6. A morfium hatásai

  -Nem!- üvöltöttem. Előttem egy őrült próbál nyugtatni egy bazinagy tűvel a kezében.
   Abba még belementem, hogy valami szarral megvizsgálják a fejemet, de hogy ezek még tűpárnát is csináljanak belőlem!...Hallatlan, majd ha fagy! Esetleg sohanapján kiskedden, vagy békanyúzó pénteken!
  -Na de fiatalember! Muszáj lesz vért vennünk! Nem tudhatjuk, hogy nem kapott-e el valami fertőzést!- szólalt meg újra az ördög.
  -Azt már nem! Csak ki akarja használni az alkalmat, hogy beszerezhessen valamennyit a véremből! Igen tudom, hogy nagyon ritka fajta és a többi, de engem akkor sem érdekelne a véradás, még ha a saját Anyámnak lenne rá szüksége!- az már más, hogy csak azért nem, mert nem egyeznek meg a vércsoportjaink, de erről ennek az élőlénynek nem kell tudnia.
  -Ezt már ezerszer megbeszéltük! Még csak azt se tudjuk, hogy milyen a vércsoportod- közelített meg.
   Ebben az aprócska szobában nem volt ugyan sok hely, de már azóta fogócskáztunk mióta előkerült a semmiből az a szar. Ez az izé biztosan egy denevér! Várjunk csak erre még nem is gondoltam! Hiszen én át tudok változni valami állattá. Valami pici... Szúnyog!
  -Jé egy galamb!- mutattam egy random irányba,és amíg a hülye leellenőrizte az állításomat gyorsan átváltoztam.
   Kimenni az ajtón még könnyű volt, de egy ideig eltartott míg eldöntöttem merre menjek. Pontosan az ajtó nyitódásáig, amikor is megindultam a WC-k felé. Bent szerencsére nem volt senki, így az első fülkébe berepültem, és visszaváltozva magamra zártam. Viszont egyedül egy magányos, meg persze fertőtlenítőtől illatozó, helyiségben lenni igencsak unalmas. Szerintem az alatt a tíz perc alatt amit benn töltöttem minimum hét alkalommal is szebb tájakra transzportáltam az univerzum összes orvosát. Ráadásul hihetetlenül éhes vagyok...
   A folyosón lábujjhegyen mertem csak közlekedni, és vagy nagyon eltévedtem, vagy pedig az orvosom valahol a világ végén keres engem Noah-ékkal együtt, mert egyikükkel se találkoztam. A gyerekrészlegen lehettem, mert felnőttet csak néhány ápoló személyében találtam. Az egyik kislány kísértetiesen hasonlít Ai-ra, csak neki barna haja van és infúzióra van kötve. A sápadtsága hajam színével vetekedett és egy macskás posztert nézett csillogó szemekkel.
   Menekülő antennámat kikapcsolva mentem oda a fal mellé.
  -Hello aranyom, hogy hívnak?- guggoltam le hozzá.
  -Sarah- suttogta félénken. Úgy látszik a temperamentuma már nem hasonlít a húgoméra, de ez nem gátolt meg a beszélgetés folytatásában.
  -Sarah, ha én most átváltoznék egy cicává annak örülnél?- kérdeztem komolyan.
  -Igen!- majdnem hogy üvöltötte ezt az egy szót.
  -Akkor várj egy picit- szememmel megkerestem a nővért aki kicsit gyanúsan méregetett és odamentem hozzá -Jó estét.
  -Miben segíthetek?- kérdezte hűvösen.
  -Igazából én akarok. Láttam, hogy az a kislány- böktem fejemmel Sarah felé -Egy macskás képet nézeget.Gondolom már régóta nem simogatott egyet sem és azt szeretném megkérdezni, hogy a kedvéért átváltozhatok-e. Még mielőtt kérdezi nem, nem vagyok pedofil, csak hasonlít a húgomra akit kedd óta nem láttam.
  -És mivel tudja bizonyítani az igazát?- kérdezte újra, de ezúttal már jóval gyengédebben.
  -Az megfelel, ha megmondom az adataimat? Meg akkor már a húgomét is. Pár hónapja költöztünk ide, és voltunk valamilyen orvosi kivizsgálásokon is, úgyhogy megtalál minket az adatbázisban.
   Miután leellenőrzött a gépen odamentem a kislányhoz és gyengéden elvittem egy közeli fotelbe.
  -Jól van Sarah, ha lehet csak finoman- a földön változtam át, és óvatosan a lány mellé ugrottam.
