély vízbe ugrunk. Reszketeg sóhaj hagyta el az ajkaimat. Megfordultam és támasztékként nekidőltem az ajtónak, hogy leplezzem a remegésem.
-Számítana, ha igen?- hangom remegett, de csak ennyi telik tőlem. Próbálok mosolyogni, de nem tudom, hogy ez mennyire jön össze.
-Szavahihetőség szempontjából- neki bezzeg nyugodt a hangja. Kerülöm a tekintetét és nem válaszolok. Jobb lenne hamar túlesni rajtam, de valahogy igába szált a bátorságom -A múltkor még te mondtad, vagy hazudtál?
-Hogy hazudtam-e? Kétlem- motyogtam, de biztos hallotta -Amikor beteg vagyok mindent kimondok ami az eszembe jut... Csak hát utána nem emlékszem semmire- adtam a tudtára -Úgyhogy, ja. Gondolom. Illetve tudom. Vagy valami ilyesmi...- hát ha tényleg olyan jó a hallása mint ahogy én azt gondolom, akkor jobban hallotta a szívverésemet mint azt, hogy mit mondtam. Szerintem fehérebb voltam mint a fal, ráadásul már a támaszték se fogta vissza a remegésem.
-Miért félsz?- állt fel az ágyról.
-Ne gyere ide!- nyújtottam ki felé a jobb kezem, a ballal pedig az arcomat takartam -Kérlek- leheltem magam elé, mire megállt -Amikor utoljára szerelmet vallottam csak Aki-n múlott, hogy nem verték szét a képemet, így azt hiszem nem annyira meglepő, hogy félek- keserű mosoly futott végig az arcomon, de eltüntettem róla. Noe egyértelműen nem haragszik rám, ha haragudna már rég megmutatta volna valahogyan -Nem tőled félek, csak ez a helyzet- nevettem fel idegesen -Egy kicsit kikészít. Még nem nagyon álltam készen lelkileg egy vallomáshoz, és nem szokásom elhamarkodottan cselekedni... Csak hát ez most így jött ki.
-Ha nem félsz tőlem- szólalt meg egy rövid csendet követően -Akkor gyere ide- mondta.
Leeresztettem a kezeimet és értetlenkedve néztem rá. Karjait széttártam, és beletellett pár másodpercbe mire rájöttem, hogy miért. Zavarodottan álltam meg előtte. Annyira meglepett, hogy gondolkodás nélkül megtettem amit kért. Egyszer csak felemelt a földről, és leült velem az ölében az egyik ágyra. Erősen tartotta a derekam, még ha akartam volna se tudtam volna kiszabadulni az öleléséből. De nem akartam és ez új volt. Kezeimet a mellkasára tettem és éreztem, ahogy egy rugóra ver a szívünk.
-Tudod- dörmögte a fülembe -Én nem hiszek a szerelemben- ... -De ha tényleg létezik- mennyire reméltem, hogy ott van az a de! -Akkor biztosan szerelmes vagyok beléd.
Ujjaimat az ingébe mélyesztettem, és alig mertem hinni a füleimnek. A szívem, ami egy pillanatra megszűnt dobogni újult erővel kezdett bele a sajátos ritmusára. Aztán elhagyott az erő és homlokom a vállára esett. A fejemben tűzijátékok robbantak egymás után, csak valami erőtlen nevetés hagyta el a számat. Na meg a szememet a megkönnyebbülés hatására a könny.
-Tudod- mondtam mielőtt elkezdett volna vigasztalni -Én szeretek sírni. Úgyhogy ehhez hozzá kell szoknod- húzódtam el tőle. Könnyeimen keresztül felmosolyogtam rá, majd szusszantottam egy hatalmasat -Eskü, eddig a pillanatig eszembe sem volt aludni, de most?- ásítottam -Kedvem lenne átaludni a tesiket.
-Megértem. Mostanában én se aludtam ki magam- feküdt hanyatt és engem is a mellkasára húzott. Kényelmesen elhelyezkedtem rajta és csak utána válaszoltam.
-Nálam pont fordítva. Az utóbbi napokban be voltam gyógyszerezve. Túl sokat aludtam, de közben nem pihentem ki magam.
-Akkor aludj egy kicsit.
-Szavadon foglak- ásítottam -És Noe?