   Először csak nézett engem, de hamar elkezdett simogatni. Bár csak óvatosan a fejemre rakta a kezeit, de én bátorítás képpen hangos dorombolás közepette dőltem bele az érintésébe. A végére már szabályosan nyomorgatott, de azért a mosolyért mindenképp megérte.
  -Ao!- emelt fel hirtelen valaki.
   Már éppen a karmaimat is használva kezdtem volna menekülni amikor megismertem a férfi illatát. Mintha ezer éve nem éreztem volna, pedig azt az időt nem számítva amikor aludtam csak egy nap telt el azóta. Sietősen vissza változtam emberré és megöleltem őt.
  -Anyu!- suttogtam a nyakának.
  -És most kezdj el beszélni, hogy miért nem láttunk mi közel egy hétig- mondja egy perccel később, szigorú hangon.
   Miután befejeztem a mondanivalómat Anyu elment a nővérrel megkeresni az orvosomat. Azt hiszem már csak Anyám szeretetében bízhatok a szurival kapcsolatban, de hogy mennyire van esélyem azt nem tudom. Most éppen Sarah-val járkálok a kórház kertjében ami csak azért nem félelmetes, mert a tetőn van kialakítva nagyon vastag kerítéssel körülvéve és a lámpák is jól működnek.
   Sokat beszélgettünk a kislánnyal és eddig többek között azt tudtam meg, hogy egy évvel idősebb mint Ai és labrador. Meg persze a szokásos: mik a kedvenc játékai, állatai, ételei, italai, illetve mik azok amiket nem szeret. Mint például a kelbimbó. Meg a gomba. Szerintem rokonlelkek vagyunk, mert a legtöbb dologban ugyanaz a véleményünk, kivéve talán a barbikat. Ráadásul még tud franciául is, azt mondta a nagyi tanította meg rá amíg élt.
  -Ao- kiáltotta Anyu.
    A jó édes. Magával hozta a dokit is.
  -Megvédesz?- Szorítottam meg Sarah kezét.
  -Nem- válaszolta. Odakaptam a fejem és tátott szájjal figyeltem a vigyorát.
  -Na de- mielőtt bármi is az eszembe jutott volna valaki lefogott.
   Az élmény, hogy ezúttal engem fognak le, és nem én fogok le valaki mást annyira lefagyasztott, hogy még csak nem is ellenkeztem a szuri ellen. Tulajdonképpen a fájdalmat hamarabb felfogtam mint azt, hogy ennek mi az eredete.
  -Anya!- üvöltöttem fájdalmasan vékony hangon, de nem a férfias viselkedés állt hozzám a legközelebb abban a pillanatban. Az hülye, kibaszott orvos a nyakamba döfte azt a szart!
  -Ha nem ellenkeztél volna ennyire hevesen akkor olyan zsibbasztó izét is kaphattál volna és nem kellett volna ennyire szenvedned- jött hozzám közelebb, de a szeme az olyan távolinak tűnt. Ó basszus, mit adott be nekem a doki?
  -Anya?!- nyúltam ki felé. Jéé, már nem fognak le! Hihi, asszem forog a föld... -Ha szabad érdeklődnöm, milyen csodaszert adott be nekem Mr. Szenyagép?- fordultam az orvos felé, csípőre tett kézzel.
  -Ez engem is érdekelne. Főleg, mert a fiam egy kukával beszélget- hupsz? Ja asszem hupsz, tényleg eléggé bűzlik a doktor úr, úgyhogy lehet, hogy Anyu-nak  igaza van.
  -Morfiumot. A fia csigolyái épphogy nem törtek el, és az is csoda, hogy egyáltalán járni tud- ez a hang valahonnan hátulról jött.
  -Nya szóval, maga beadott nekem egy picuri morfikát, csak azért, mert ön szerint megreccsenhetett a gerincem?- okéé, öt beazonosíthatatlan folt. A pici az Sarah, a kövi Anyu, a másik kettő pedig a doki, és az a valaki aki lefogott... Akkóóóó, a jobb oldali lesz a dokszi -Csak úgy közlöm, hogy elütött egy brumm brumm, úgyhogy nem hiszem, hogy ha annyira nagyon fájna a hátam, én itt vígan futkorásznék maga elől. Szóval egy: A hátam köszöni szépen jól van, kettő: Szeretnék a saját ágyamban felkelni, és nem találkozni magával soha többé. Ja meg persze három:- itt a hatás kedvéért forogtam egy kicsit- Joccakájt.
   Azért remélem valaki elkapott.