-Hmm?- ő is perceken belül elalszik.
-Mi most akkor... Járunk?
-Igen- szorított magához -Legalábbis remélem.
-Én is.
-Akkor biztos- lazított a szorításán. Már majdnem elaludtam amikor finoman megrázta a vállaimat.
-Hmm?- hümmögtem ezúttal én.
-Ne nyissuk ki az ajtót?
-Nem kell. Azu amint megtudja, hogy mi most éppen beszélgetünk rögtön idejön, hogy szétrúgja a segged- kuncogtam -De ne aggódj, csak akkor tenné meg, ha megsiratnál. Valamiért mindig úgy kezelt mintha az öccse lennék. Talán mert Aki is úgy kezel, én meg szeretem ha babusgatnak.- motyogtam már félálomban -De most aludjunk, majd ők felkeltenek.
-Szép álmokat- puszilta meg a fejemet. Úgy látszik tanulékony.
-Neked is.
-Akkor nevess ha tudsz jobbat- próbált szigorúnak hatni, de a szemei nevettek.
-Pont azért vicces, mert nem tudok- feküdtem a padra. Furi. Amíg nem láttam meg a rajzát még ideges voltam, de azóta. Teljesen lenyugodtam -Tök ugyan úgy rajzolunk. Talán annyiban más, hogy én nem szoktam árnyékot rajzolni semminek.
-Árnyék- ránézett a lapjára és megvakarta a fejét -Az a lombja- sóhajtott végül.
-Mi- hajoltam én is a lap fölé -Az a fekete paca?
-Ja az- vette el előlem a festményt. Kiegyenesedtem és nagy szemekkel néztem Noe-ra -Ez egy őszi fa, lehullatta a leveleit- mikor felfogtam a magyarázatot koppant egyet a fejem az asztalon. De csak úgy diszkréten.
-Így már értem- tévedtem, jobban rajzol mint én. Nekem eszembe se jutott, hogy egy fának lombot rajzoljak. Legfeljebb a végén valami zöld pacnit.
Szemeztünk egy kicsit. Az elején még mosolyodtunk, de egy idő után hirtelen elkomolyodott. Még csak tippelnem se kellett, hogy mire gondolt. Nagy igyekezetemben, hogy olvassak a pillantásában füleim denevér füllé kezdtek válni. Hallottam mindent, de csak rá koncentráltam. A szívverésére, levegővételére. Ahogy mindkettő megakadt egy kicsit amikor észrevette rajtam a változásokat. Már az előtt hallottam az izmok mozgását, hogy felemelte volna a kezét, de nem vettem le a tekintetem a szeméről amíg hozzám nem ért.
Beledöntöttem a fejemet a kezébe és megremegtem. Hagytam, hogy megdöntse a fejemet és arrébb simította a hajamat a fülem elől. Gondolom vágott lett, pont mint a szemem. Valószínűleg már az orrom is kilapult egy kicsit.
-Beszélnünk kell- suttogta. Felpattantak a szemeim és lefagytam.
Nem mondott többet. Megszorította egy kicsit az arcomat, majd folytatta a rajzolást. Úgy ültem ott, mint aki karót nyelt. Szép lassan lenyugtattam az idegeimet és beengedtem a kinti történéseket. Megráztam a fejemet mire, minden egy csapásra visszatért a normális kerékvágásba. Az órára nézve megállapítottam, hogy mindjárt csöngetnek. Körülnéztem, de senki se figyelt rám. A köd felszállt a fejemből. Legalább azt már tudom, hogy nem kell félnem a válaszától, nem fog se megverni, se üvölteni velem.
-Mindenki adja be a rajzot, ne felejtsétek el ráírni a neveteket- törte meg a csendet a tanárnő.
Székek csikorgása és beszélgetés vette kezdetét. Noe is felállt. Én is felálltam, csak én nyújtózkodni. Éreztem ahogy megnyúlnak az izmaim. Szuper érzés ahogy az ember háta végigropog. Mosolyogva mentem oda a testvéreimhez, már mindketten kivitték a rajzaikat. Amikor Aki mellé értem átkarolta a vállamat és magához húzott.
-Minden rendben? Elég feszült voltál mióta kikerültél a kórházból- borzolta meg a hajam -Most pedig úgy nézel ki mint akivel minden rendben. Beszéltetek?- ennyire látszik rajtam? Pedig azt hittem jól titkolom. Mosolyogva toltam el a fejemtől a kezét.
-Még nem, de majd fogunk- öleltem meg. Nyilván meglephettem, de azért visszaölelt -Hiányzol bratyó- motyogtam bele a mellkasába.
-Te is nekem, de hé- tolt el magától, hogy a szemembe nézhessen -Egyszer mindenkinek fel kell nőnie... Nekünk már így is túl hosszú volt a gyerekkorunk- mondta komolyan -Ha esélyt kapsz, ne hagyd elúszni- paskolta meg a vállam. Nem tudom honnan vette észre, hogy valami alakulóban van. Talán elbeszélgetett vele... Végül és volt ideje rá.
-Rendben- elléptem mellőle és úgy mentem tovább mintha semmi se történt volna -Eliz?
-Hm?- nézett rám a megszólított.
-Nem kell beszélnünk. Viszont tudsz olyan helyet ahol nem tudnak kihallgatni?
-Miért?- fordult felém teljes testtel.
-Mert vele viszont fogok- mutattam Noe felé. A tanárnővel beszélt éppen, gondolom éppen leszidta őt a teljesítményéért. Valószínűleg inkább ránk figyelt mint a rajztanárra, mert felemelte a kezét és felénk intett, mintegy jelzésképp, hogy figyel ránk.
-Értem- fordult vissza hozzám -Úgy tudom a suliorvos a következő órákban felvilágosítást tart a végzőknek a biztonságos szexről a végzősöknek. Ne- emelte fel a kezét -Ne kérdezd honnan tudom, csak tudom. Az orvosi szoba belülről zárható, ott majd beszélhettek. Tesin játszd el a hattyúhalált. Bár szerintem biztosan elenged titeket Jade tanár úr, ha elmagyarázod, hogy beszélnetek kell. Megérti.
-Köszi. Akkor én mentem, bárki kérdezi csak mond nyugodtan, hogy fájt a hátam. A hallgatózó pedig majd csak követ. Szurkolj nekem- az utolsó mondatot már csak a fülébe suttogtam, hogy Noe még csak véletlen se hallja meg -Vagy tudod mit? Mond meg neki- itt megforgattam a szemeimet, mert mindketten tudtuk, hogy arra nem lesz szükség -Hogy beszéljen csak ő a tanárral, én addig az gyengélkedőn várom.
És így is tettem. Mondjuk már becsöngettek, mire megtaláltam, de végül is a végeredmény számít. Míg vártam rá először becsuktam az ablakokat, majd lefeküdtem az egyik ágyra (három van) és a plafont néztem. Nem siette el a dolgát. Már vagy tíz perce feküdtem az ágyon mire megérkezett. Nem úgy nézett ki mint aki sietett. Légzése egyenletes volt és az ajtót is normálisan használta, nem erőszakosan nyitotta-zárta. Felültem ő pedig leült a középső ágyra (én a jobboldalin ültem). Vártam, de mivel elfelejtette bezárni az ajtót és amúgy se zárta be, felálltam és megtettem én.
-Tényleg szeretsz?- kérdezte hirtelen. Ijedtemben ugrottam egy nagyot, nem számítottam rá, hogy ilyen hamar a mély vízbe ugrunk. Reszketeg sóhaj hagyta el az ajkaimat. Megfordultam és támasztékként nekidőltem az ajtónak, hogy leplezzem a remegésem.
-Számítana, ha igen?- hangom remegett, de csak ennyi telik tőlem. Próbálok mosolyogni, de nem tudom, hogy ez mennyire jön össze.
-Szavahihetőség szempontjából- neki bezzeg nyugodt a hangja. Kerülöm a tekintetét és nem válaszolok. Jobb lenne hamar túlesni rajtam, de valahogy igába szált a bátorságom -A múltkor még te mondtad, vagy hazudtál?
-Hogy hazudtam-e? Kétlem- motyogtam, de biztos hallotta -Amikor beteg vagyok mindent kimondok ami az eszembe jut... Csak hát utána nem emlékszem semmire- adtam a tudtára -Úgyhogy, ja. Gondolom. Illetve tudom. Vagy valami ilyesmi...- hát ha tényleg olyan jó a hallása mint ahogy én azt gondolom, akkor jobban hallotta a szívverésemet mint azt, hogy mit mondtam. Szerintem fehérebb voltam mint a fal, ráadásul már a támaszték se fogta vissza a remegésem.
-Miért félsz?- állt fel az ágyról.
-Ne gyere ide!- nyújtottam ki felé a jobb kezem, a ballal pedig az arcomat takartam -Kérlek- leheltem magam elé, mire megállt -Amikor utoljára szerelmet vallottam csak Aki-n múlott, hogy nem verték szét a képemet, így azt hiszem nem annyira meglepő, hogy félek- keserű mosoly futott végig az arcomon, de eltüntettem róla. Noe egyértelműen nem haragszik rám, ha haragudna már rég megmutatta volna valahogyan -Nem tőled félek, csak ez a helyzet- nevettem fel idegesen -Egy kicsit kikészít. Még nem nagyon álltam készen lelkileg egy vallomáshoz, és nem szokásom elhamarkodottan cselekedni... Csak hát ez most így jött ki.
-Ha nem félsz tőlem- szólalt meg egy rövid csendet követően -Akkor gyere ide- mondta.
Leeresztettem a kezeimet és értetlenkedve néztem rá. Karjait széttártam, és beletellett pár másodpercbe mire rájöttem, hogy miért. Zavarodottan álltam meg előtte. Annyira meglepett, hogy gondolkodás nélkül megtettem amit kért. Egyszer csak felemelt a földről, és leült velem az ölében az egyik ágyra. Erősen tartotta a derekam, még ha akartam volna se tudtam volna kiszabadulni az öleléséből. De nem akartam és ez új volt. Kezeimet a mellkasára tettem és éreztem, ahogy egy rugóra ver a szívünk.
-Tudod- dörmögte a fülembe -Én nem hiszek a szerelemben- ... -De ha tényleg létezik- mennyire reméltem, hogy ott van az a de! -Akkor biztosan szerelmes vagyok beléd.
Ujjaimat az ingébe mélyesztettem, és alig mertem hinni a füleimnek. A szívem, ami egy pillanatra megszűnt dobogni újult erővel kezdett bele a sajátos ritmusára. Aztán elhagyott az erő és homlokom a vállára esett. A fejemben tűzijátékok robbantak egymás után, csak valami erőtlen nevetés hagyta el a számat. Na meg a szememet a megkönnyebbülés hatására a könny.
-Tudod- mondtam mielőtt elkezdett volna vigasztalni -Én szeretek sírni. Úgyhogy ehhez hozzá kell szoknod- húzódtam el tőle. Könnyeimen keresztül felmosolyogtam rá, majd szusszantottam egy hatalmasat -Eskü, eddig a pillanatig eszembe sem volt aludni, de most?- ásítottam -Kedvem lenne átaludni a tesiket.
-Megértem. Mostanában én se aludtam ki magam- feküdt hanyatt és engem is a mellkasára húzott. Kényelmesen elhelyezkedtem rajta és csak utána válaszoltam.
-Nálam pont fordítva. Az utóbbi napokban be voltam gyógyszerezve. Túl sokat aludtam, de közben nem pihentem ki magam.
-Akkor aludj egy kicsit.
-Szavadon foglak- ásítottam -És Noe?
-Hmm?- ő is perceken belül elalszik.
-Mi most akkor... Járunk?
-Igen- szorított magához -Legalábbis remélem.
-Én is.
-Akkor biztos- lazított a szorításán. Már majdnem elaludtam amikor finoman megrázta a vállaimat.
-Hmm?- hümmögtem ezúttal én.
-Ne nyissuk ki az ajtót?
-Nem kell. Azu amint megtudja, hogy mi most éppen beszélgetünk rögtön idejön, hogy szétrúgja a segged- kuncogtam -De ne aggódj, csak akkor tenné meg, ha megsiratnál. Valamiért mindig úgy kezelt mintha az öccse lennék. Talán mert Aki is úgy kezel, én meg szeretem ha babusgatnak.- motyogtam már félálomban -De most aludjunk, majd ők felkeltenek.
-Szép álmokat- puszilta meg a fejemet. Úgy látszik tanulékony.
-Neked is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése